Már csak pár nap és lehull a lepel, vagyis kiderül, ki lesz az a 12 híresség, akik elindulnak a TV2 táncos műsorának második évadában. Vajon ki váltja Gabriela Spanicot?
Tom Cruise a hétvégén Londonban tett látogatást, de a COVID-19 protokollt még mindig szem előtt tartotta, legalábbis a rajongókkal való elvegyülés közben.
Horrorfilmbe illő hírt kapott az a fiatal nő, aki csak egy rutinvizsgálatra érkezett az orvoshoz: két évtizeden át rejtőzött egy furcsa tárgy a hallójáratában!
Azt már jó ideje tudhatják a rajongók, hogy a Gossip Girl visszatér. Sajnos nem az eredeti szereplőkkel, viszont biztosak vagyunk benne, hogy az új karakterek még izgalmasabbak lesznek, mint az eredetiek, hiszen valljuk be, ennyi év elteltével ráfér egy kis vérfrissítés a sorozatra, hogy korszerűek és sokszínűek legyenek a karakterek. A sorozat els
Hódi Pamela feltehetően nem véletlenül most indított gyermekelhelyezési pert Berki Krisztián ellen, amikor az izomcelebre több büntetőügyben is ítélet vár.
Hivatalos: az Oscar-díjra jelölt filmrendező, Greta Gerwig fogja rendezni a „Barbie” című filmet. A Mattel ikonikus babájának történetét feldolgozó film főszereplője Margot Robbie lesz.
Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, amely nem adta meg a pontos időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba.
A Németországban élő Marilyn, vagyis művésznevén Mizz Intra nem csupán tetoválás függő, külsejét más módokon is szereti változtatni. Most épp egy igen érdekes és egyben furcsa beavatkozásra készül.
Közel 8 éve, hogy a világklasszis autóversenyző, Michael Schumacher síbalesetet szenvedett. Most egy közeli barátja felfedte az egyik legféltettebb titkát: el akart menni a Ferraritól.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint a harmadik hullámot sikeresen átvészeltük, de a delta variáns miatt újabb harcot kell majd megvívnunk.
A magyar humor és kabarétörténelem egyik meghatározó alakja, akiről úgy érezzük, ma is itt van közöttünk. Nem múlik el Hofi Géza népszerűsége. Mondatai szállóigévé váltak. Ennek ellenére szerény ember volt. Nem szerette, ha ünneplik. Ragyogó kritikusként, jó szemmel látta a világot, és a kisemberekért szólalt fel.
Befejeződött a nyomozás L.L. Junior és Hopp Csilla elhunyt kisfiának ügyében. Meglepő fordulat történt: a rendőrség vádemelési javaslattal adta át az iratokat az ügyészségnek, mivel az édesanyát gondatlan emberöléssel gyanúsítják.
Az 1996-os kazettás játék a Nintendo 64 konzol bevezető címe volt, és az egyik legnagyobb hatású korai 3D-s platformjáték - most elképesztő összegért kelt el egyetlen példány belőle!
– Teljesült Gábor Zsazsa végakarata. A legendás hollywoodi díva hamvait a Fiumei úti sírkertben helyezte végső nyugalomra özvegye Frederic von Anhalt herceg. A ceremónia után a Blikknek elmondta: a sírhely dupla, ő is itt nyugszik majd szeretett felesége mellett.