Nagyon sűrű és dolgos napokon van túl Ördög Nóra. Alig, hogy hazatért sikerműsora, az Ázsia Expressz forgatásáról, bele is vetette magát az újabb munkába. A stresszes időszak pedig meg is látszik rajtuk.
Nem sokkal az indítás után lefújták az idei Forma-1-es Brit Nagydíjat. Az első sorokból induló pilóták gond nélkül bevették az első kanyarokat, ám mögöttük tömegbalesetek történtek. Az egyik versenyző autója a levegőbe emelkedett, megpördült és fékezés nélkül a lelátók felé száguldott.
A színésznő keresve sem találhatott volna olyan eseményt, ami jobban passzolt volna hozzá. A 100. Magyar Derby ugyanis izgalmas, állatközeli és elegáns volt, akárcsak Oroszlán Szonja.
Eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel.
Oravecz Nóra évekig meghatározó szereplője volt a mindennapi híreknek és a közösségi médiának, ám jó ideje egyáltalán nem hallani róla. Bár sok megkeresést kap, többnyire elzárkózik az interjúktól, ám most kivételt tett, és Köböl Anitának őszintén mesélt jelenlegi életéről és karrierje nehézségeiről.
Joe Turkel több mint 100 filmes karaktert játszott el életében. Szerepelt a Ragyogásban és ő alakította a Szárnyas fejvadászban Eldon Tyrellt is. Utóbbinak az egyik videójáték verziójához a hangját is kölcsönözte.
Tóth Diána vagyok, a "Farmer Lánya", egy nő a mezőgazdaságból. Családommal egy mezőgazdasági vállalkozást vezetünk a Tisza-tónál, közben pedig különböző élmény programokon keresztül mutatjuk be a vidéki élet, a mezőgazdaság szépségeit a kívülállóknak, mint például milyen traktort vezetni, egy öt hektár kukorica táblában barangolni, vagy épp százhús
Jean Harlowból sugárzott a szexualitás, korának egyik legnagyobb ikonja volt, akit nők ezrei utánoztak – a halála előtti napokban azonban a színésznőn egy furcsa, egészen kiábrándító tünetet tapasztaltak a körülötte lévők, amelynek miértjére csak Jean halála után jöttek rá az orvosok.
Berki Kritsztián édesanyja, Júlia asszony fia születésnapján kilátogatott gyermeke sírjához, és örömmel tapasztalta, hogy mások is szerették a fiát, és gondozzák a sírját.
Budapesten lép fel John Malkovich: a kétszer is Oscar-díjra jelölt amerikai színész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára.
Solti Ádám és felesége, Berni már nagyon régóta vágynak arra, hogy szülők lehessenek, ám még mindig nem került sor gyermekáldásra. Egy párterapeuta kifejtette, mi lehet ennek az oka.
Ritkán látható összefogás indult el az Átrium Színház megmentéséért. A nézők a zsebükbe nyúlva fejezték ki: nem akarják, hogy bezárjon a Margit körúti teátrum: adományokat küldtek, és négy nap alatt csaknem 17 millió forint gyűlt össze.