Polgár Tünde stílustanácsadónak állt. A luxusfeleség videójában elárulta, teljesen kiakasztja az egyre inkább divatos madzagbikini. Szerinte ugyanis teljesen olyan, mint egy pelenka.
A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. A hatalmas erdő korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez.
Óriási izgalmat és boldogságot érzett Pásztor Erzsi, amikor a koronavírus miatti lezárások után újra színpadra állhatott. A 85 éves színésznő a Turay Ida Színházzal mutatta be Egerváron a Fergeteges látogatás című darabot. Bár imádja a színpadot, időnként a visszavonulás is megfordul a fejében.
Négyéves kisfiút élesztettek újra a dunaújvárosi strandon szombaton. A gyermeket a vendégek húzták ki a vízből, miután látták, hogy elmerült a medencében. Pulzusa volt, de a légzése leállt, az úszómester kezdte el lélegeztetni a mentők kiérkezéséig.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt a Balassagyarmati Törvényszék jogerősen 14 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a 45 éves galgagutai férfit, aki megölte idős szomszédasszonyát, hogy megszerezze a pénzét.
A celeb büntetőfékezés miatt állt a bíróság elé, ahol első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Berki Krisztián nem csak erről beszélt, elárulta születendő kislánya nevét is.
Amikor fotózunk, általában igyekszünk kiválasztani egy szép hátteret, de a hangsúly leginkább a fotók előterén van. Előfordul azonban, hogy váratlan esemény keresztül húzza a számításainkat és a háttér teljesen elvonja a figyelmet.
Zivatarveszély miatt másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat több északkeleti járásra csütörtök délután. Az érintett területeken a következő órákban viharos széllel, jégesővel, jelentős mennyiségű csapadékkal kísért heves zivatarok alakulhatnak ki.
45 éves lett a filmvilág egyik legszebb színésznője, aki egyszer már a világ legszebb nőjét is eljátszotta a Trójában. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk egy csokornyi érdekességet Diane Krugerról.
Brazília Mato Grosso államában lélegzetelállító föld alatti tavak találhatók. Az egyik ezek közül a világhírű „Blue Lake Cave", a "Kék tó barlangja", amelynek mélysége néhol eléri a 70 métert.
Kelemen Anna egyébként sem nagyon fecsérli az idejét arra, hogy felöltözzön, de a kánikula még inkább arra sarkallja, hogy elhagyja a felesleges textíliákat.
Pontosan tudjuk, hogy mennyire irritáló problémát jelent, ha fejbőrünk nincs éppen jó passzban. A korpásodás bárkinél előfordulhat, és nagyon zavaró, megkeserítheti a mindennapjainkat.
Holtan találtak egy 14 hónapos csecsemőt egy South Hill-i lakásban. A szülők szerint a gyermekre ráborult egy komód, de a halottkém szerint már jóval a bejelentés előtt halott volt.
Károly Fülöp svéd királyi herceg és Szófia hercegné megosztották az első közös képet, amin márciusban született kisfiúk és másik két gyermekük látható.
Zsombor Rékát a legtöbben Zséka néven ismerik. A dalszerző, énekes jelenleg a Mediterrán zenekar énekesnője, több díjat is bezsebelt már különböző formációkkal, 2019-ben A Dalban az Acoustic Planettel Az év felfedezettjének választották.
Életének 78. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Bodó Sándor etnográfus, muzeológus, címzetes egyetemi tanár, a Budapesti Történeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója.
Az Alzheimer-kór egy olyan betegség, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt, és gyakran demenciához vezet. A legtöbb esetben 60 évnél idősebb embereket érint, ám bizonyos kockázati tényezőket megfigyelve már akár tizenéves korban megállapítható a demenciára való hajlam. De vajon mely tényezők befolyásolják a szellemi egészséget, ezá
A herceg azért bújt álnév mögé, hogy ne keltsen túl nagy feltűnést a diáktársai között. Még későbbi felesége, Katalin sem szólíthatta az eredeti nevén akkoriban.
Talán fűvel-fával nem osztják meg a tényt, de ha intimebb viszonyban vagy egy párral, egyre gyakrabban hallhatod azt, hogy szexuális életük föllendítése érdekében más párokkal is viszonyt folytatnak alkalmanként. Vajon ez tényleg egy üdvözítő megoldás az unalomba fulladt szexuális élet föltüzelésére?
Berki Krisztián élő adásban mondta el, hogy Mazsival milyen nevet választottak születendő kisbabájuknak. Ezt azonban – úgy tűnik – nem egyeztette le a párjával.
Az X-akták sztárja Instagramon osztotta meg követőivel, hogy miért nem viseli többé a fehérneműt, és kendőzetlenül elmondta véleményét a melltartóhordással kapcsolatban.
A mestercukrász és a színésznő már régóta alkotnak egy párt és három éve házasok is. Bár az életük sok területen összefonódik és sok időt töltenek együtt, úgy tűnik, az érzelmeik ugyanolyan hőfokon égnek.
A magyar úszóválogatott tagja már Japánban várja az ötkarikás játékok kezdetét: most azt is megosztotta követőivel, milyen látvány tárul a szeme elé a Korijama városában lévő szállásából.
Gyűjtésbe kezdett a gyerekek körében népszerű zenész, miután a Budai Gyermekkórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályán tartott előadására több gyermek nem jutott el a meghibásodott lift miatt.