A BioTechUSA-cégcsoportnál nagy figyelmet fordítanak arra, hogy visszaadjanak a közösség számára és érzelmileg is megélhessék a gazdasági sikereiket. 2021 elején indult társadalmi felelősségvállalási programjuk éves keretösszege 100 millió forintos nagyságrendű, melynek során a támogatottak igényeinek maximális figyelembevételével készpénzt, eszköz
Három év alatt összesen 85 százalékkal csökkentette nyomtatott magazinjának példányszámát a Rossmann Magyarország, amely így évi közel 1000 tonnával kevesebb papírt használ fel ezen a területen.
Rágalmazás miatt Heardnek is megítéltek 2 millió dollárt. Véget ért a Depp-Heard-saga, ami elképesztő sztorikkal szolgált a sajtónak az elmúlt hetekben.
Igazi ritkaságnak számít az Egyesült Államokból származó tacskómacska. Aprócska törpe lábacskái egy génhibára, azon belül is egy örökletes betegségre vezethetők vissza és pont ez az kis „hiba” teszi őt extra cukivá és szerethetővé.
Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte az ügyészség az ellen a két férfi ellen, aki a gyanú szerint 2016-ban megölt két embert a XIII. kerületi Marina parton - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Vásáry André életének mindig is fontos része volt a jóga, de most a pandémia hatására úgy érezte, több mozgásra van szüksége, ezért személyi edzőt fogadott.
A dózisok száma, nem pedig a vakcinakombináció a kulcs az immunitás fokozásához a koronavírus-fertőzés ellen - ezt állapította meg a mindeddig legnagyobb ilyen jellegű kutatás, amelyet a The Guardian online kiadása ismertetett szerdán.
Ausztráliából érkezett a népes násznép, a magyar menyasszony pedig mindent meg szeretett volna mutatni abból, ahogyan nálunk szokás egy lakodalmat megülni. A Fókuszt meghívták a pompás ceremóniára, és már boldog feleségként és férjként szerelmük történetét is elmesélték.
Harminc kérdéssel soroztuk meg Peller Annát a Reggeli stúdiójában sétálva, ő pedig rengeteg vicces és meglepő történetet mesélt magáról. Hogyan szeretett bele a saját unokatestvérébe, mi volt a legcikibb gyerekkori élménye, mi az az intim becenév, amin csak a családja szólíthatja, és mi történt, amikor rosszkor nyitott be a vécébe az első munkája k
Elsőfokú riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken jégeső eshet, és károkat okozhat az erős szél is.
A bíróság szerint Amber Heard tudatosan állított valótlanságokat Johnny Deppről, ezért 15 millió dollár kártérítést kell fizetnie. Exférjét ugyanakkor kétmillió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték.
Meglehetősen szerény összeggel számolt el Márki-Zay Péter. A korábbi miniszterelnök-jelölt, ellenzéki politikus kevesebb, mint két hónap alatt – február 12. és április 3. között – bruttó 1 182 878 forintot költött kampánycélokra – derült ki a Magyar Közlöny hivatalos értesítőjéből. Ezt egy budapesti reklámügynökségi cégnek fizette, „reklám- és prop
Exkluzív interjúnkban Damien Hirst angol művésszel, vállalkozóval és műgyűjtővel beszélgetünk az életéről, illetve a szépség, az élet és a halál témájában készült festményeiről, melyeket Párizsban a Fondation Cartier kortárs művészeti múzeumban állított ki.
Hetek óta a világ szeme előtt zajlik Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási pere, ami magyar idő szerint este 9-kor, kaliforniai idő szerint délután 3-kor végre végéhez ért.