Jól tudjuk, mennyire fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel napközben, ám most kiderült, hogy este lefekvés előtt is ajánlatos meginni egy nagy pohár vizet - rendkívül jó hatással van a szervezetünkre.
Nem sok olyan ember akad, aki ne ismerné a világhíres Harry Potter varázslót. Ez a szerep tette híressé, legendássá a fiatal és roppant tehetséges Daniel Radcliffe-t, aki azóta is igyekszik megmutatni: nagyszerűen képes megállni a helyét olyankor is, amikor épp nem mágust alakít.
Ugye veled is előfordult már, hogy az éjszaka közepén a pihentető alvásból felébredtél? Nagyon kellemetlen tud lenni, főleg, ha nehezen alszol vissza, és másnap például korán kelnek és nehéz, hosszú napnak nézel elébe. De minek tulajdonítható ez? Okolható érte számos nappali szokás, például, ha túl késői órában iszol kávét, de ezen kívül is rengete
Zoli, a Házasodna a gazda szereplője kiválasztotta a számára legszimpatikusabb négy lányt. Zsófi, Jázmin, Tina és Nóri maradtak a farmon, a gazda pedig egyik barátjának finoman szólva is érdekesen jellemezte őket.
Ahogy tegnap mi is beszémoltunk arról, az Operaház egyik művésze közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét. A balettművész most válaszolt a fitneszguru kemény szavai
Rengeteg viszontagság után végre elkészült Oszter Sándor tava Diósjenőn. Az ügy a bíróság előtt is volt, a lakosság is tiltakozott ellene, de most végre végleges állapotába kerülhetett. Egyesek szerint a település éke lett, mások még mindig ágálnak ellene.
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, de újabb 85 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 588 272 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 357 511-en már a második adag vakcinát is megkapták.
1992 októberében szereplőválogatásra hívták az Mtv egyik fiatal munkatársát. Az induló Szerencsekerék című műsorhoz kerestek műsorvezetőt. Klausmann Viktort kiválasztották.
Sokkoló részleteket árult el egy orvos, aki nagyon sok haldokló beteg kezét fogta már a halálos ágyán. Most elárulta, a fiatal covidosok miért könyörögnek neki a kórházban.
Ugyan egyre nagyobb divatnak számít, ha öltözékünk fenntartható és környezettudatos, de a túltermelés és túlfogyasztás problémáját ez még egyáltalán nem oldja meg, úgyhogy itt az ideje, hogy beszéljünk azokról a márkákról és startupokról, akiknek a céljuk, hogy megállítsák a túltermelést.
Növelni kell a magyar lakosság koronavírus elleni átoltottságát, ezért mind a 65 év felettieknek, mind a 12-15 éveseknek oltási akciót szerveznek - mondta az országos oltási munkacsoport vezetője pénteken a közmédiának.
Békásmegyeren egy kuka mellett végezte volna el valaki a gyászszertartást? Vajon, mi járhatott annak az embernek az eszében, aki egyszerűen csak egy szemetes mellé tette a hamvvedert?
Gyereknek lenni a fejlett országokban manapság meglehetősen jó dolog. A gyerekek óvodába, iskolába járhatnak, s nincs más dolguk, mint tanulni valamint játszani – ám nem mindig volt ez így.
Rózsa György komoly műtéten esett át, a csípőjét és a combcsontját egy 22 centis fémdarab és több csavar tartja össze. A tévés hosszú rehabilitáció előtt áll, ám nem csügged, azt mondja, ezernyi üzenetet kapott, mindenki a gyógyulásért szorít.
A smink valóban csodákra képes, de könnyedén át lehet esni vele a ló túloldalára és nemcsak nevetségesen fogsz kinézni benne, hanem nem megfelelő használatával 5-10 évet is magadra dobhatsz.
Valószínűleg te is láttad Selena Gomez egyik legújabb Instagram posztját, amelyet már több mint 7 millióan kedveltek. Az énekesnő egy neon korall színű sminkben látható, melyet a Los Angeles-i sminkmester Jenna Nicole készített el. Ezek a vibráló árnyalatok ismét rendkívül népszerűek ezen a nyáron, ezért mindenképpen ki kell próbálnod neked is! Ebb
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/23/4795/
Sokkal nagyobb pusztítást végzett a delta variáns Indiában, mint amiről valójában szóltak a jelentések. Információk szerint több millió ember esett áldozatul koronavírus mutációjának.
A Sports Illustrated fürdőruhás kiadása nem először jelentkezik rendhagyó címlappal: először került rá fürdőruhás, szexi rapper, akinek dekoltázsa szinte szétfeszíti a bikini pántjait.
Ahogy tegnap mi is beszémoltunk róla, az Operaház egyik művésze közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét, amire azóta a balettművész válaszolt is. Most az Operaház
Járványügyben több nagy kérdés is foglalkoztatja most az embereket: egyrészt, hogy egyáltalán lesz-e negyedik hullám, másrészt, hogy a harmadik oltást felvegyék-e, s persze, hogy a gyerekeket beoltassák-e iskolakezdéskor.