A Rakuten Viber, az üzenetküldő és hangkommunikációs szolgáltatások globális vezetője bejelentette, hogy márkanagyköveti együttműködést indít a népszerű színésznővel és közösségi média influenszerrel, Nyári Diával.
Háború dúl Gázában és Ukrajnában. Miközben Izraelnek és Ukrajnának sürgős támogatásra van szüksége, más konfliktusok is azzal fenyegetnek, hogy megváltoztatják a világrendet.
Vasárnap este az ATV sikerműsora, a #Bochkor új adásokkal tér vissza a képernyőre. A rádiós és televíziós fenegyerek nevével fémjelzett #Bochkorban a hét legizgalmasabb bulvárhíreit beszéli át a meghívott sztárokkal.
Katalin hercegné ezerrel ropta "A busz kereke" című gyerekdalra, egy szülőnek pedig sikerült lencsevégre kapnia a ritka és őszinte pillanatot, mi pedig imádjuk a végeredményt!
VV Anikó egy friss interjúban beszélt arról, hogy nyitott lenne arra is, hogy felnőttfilmes videókat készítsen a profiljára, hogy a rajongói ne unják meg az oldalát.
Arnold Schwarzenegger arcát még a Menekülő emberben montírozták rá egy színész fejére. Évekkel később ugyanez megtörtént a valóságban is, a Jurassic Park volt az első holló.
A negyedik évaddal jelentkező 20 perc őszintén című sorozatunk második részében a Síkideg c. podcast egyik műsorvezetője vállalta, hogy hazugságvizsgálóra kössük. A teljes epizódot november 7-én láthatjátok a Youtube-csatornánkon!
"Ezután minden kicsit másképp lesz." – kezdi mondandóját az Instagramon Kulcsár Edina, aki már korábban is többször beszámolt arról, hogy az őt érő negatív kommentek bizony csak megerősítették.
Az amerikai edző és fitneszbajnok kedvese több mint egy év együttlét után döntöttek úgy, hogy hivatalosan is összekötik az életük. Shane igazán romantikus helyet talált a lánykérésre.