A legtöbb nő hozzászokott, hogy reggel 8-9 órától délután 4-5 óráig a munkahelyén dolgozik, sokszor stresszes környezetben. Ezzel egy főállású barátnőnek nem kell megküzdenie.
Pénteken titkos helyre szállították el Szent Eduárd koronáját a londoni Towerből. A becses ékszert átalakítják III. Károly király jövő év májusában történő koronázása előtt.
Kína nem hajlandó nyugati vakcinát vásárolni és inkább továbbra is saját fejlesztésű vakcinájukra hagyatkozik, hiába bizonyosodik be, hogy a készítményük az omikron variáns ellen kevésbé hatékony. Az ország vezetője, Hszi Csin-Ping elkötelezett az eddigi szigorú lezárásokat alkalmazó Covid-politikája mellett is.
A ropogós héjú, hosszúkás francia fehér kenyér, a bagett szerdán felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi világörökségi listájára.
Hihetetlen győzelmet aratott a Kokó Cukrászda díszítőcukrásza, Steierlein-Reichert Míra a luxemburgi világbajnokságon, ahol 55 ország 75 csapatát utasította maga mögé A brémai muzsikusok című Grimm-mese jellegzetes motívumát ábrázoló cukrászalkotásával.
Nem csupán az olaj és gáz árának emelkedése ellen kell harcolnia a kormánynak, hanem az ellátás biztonságát is garantálnia kell - hangsúlyozta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorából a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Hajléktalanok által megtalált fegyver szolgál bizonyítékul egy emberölési ügyben. A vádlottakat december 7-én állítják bíróság elé. A veszélyes bűnözők egyike megtudta, hogy egy korábbi barátja ellene vallott egy emberölési ügyben, ezért úgy döntött: az árulónak meg kell halnia.
Egy 61 éves kanadai férfi ellen emeltek vádat két nő meggyilkolása miatt, akiknek holttestét torontói otthonaikban találták meg majdnem négy évtizeddel ezelőtt. A vádlotthoz DNS-vizsgálatok vezettek el - írta a The Guardian online kiadása kedden.
Rablással vádolja az ügyészség azt az öt, 12 és 16 év közötti elkövetőt, akik egy bolt közelében megállítottak egy 13 éves gyereket. Késsel megfenyegették, hogy adja át a vásárlásra szánt 5 ezer forintját, majd miután a sértett engedelmeskedett félelmében, egy gyorsétterembe mentek dőzsölni.
December ötödikén lesz immáron már két éve, hogy Pécsi Ildikó – ahogy a fia, Csaba mondja – „felköltözött a mennyországba az ő Édesjólajosához”. Gyermekének még mindig nagyon fáj szülei elvesztése. Az élet megy tovább, a szülői háznak is új tulajdonosa van már. És nagyon örül annak, hogy semmit sem változtattak meg rajta.
14 éves korában dwayne Johnson annyira le volt égve, hogy közel egy éven keresztül minden nap lopott a konditerembe menet a közeli szupermarketből egy csokit. Nemrég visszatért a boltba, hogy jóvá tegye kamaszkori bűneit.
Letartóztattak egy 72 éves nőt, aki állítólag kétszer is kikapcsolta egy kórházi szobatársa lélegeztetőgépét, mert bosszantotta a hangja – közölték csütörtökön a német hatóságok.
A 88 éves Kossuth-díjas színművész, rendező és színházigazgató Bodrog Gyula arról beszélt, mostanában hogy érzi magát, miután az elmúlt évben többször is kórházi kezeléseken kellett részt vennie, ami miatt nagyon sokan aggódtak érte.
Zacher Gábor az RTL Reggeli vendégeként a tudatmódosítókról mesélt, majd hozzátette, több olyan közismert személy van, akivel már volt alkalma találkozni.
Nemrég tért haza egy hetes álomutazásáról Postás Józsi. Csodálatos hajóúton vett részt párjával, ahol életre szóló élményekkel gazdagodtak. Egy váratlan minikoncertre is sor került a Földközi-tenger közepén.
A Merkúr pedig jegyet vált, belép a Bak jegyébe, ami viszont nagy segítség, mert innentől egyértelműen tudjuk kommunikálni a gondolatainkat, érzéseinket.
A várható főnyeremény 600 millió forint volt Magyarországon, a Hatoslottón. Mutatjuk a nyerőszámokat, na meg persze azt is, hogy volt-e telitalálatos szelvény!
A nyár egyik legörömtelibb hírének számított a bulvármédiában Jennifer Lopez és Ben Affleck menyegzője. Idén áprilisban került sor az eljegyzésre, immár másodjára. A szerelmesek boldogabbak, mint valaha, és biztosak benne, hogy egymás mellett szeretnék leélni ez életüket. Korábban, a 2000-es évek elején már egy párt alkottak, el is jegyezték egymás
A napokban jelent meg Kollányi Zsuzsi legújabb klipje, ezért a legtöbben azt hihetnék, megengedheti magának, hogy hátradőljön, ám egy pillanatra sincs megállás: hamarosan új területen próbálja ki magát.
2016-ban az egész világot sokkolta, amikor kiderült, hogy a tehetséges Anton Yelchin elhunyt, ám halálának körülményei még annál is borzalmasabbak és érthetetlenek, mint maga a tragédia ténye.