Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke jelentős szerepet vállalt abban, hogy Magyarország elvállalta az idei vizes világbajnokság megrendezését.
A Mars-Neptunusz szextil nagy akaraterőt, bátorságot, gyakorlati cselekvést és kitűnő megérzéseket ad. A Neptunusz által nyújtott grandiózus fantáziák, a társadalmi impulzusok, a segítőkészség azonnal megvalósulnak a Mars hatalmas energiája által! Időtartam: 5 nap. A Skorpió-Hold a nap első felében a szexualitásról, a misztikumról és a perverzióról
Magyarország része és részese a közös európai álláspontnak és ahogy eddig sem, ezúttal se fogja megvétózni a keleti szankciókat - mondta közösségi oldalán szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve.
Damu Rolandnak komoly tervei voltak még, gyermeket szeretett volna új párjától, Szilvitől. A színész élete utolsó hónapjaiban ezért komoly áldozatot is hozott.
Bármennyire igyekeztek kedden a Kihívók, hirtelen halálban elvesztették az előnyjátékot. Pap Dorci is kitett magáért, de a pálya végén elesett és csúnyán megütötte magát.
A hírességek közül sokan nem tudnak megbarátkozni az öregedés gondolatával. A fiatalságot hajszolta hosszú éveken át a Jóbarátok sztárja, Courteney Cox is, aki most egy friss interjúban megrendítő őszinteséggel beszélt arról, hogy hamarabb le kellett volna állnia a plasztikázással.
Szabó Franciska az Exatlon 3. évadában tűnt fel és hamar a közönség kedvence lett. Sajnos a versenyt egy sérülés miatt fel kellett adnia, ám új kihívások után nézett, most Amerikában építi karrierjét.
Lékai-Kiss Ramóna, a Sztárban Sztár műsorvezetője ezúttal arról mesélt, hogy külön kasszán él férjével, a kézilabda-válogatott játékosával, s arra is kitért, a párja mit szól ahhoz, ahogy műsorban a férfiakkal viselkedik. Rami elárulta: rosszul esik neki, hogy sokan terhesnek nézik, pedig még mindig nem jött össze a második gyermek.
A Megasztár című tehetségkutató egykori nyertese február elején adott életet hármasikreinek. Rúzsa Magdi végre elhagyhatta a kórházat, most pedig egy rövid bejegyzésben felelevenítette a nagy eseménnyel kapcsolatos élményeit, valamint köszönetet mondott mindazon egészségügyi szakembereknek, akik egy pillanatra sem hagyták magára a szülőszobán.
Mindenkit meglepett az, ami a Sztárban sztár legutóbbi, sorban harmadik adásában történt. Nem csak a nézők, hanem az ismert előadók is hangot adtak nemtetszésüknek.
A Madách Színház fájdalommal tudatja, hogy Lippai László színművész hosszú, súlyos betegség után, szerdán hajnalban elhunyt. Lippai László 62 éves volt.
A beoltottak száma 6 390 100 fő, közülük 6 159 543 fő a második, 3 794 636 fő már harmadik oltását is felvette. 6286 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 769 164 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 43 562 emelkedett.
Ahogyan arról tegnap mi is beszámoltunk, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, Bródy János a kórházból jelentkezett be a rajongóinak és elárulta, hogy nemrég egy előre nem tervezett beavatkozáson esett át. Most az ügyben megszólalt az énekes menedzsmentje is.
A jellegzetes orgánummal megáldott, sokoldalú, kiváló humoráról is ismert színész hosszú időn át volt a Madách Színház egyik meghatározó művésze, mindemellett pedig gyakran szinkronizált, de emlékezetes televíziós- és filmszerepekben is láthattuk. Lippai László 62 éves volt.
Justin Timberlake és Jessica Biel idén ünneplik a tizedik házassági évfordulójukat. A kétgyermekes szülők kapcsolata sokáig idillinek tűnt, ám most napvilágot látott, hogy számos ki nem mondott sérelem árnyékolja be a szerelmüket.
Kate Middleton 2017 óta nem volt egyedül hivatalos látogatáson, most pedig tűkön ülve vártuk dán körútját, hogy megcsodálhassuk a fantasztikus ruhaválasztásait. Már az első nap nem okozott csalódást, amikor egy pénztárca-barát darabban érkezett meg Koppenhágába az első találkozójára.
Országosan 15,1, a fővárosban pedig 15,7 százalékkal nőtt az albérletek ára januárban az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján szerdán.
Borzasztó baleset történt vasárnap délután az egyik üllői vasútátkelőnél. Két férfi a piros jelzés ellenére megpróbált átkelni a síneken, de az egyikük megbotlott, és mikor a másik a segítségére sietett, mindkettőjüket halálra gázolta a szerelvény.
Furcsa kéréssel fordult Ed Sheeran az angliai Shuffolkban található Framlingham városvezetése felé. Arra kért engedélyt a zenész, hogy a kertjében kriptát építetthessen, melyben majd őt és családját is végső nyugalomra helyezhetik.
Néma csend, szomorúság és megannyi mélyből feltörő emlék lengte be a Farkasréti temető ravatalozóját február 22-én délután. 57 nappal a halála után végső nyugalomra, urnasírba helyezték Damu Roland földi maradványait. A szertartás idejére az időjárás is megkegyelmezett, csak a fák között suhanó szellő simította végig olykor a búcsúszavakat, a gyász
Sir Elton John egy félelmetes helyzetbe került, amikor a magánrepülőgépe New York felé vezető úton meghibásodott, majd kétszer nem tudott kényszerleszállást végrehajtani a nagy szél miatt.