A taxisok az új kata-törvény kapcsán azt kérték a kormánytól, hogy a 12 milliós bevételi határt emeljék meg. Bánki Eriktől azt a választ kapták, hogy a kormány támogatja a kezdeményezést.
Khloe Kardashian hamarosan kétgyermekes anyuka lesz. Hiába csalta meg őt kedvese Tristan Thompson, úgy tűnik megbocsájtott neki. A pár azonban úgy tudni, nem hétköznapi módon várják a babát.
A Russo testvérek új akcióthrillerében tér vissza a képernyőre Ryan Gosling, aki 4 éves hollywoodi szünetét ezzel be is fejezte. A színész a Netflix A szürke ember című filmjében Chris Evans és Ana de Armas oldalán látható majd hamarosan.
Szulák Andrea és lánya igen szoros kapcsolatot ápolnak egymással: Rozina mindent megoszt a színésznővel, ám a nemrégiben 15. életévét betöltött lány már javában benne van a kamaszkorban, így édesanyja természetesen félti őt.
Egy helyi forrás számolt be arról, hogyan telnek Harry és Meghan mindennapjai, és hogyan fogadta őket a lakóközösség. Az is kiderül, milyen becenevet kapott a szomszédoktól Meghan.
Belegondoltál már abba, hogy akár csak egy nap folyamán is mennyi műanyag eszközt, tárgyat használsz? Az például szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy egy átlagos nagybevásárlásnál mindent be tudj szerezni úgy, hogy közben semmilyen műanyagot ne kelljen venned.
Nagy Ervin ikrekkel várandós felesége a közösségi oldalán mutatta meg mennyit nőtt a pocakja az utóbbi időben. Borbély Alexandra elmondta, hogy viseli a terhességet ikreivel. Sőt, a színésznő azt is elárulta, hogy a két kis csöppség ugyan még meg sem született, de már nem idegen számukra a színpad szakma.
Párkány Éva, húsz évvel ezelőtt, a Big Brother című valóságshowban tűnt fel és vált országosan ismertté. A fiatal kaposvári pultoslány meg is nyerte az első évadot, ami után teljesen megváltozott az egész élete. A nézők akkor nagyon megkedvelték BB Évit, aki tizenhat millióval a zsebében sétált ki a villából.
Hódi Pamela rengeteget fogyott az utóbbi időben... a rajongói szerint túl sokat is. Néhányan nem is bírták szó nélkül hagyni a látványos változást, amin keresztülment. Volt, aki kerekperec megmondta az influenszernek, hogy szerinte nem néz ki jól az új külsejével, ugyanis túl sovány lett.
Nem tagadja, megviselte a szakítás Zámbó Krisztiánt, aki a Zsuzsikával való szétválásuk után sokáig nem találta önmagát. Mostanra azonban már sokkal jobban érzi magát. Ha még nem is gyógyultak be teljesen a lelkén keletkezett sebek, továbbra sem hajlandó lemondani arról, hogy egyszer neki is lesz saját családja.
Selena Gomez nagyon érzi ezt a 60-as évekbeli stílust! Az utóbbi napokban újabb pompázatos szettekben lehetett elcsípni Európa-szerte, nézzük csak a legmenőbbeket!
Több mint két év telt el azóta, hogy a koronavírus először felütötte a fejét, járványt okozva szerte a világon. Míg az első időkben a magas láz, valamint az íz- és szagvesztés számított a leggyakoribb tünetnek, mostanra sokat változott a kép egy új brit kutatás szerint. Mutatjuk, mik azok a panaszok, amelyek megléte esetén a koronavírusra gyanakodh
Szexterapeuták nagyon gyakran javasolják a pácienseiknek, hogy fogjanak egy tükröt, és jó alaposan nézzék meg a nemi szervüket. A srácoknak könnyebb a dolguk, egész jól szemügyre tudják venni a sajátjukat, de a nők kevésbé mozognak otthonosan a témában.
Széphalmi Juliska nemrégiben azzal sokkolta a követőit, hogy a közösségi oldalán mutatta meg, ahogy megszabadul hosszú, fekete hajkoronájától. A táncosnő új, rövid frizurája nem nyerte el mindenki tetszését, ő azonban bizton állítja: most jobban érzi magát a bőrében, mint valaha.
Lejárt az egy hónapos pihenőideje a Valmarnak, amit Marics Peti hangszálcsomói miatt tartottak. A zenészt szigorú pihenésre ítélte korábban az orvosa, ugyanis a betegsége nem játék, ha nem gyógyul meg, akár műtét is várhat rá. Ennek ellenére elvállalt még néhány koncertet, hiszen már nem tudta lemondani őket. A duó énekese az állapotáról vallott.
Az indián törzsek évezredek óta ismerik és használják vallásos szertartásaikhoz a különleges víziókat előidéző növényt, az ayahuascát. Maga az inda nagyon gyengén hallucinogén, a különleges főzet több növény hozzáadásával készül, amit nyolc órán át sűrítenek.
„A nő, aki levágatja a haját, megváltoztatja az életét” – mondta egykor a divat nagyasszonya, Coco Chanel. Ebben a mondatban talán az is benne van, amit Juliska gondol az átalakulásáról, vagyis hogy nem akar senkinek sem szép lenni, inkább valami belülről jövő szépséget szeretne megmutatni magából.
Az ötvenes évek végén alakult Benkó Dixieland Band itthon hamar népszerű lett, és hosszú pályafutása során egyre nagyobb sikereket ért el nemzetközi szinten is. A Benkó Sándor klarinétos által alapított csapat bejárta Európát, számtalan díjat elhozva a fesztiválokról, majd a nyolcvanas években meghódította a dixieland műfaj hazáját, Amerikát is.
Közeleg az álomesküvő! A TV2 hírigazgatója, Szalai Vivien és szerelme, Gecse Norbert alig néhány hét múlva hivatalosan is összekötik az életüket: szeptemberben kimondják a boldogító igent. A szerelmesek alig több mint egy évvel a megismerkedésük után tartják az esküvőt, de számukra a nagy nap akár gyorsabban is érkezhetne, az ugyanis az első pillan
Harrison Ford olyan, mint egy igazán jó bor, az idő múlásával csak egyre jobb és jobb lesz. A legendás hollywoodi színész, akinek a nevéhez olyan ikonikus filmek fűződnek, mint a Csillagok háborúja, az Indiana Jones vagy a Szárnyas fejvadász már 80 éves, de még mindig ugyanolyan szexi, mint fénykorában, a 70-es, 80-as években, aminek abszolút ő vol