A horoszkópunk rengeteg személyiségjegyünket befolyásolja, többet között azt is, milyenek vagyunk az ágyban, és milyen partnerre vágyunk. Bizony, még ezen a téren is érdemes figyelembe vennünk a csillagok állását.
Demna Gvasalia, a Balenciaga kreatív igazgatója és a Vetements társalapítója ma Párizsban bemutatta második, a Balenciaga számára készített couture kollekcióját - a jeles eseményen pedig nemcsak az első sorban, de a kifutón is sok híresség tette tiszteletét. Egyesek, köztük Kris Jenner, Offset, North West, Alexa Demie és Tracee Ellis Ross nézőként
Pataki Zita és férje, Attila a legnagyobb hőségben vágtak neki a kék túrának, s napokon keresztül rótták a kilométereket. Az időjós legutóbb a Badacsonyból jelentkezett bel
A szépséges magyar topmodell Varga Viktória, akivel a Glamour hasábjain és Instagramján is találkozhattál már, összeházasodott szerelmével, az olasz labdarúgó Graziano Pellével egy csodálatos, mesébe illő esküvő keretében Olaszországban.
Továbbra is csak a gyógyulásban és az újrakezdésben bízik Molnár Gusztáv. A Drága örökösök egykori sztárja és felesége, Fazekas Vivien külön költöztek, amiről lapunknak meséltek először. Az újrakezdés feltétele, hogy a színész rehabilitációra vonuljon, s felszámoljon alkoholfüggőségével.
Magyar Eszter dolgozott már többek között a Gucci, a Farfetch és a Victoria Beckham Beauty felkérésére is, de rengeteg izgalmas, releváns mondandóban gazdag kampányt csinált egyszerűen saját kedvtelésére is. Munkáján keresztül megmutatkozik, a művészeti kifejezőerő hogyan is bontakoztatható ki egy mindennapi eszköz — a smink —nem mindennapi alkalma
A különleges ruhakollekciónak különleges helyszín és bemutató dukál. Nem is történt ez másképp az olasz Max Mara 2023-as Resort kollekciójának bemutatóján sem, aminek a helyszíne a csodás liszaboni Calouste Gulbenkian Múzeum volt.
Sorozatunkban Manhalt Dóra a kineziológia módszerének segítségével mutatja meg, hogyan nézz rá más nézőpontból az életedre, hogyan hozd ki magadból a legtöbbet, hogyan hallgass a belső hangodra annak érdekében, hogy egy teljesebb és boldogabb életet élhess. Ezúttal abban segít, hogyan tudsz leállni az önbüntetésével, és hogyan kerülhetsz ki a végel
A műsorvezetőnőt már csak napok választják el a szülőszobától, ezért rengetegen érdeklődnek állapotáról. Anikó most egy fotóval válaszolt a kérdésekre.
Janice Dickinson a hetvenes és a nyolcvanas évek egyik legnagyobb szexszimbóluma volt, akiért férfiak milliói rajongtak, a sok plasztikai beavatkozás következtében azonban mostanra látványosan megváltozott.
Számos tényező vezethet ahhoz, hogy egy párkapcsolat megromoljon. Bizonyos kérdésekben több figyelemre és speciális segítségre is szükség lehet. Ha te is ilyen helyzetben vagy, javasoljuk, hogy keress külső segítséget, mert ha azon stresszelsz, hogy párodat magadhoz láncold, könnyen egyedül maradhatsz.
Sok nőben felmerül a kérdés, hogyan fejlesztheti a technikáját, ezzel még több örömöt okozva a partnerének. Schnierer Katalin - vagy más néven PoliLili 5 tippet hozott -, hogy mindkettőtök számára csodálatos élményt adhasson az orális kényeztetés.
A Mestercukrász történetében soha nem volt még rá példa, hogy tolerálhatatlan magatartása miatt kizárjanak egy versenyzőt. Ez tegnap este azonban megtörtént. Juhos József a Reggeliben mesélte el, hogyan élték meg a balhét.
Juhos József azt mondja, eleinte ők is lefagytak Jelly viselkedésétől, aki nemcsak a csapattársaival, de a zsűrivel is tiszteletlenül beszélt. A lányt végül kizárták a versenyből.
Rubint Rella már túl van az esküvőjén és a nászútján is, és boldog feleségként éli a mindennapjait. Focista férje, Novothny Soma Ciprus után Magyarországra igazolt, így most a következő 3-6 évet itthon képzelik el.
A ValóVilág, Magyarország egyik legsikeresebb valóságshow-ja újra beköltözik az otthonokba. Itt az idő a jelentkezésre, ha valaki szeretne egy hatalmas nyereménnyel gazdagabb lenni. Az előző évad nyertese, VV Vivi és a műsor kreatív producere, Szabó Csaba mondta el, hogy kiket várnak a műsorba.