Henry Cavill magánéletét mindig is nagy rejtély övezte, hiszen a sármos 39 éves színész sosem tartozott azok közé a híres férfiak közé, akik modellekkel vagy fiatal lányokkal veszik körül magukat.
Vadonatúj dallal jelentkezik Erdőhegyi Brigitta. A halottak napja alkalmából született lírai szerzemény személyes kötődésű: az énekesnő több, a szívének kedves, a közelmúltban eltávozott személynek állít emléket.
Hatalmas port kavart az év elején Kulcsár Edina és Csuti válása, majd mindenki az egykori szépségkirálynő új szerelmével, G.w.M-mel kezdett foglalkozni. A bulvárhullámok pedig az év végére sem ültek el, ugyanis Edina nemrég bejelentette, hogy állapotos.
L.L. Junior a napokban tett közzé egy fotót, amin az látható, hogy szájon puszilja a kislányát. Természetesen nagy felháborodást váltott ki a felvétel, a rapper azonban megvédte magát.
Amikor megszületik egy kisbaba, akkor rögtön 3 új élet kezdődik; a babával együtt a szülők is „megszületnek”, az ő életük is gyökeresen átalakul. Szülővé válni azonban nem egyetlen pillanat műve, és sokszor nem spontán történik, hanem tudatosan alakítjuk ki a szülői „énünket”.
Közeleg október utolsó éjszakája, a Hhalloween pedig már Magyarországon is egyre népszerűbb ünnep. A tökéletes hangulathoz elengedhetetlenek a halloweeni sütik.
Botrányoktól hangos idén a Dancing with the Stars. Míg a parketten nincs ellenfele Csobot Adélnak és Hegyes Bercinek, addig a bulvárlapokban szinte csak Berki Mazsiról esik szó. Már éppen kezdett volna elhalványulni a múlt heti öklendező botrány, ám most újabb lendületet kapott az özvegy szereplése.
Világszerte emberek milliói küzdenek a kopaszodással, ám a hajszálak elvesztése teljesen természetes folyamat. Akárcsak a bőrünk, a hajunk is megújul, frissül és a kihullott szálak helyén újak nőnek. Baj csak akkor van, ha sokkal többet vesztünk, mint "termelünk".
Már a kötet címéből egyértelműen kiderül, hogy Diana kisebbik fia alaposan beavatja majd az olvasókat abba, mi zajlott a Buckingham-palota falai között…
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot, valamint éjszakai buszjáratot is érint.
Hevesi Kriszta a Dacing with the Stars harmadik adásának háttérműsorában, a Dirty Dancing Live-ban zsűrizte a versenyzőket. A szexuálpszichológus szerint a sok érintés miatt a szexualitást le kell gátolni, ami sokszor nagyon nehéz is lehet.
Lakatos Márk mostanában többször mond véleményt a kulturális térben elhelyezkedő produkciókról és az azokat készítő emberekről. Így volt ez Majka és Pápai Joci Barokk című közös számával is, ami nagyon nem tetszett neki. Majoros azonban most nem hagyta szó nélkül a stylist beszólását.
Lakatos Márk kemény kritikát fogalmazott meg Pápai Joci és Majka új számáról. Az ózdi rapper a tőle megszokott frappáns reakcióval felelt a TikTok videóra.