A botrányos pár, Meghan Markle és Harry herceg egy neves sportesemény, az Invictus Games miatt utaznak Európába, de nem akarják meglátogatni a királynőt.
Az énekesnő meglepő posztban jelentette be a hírt rajongóinak. Britney alig néhány hónapja szabadult apja felügyelete alól, most huszonnyolc éves szerelmével alapít családot.
Egy éve hunyt el Kiss Attila, művésznevén Csocsesz felesége, Gyöngyi. A mulatós zene koronázatlan királya az évfordulón szeretett volna megemlékezni imádott szerelméről, ezért megírta a Keresem éjjel-nappal című dalt. A muzsikus mesélt lapunknak arról, hogy miként telt a gyászév, illetve hogy szeretne-e még kapcsolatot a jövőben.
Az autizmus egy spektrum betegség, vagyis különböző mértékben érintheti az embereket. Vannak olyan érintettek, akik állapotuk mellett is fényes karriert építettek.
Szabó Győző soha nem titkolta drogfüggőségét, sőt, mindig nyíltan beszélt róla. A mai napig úgy érzi, összeszorul a gyomra, ha a Budapesti Rendőr-főkapitányság épülete eszébe jut.
A használt lakások előzetes hivatalos árindexe a múlt év utolsó negyedévében országos szinten 20 százalékos áremelkedést mutatott, ami leginkább az olcsóbb lokációkban lévő lakóingatlanok drágulásával magyarázható.
Az Oscar-díjjal kitüntetett hollywoodi színészlegenda egy friss interjújában bevallotta: fontolóra vette, hogy ő maga is részt vegyen az orosz-ukrán háborúban.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja valósággal lubickol új szerepében a József Attila Színház színpadán.
Egyre elterjedtebb, hogy a párok később, idősebb korban vállalnak gyereket. Az ma már közismert, hogy az anyai életkor előrehaladtával nő a magzat állapotát és a gyermek hosszú távú egészségét befolyásoló kockázatok kialakulásának esélye. Az orvosok is elsősorban az anyai tényezőket vizsgálják, amikor a születési kockázatokat mérlegelik, kevés szó
A Kos jegyében lévő Nap és a Vízöntő-Szaturnusz barátságos fényszöge kitartást, szorgalmat, következetességet, becsvágyat és önuralmat eredményez. Céljainkat elérjük, még ha a kellemes programokról való lemondás árán is. Az idő kedvez a hosszú távú, innovatív vállalkozásoknak, de ne vesd magad egy olyan pasi nyakába, aki ragaszkodik biztonságos agg
Hosszú idő után visszatér Európába a sussexi pár, de az utazás célja nem a családlátogatás lesz. Persze, összeköthetnék a hasznost a kellemessel, és felköszönthetnék a királynőt a születésnapján, de úgy tűnik, Harry herceg és Meghan Markle a megalkuvás helyett inkább továbbra is az áldozatszerepben tetszelegnek.
Király Viktor nem csak magyar, de külföldi tehetségkutatóban is feltűnt már, hiszen a kinti karrierjét így akarta beindítani. Azóta sok mindent megtanult önmagáról.
Megjelent bongor második albuma. Mind zeneileg és szövegileg szintlépés ez a rapper munkásságában, amihez a háromszoros Fonogram-díjas Krúbi is csatlakozott egy közös dallal és videóklippel. Az Én Sávom képkockáit igazi sztárszínészek töltik ki.
"Nem lesz túl nehéz a felhelyezése? Biztosan aludhatok benne? Befolyásolhatja a hüvelyem méretét?" - ilyen és ehhez hasonló kérdések nők ezreiben merülnek fel nap mint nap, ha éppen azon gondolkoznak, hogy kipróbálják a menstruációs kelyhet - de mi vajon az igazság, melyik mítoszok megalapozottak is mi az, amit a legjobb csak elengedni a fülünk mel
Schumacher Vandát a Hotel Margaret Gingereként ismerhetik leginkább a tévénézők. Vanda egyik legjobb bartánőjével VV Vivivel, Los Angelesbe utazott. Ezzel az álomutazással szerették volna megünnepelni Vivi egy évvel ezelőtti ValóVilág győzelmét. Ám nem minden úgy sült el, ahogyan az tervezték.
Kate Winslet elsőszülött lánya már nem teljesen kezdő, ami a színészetet illeti, főszerepet is kapott már, illetve édasanyja oldalán is játszott már korábban. Most egy tévéfilmben szerepel majd együtt a Titanic Oscar-díjas színésznője és Mia Threapleton.
A pletykalapok néhány éve előszeretettel emlegetik, hogy a két sztár egyszer egymásnak esett egy liftben, miután Benicio del Toro kitértő választ adott egy ezt firtató kérdésre. Scarlett Johanssont azonban logisztikailag sem vonzza a helyzet.
Zajlik az élet Gryllus Dorkánál. A színésznő kedden ért vissza egy német krimi forgatásáról. Május 3-án pedig férjével, Simon Kornéllal készülnek egy közös előadásra, ami a bántalmazó kapcsolatokról szól. A színésznő eközben óvó szemekkel figyeli legidősebb fiát, aki fiatalkora ellenére már színházi darabokban játszik. Hogy hogyan tud ennyi mindent