– Péntek délelőtt van, él, nyüzsög a főváros. A Buda szívében lévő Fény utcai piacon karjukon kosárral és bevásárlószatyorral háziasszonyok sietnek bevásárolni, hogy igazán finom és kiadós legyen a vasárnapi családi ebéd.
A két híresség igazi álompárnak számít, hiszen 45 éves házasságuk alatt a nyilvánosság sosem hallhatta, hogy bármi gond lett volna kapcsolatukban – szerelmüknek pedig 39 évvel ezelőtt meg is lett a gyümölcse fiúk, Tamás személyében.
Sokan szkeptikusak voltak a 2022-es évet illetően, ám úgy néz még is azoknak lett igaza, akik már az első perctől fogva pozitívan álltak az idei esztendőhöz.
Dancsó Péter egy egész videót szentelt a Kulcsár Edina, G.w.M és Csuti körül kialakult botránynak, a végeredmény pedig egyszerre elgondolkodtató és vicces.
A fogamzásgátlók hatásaival már sokszor foglalkoztunk, arról azonban kevesebb szó esett, hogy mi történik az után, hogy a tablettákat elhagyjuk. Mert bizony történnek dolgok, méghozzá nem is kevés, ez pedig jelentősen befolyásolja a családalapítást is!
Tóth Gabi egy nagyon cuki fotót osztott meg közösségi oldalán. Az énekesnő egy közös fotót osztott meg a 12 éves Viktorral, akinek a tehetségére már korábban is felfigyelt az énekesnő.
A hercegné ragaszkodik bizonyos darabokhoz, és köztudott, hogy egy adott ruhát vagy cipőt nem csupán egyszer ölt magára – így történt most is azzal a bizonyos szürke kabátruhával, amit Katalin korábban már kétszer is viselt a nyilvánosság előtt.
Vajna Timi másfél év után újra elkapta a koronavírust. A híresség a kórházból jelentkezett be, közösségi oldalán tett közzé egy videót, ahol beszámolt róla, hogy újra megbetegedett.
Gáspár Laci új oldalát mutatta meg, ugyanis szerepet kapott A Tanár című sorozatban. Az énekes a forgatás kapcsán felidézte lapunknak diákéveit, s nem meglepő módon, már gyerekként menő srácnak számított, az osztály vezéregyénisége volt, akivel a fiúk barátkozni, a lányok pedig randizni szerettek volna.
Jennifer Lopez, Owen Wilson és Maluma új közös romantikus vígjátéka, a Vegyél el Valentin-napkor érkezik a mozikba és máris a tavasz egyik legjobban várt filmes élményének ígérkezik. A várva várt produkció promóciója, amit már tavalyi bemutatójáról kellett 2022-re halasztani a járvány miatt, elkezdődött, és ez tudod mit jelent: jobbnál jobb szettek
Nacsa Olivér nem akármilyen fotót osztott meg a közösségi oldalán. A humorista egy olyan képet mutatott, amelyen szorosan ölel egy nőt, valamint egy Krúdy Gyula szerelmes idézetet is hozzáírt.
Megjelent a Sugarbird egyik legjobban várt kollekciója, a Kalotaszegi Czukormadár kollekció, aminek lenyűgöző darabjait a márka már bemutatta a Budapest Central European Fashion Week októberi eseményén. A show hatalmas sikert aratott, ami nem is csoda, hiszen a magyarság egyik legdíszesebb és legkülönlegesebb népviselete ihlette a tervezőket.
A térképeket tömörítő atlaszok, a hozzájuk műfajilag közel álló enciklopédiák és lexikonok az emberi tudás írásos, illetve képes gyűjteményeit tartalmazó tárgyak. A felvilágosodás óta mindhárom kiadványtípus szerzői a világ jelenségeinek felmérésére, rendszerezésére törekedtek, és a teljesség igényével készítették munkáikat. Ezeket a köteteket az u
Axl Rose valaha egy száll boxeralsóban tolta végig a Guns N’ Roses koncerteket, filigrán alkatára azonban ma már semmi sem emlékeztet. Az énekes rengeteget változott az elmúlt évek során, mostanra pedig szinte felismerhetetlenné vált.
Mi jelenik meg, ha a detox diétára gondolunk? Szuper egészséges zöld és piros smoothie-k? Bevillannak a mágikus gyors fogyást és százszázalékos méregtelenítést ígérő pirulák? Utánajártunk a legnépszerűbb téveszméknek, ezekre érdemes figyelned mielőtt belevágnál egy méregtelenítő diétába!
Mivel ezen a szombaton a Kosban lévő Holdat reggel a Bak-Mars ebédidőben pedig a szintén a Bak jegyében lévő Vénusz bombázza, minden olyan izgalmas, mint egy kalandfilmben. De nem lesz könnyű feladat megőrizni a házi békét, amikor esetleg érzelmileg bántalmaznak. A Nap-Szaturnusz együttállás még ma is érezhető, sőt még a Bakban lévő planéták is arr