Annak idején világszerte nagy sikere volt a népszerű Szellemirtók című filmnek. Még most is akadnak rajongók, akik nem feledik. Köztük egy nyolcéves szívbeteg kisfiú, akinek minden vágya az volt, hogy részese lehessen ennek a misztikus világnak, és ő is szellemirtó legyen.
Baló György 2019. március 18-án, hosszú betegség után hunyt el: a Prima Primissima Díjas újságíró, műsorvezető évtizedeken át a közszolgálati tévézés felejthetetlen ikonja volt.
A brit sajtó naponta több anyagot is készít a királyi családról és külön szakértők foglalkoznak azzal, hogy mit árulhat el a rokonok viszonyáról a testbeszéd, egy-egy ruhadarab vagy az, hogy ki ki mellett áll a fontos eseményeken.
Ritka látványnak lehettünk szemtanúi, az utóbbi években Taylor Swift egészen visszavonult a nyilvánosságtól, csak rendkívüli esetekben jelenik meg valamilyen eseményen, a New York-i Tribeca filmfesztivál azonban pontosan ilyen volt.
A szőrtelenítés állandó fejtörést okoz számunkra, de különösen igaz ez a nyári hónapokra, amikor kiemelten fontos, hogy a lábaink simák és ápoltak legyenek, hiszen ebben az időszakban vannak leginkább közszemlére téve. Ha te is bizonytalan vagy a szőrtelenítési módszereket illetően, akkor most bemutatunk 4 közkedvelt módszert, hogy megtaláld a szám
A trónörökös és családja úgy határoztak, a királynő közelébe teszik át családi fészküket – a hercegi pár egy igazán gyönyörű ingatlant választott magának.
Egy teljesen új stílusú dallal és klippel jelentkezik Pál Dénes, a Reggeliben megmutatta, mivel rukkolt elő. Mesélt a lánykérésről is, Rómában kérte meg kedvese kezét.
A zenész korábban ezt mondta: „Ma már sokkal kevesebb a levegő, szinte belefullad az ember. Nem lehet kimenni úgy az utcára, hogy ne tucatnyi plakáttal döngöljék beléd, hogy épp kit kell utálni. Ez méltatlan és gonosz.”
Rajongók milliói aggódnak a jóképű, kanadai popénekesért. Justin Bieber fél arca, egyik napról a másikra lebénult. A világhírű sztár Ramsay Hunt-szindrómában szenved, melyet a napokban hozott nyilvánosságra közösségi oldalán.
Új részleg jött létre a budapesti Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancián. Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, a Vadaskert Alapítvány jótékonysági nagykövete is részt vett az eseményen.
Szabó Zsófihoz hasonlóan a sztáredző sem szomorkodott sokáig az eljegyzésük felbontása után. Legalábbis az interneten megjelent fotók és ismerősök beszámolói alapján.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
Heteken át hatalmas médiafigyelem övezte Amber Heard és exférje, a világsztár Johnny Depp bírósági tárgyalását. Világszerte emberek százezrei várták az ítéletet, amely végül Depp számára alakult kedvezően.
Egy átlagos, vakáció előtti napra készültek a Gothard Jenő Általános Iskola diákjai, de szomorú incidens történt. Az egyik tanár nem bírta fékezni a dühét és bottal fenyegette nyolcadikos tanítványait, egyiknek sérülést is okozott.
Hatalmas koncerttel köszöntötték a brit uralkodót platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából. A Buckingham-palota előtt megrendezett koncerten sok más világsztár mellett Sir Rod Stewart is fellépett. A világhírű énekes örömmel vállalta a felkérést, de az előadott dalok nem győzték meg teljesen a közönséget. Mi több, Rod ne