A magyar tánczene legendás alakja volt Kovács Erzsi. Az ötvenes évektől kezdve a színpadokon és a képernyőn is felejthetetlen élményekkel ajándékozta meg a közönségét, ennek pedig számos tárgyi elmékét is megőrizte.
Thalía Sodi 22 év alatt szinte semmit sem változott, egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga – öregedésnek nyoma sincs, épp olyan gyönyörű ma, mint az 1990-es évek végén, pedig azóta már kétgyermekes anyuka vált belőle.
2016-ban szinte a nulláról kellett újrakezdenie mindent, amikor hosszú és bonyolult per vette kezdetét volt kiadójával. Az énekesnő azonban képes volt felülkerekedni ezen. Most olyan sok bulija van, mint talán még soha, amivel vissza tudja szerezni azt a pénzt, amitől elesett a jogvita miatt.
2016-ban szinte a nulláról kellett újrakezdenie mindent, amikor hosszú és bonyolult per vette kezdetét volt kiadójával. Az énekesnő azonban képes volt felülkerekedni ezen.
Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást - javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdán ismertetett nyilatkozatában.
Nagyjából 10 millió forint takarta be a vasárnap esti vacsorát. 40 asztal vendégei és a személyzet sem hitt a szemének, amikor Shaquille O'Neal mindent kifizetett.
Pénteken vesznek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben Budapesten – közölte szerdán a Magyar Művészeti Akadémia.