Sajnos sokan szedtek fel több vagy kevesebb felesleget a járvány alatt, most kiderült, hogy pontosan a magyarok hány százaléka alatt mutat többet a mérleg a vírus után.
A volt focista, Katzenbach Imre meggyilkolásával összefüggésbe hozható személyeket májusban tartóztatták le. Az ügyészség közleménye szerint azonban még egy darabig biztosan nem szabadulnak.
A 79 éves idős asszony három hónapja volt halott, amikor a madridi rendőrök megtalálták a lakásában. Arra azonban nem voltak felkészülve, ami várta őket.
Sűrű pislogás, vállrándítás, topogás, hümmögés, krákogás, obszcén szavak vagy mozdulatok ismételgetése - a Tourette-szindróma (TS) fő tünete a tikelés, amely a kisgyermekek akár 15-20%-ánál is jelentkezhet, de súlyos formában a felnőttek 1%-át érinti.
Ma már a siker és a csillogás jellemzi az életüket, ám nem volt ez mindig így. Gyerekkorukat olyan tragédiák és negatív élmények keserítették meg, amelyeket talán a mai napig sem sikerült feldolgozniuk. Sokszor nem is gondolnánk, mit rejt a tökéletes hollywoodi mosoly, pedig egyes sztárok esetében elmondható, nem átlagos életet éltek a hírnév előtt
Nem tudjuk elégszer elismételni, hogy a fényvédő használata egész évben, de különösen a nyári hónapokban elengedhetetlen. Köszönhetően annak, hogy egyre nagyobb figyelmet szentelünk az UV-sugárzás elleni védelemnek, számtalan olyan termék jelenik meg a piacon, melyek már a védelmezés mellett a bőrápolásra is fókuszálnak, ráadásul mindenféle bőrtípu
Tíz éve még a vegetáriánusokra is furcsa szemmel néztek, manapság azonban egyre többen térnek át a teljesen növényi alapú étkezésre, azaz válnak vegánokká. Ám sokan csupán ismerkednek ezzel, vagy valami miatt félnek tőle – például rendszeresen sportolnak. Pánikra azonban nincs ok!
Az elmúlt időszakban Pintér Tibor a médiától visszavonultan töltötte a mindennapjait, ugyanis minden idejét a munkának, a gyermekeinek és a szerelmének szenteli. Most elárulta, hogyan hat kapcsolatára a szerelmével való közös munka.
Az egykori kézilabdázó arról is mesélt, lazán kezeli a helyzetet, amiatt sem izgul, hogy megvan-e minden, mivel a harmadik gyermekénél már rutinosabb az ember.
A népszerű énekesnő, Judy elképesztő átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszakban, több mint 10 kilótól szabadult már meg. Korábban már rengeteg fogyókúrát kipróbált, de azok csak időszakosan oldották meg a súlyproblémáját. A mostani alkalommal egy természetes módszert próbált ki, ami számára rendkívül hatékonynak bizonyult.
Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, illetve elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn, Martin Klus szlovák külügyi államtitkár bejelentésére hivatkozva.
A Chromakane márkát Jessie Cohen művész és designer alapította, aki egyesíti a keleti és nyugati kultúrából származó motívumokat az absztrakt keleti esztétikával.
A nyugdíjakról esett szó Polgárék legutóbbi videójában: Polgár Árpi és felesége többek között elárulta, hogy mennyi az átlagos ellátás az USA-ban. Mint kiderült, az amerikai nyugdíjasok azért élnek jól, mert a legtöbben már huszonéves korukban elkezdenek az idős éveikre spórolni.
A szülők azt szeretnék, ha gyermekükből szabad, magabiztos és megértő felnőtt válna, ezért rábízzák a döntést azzal kapcsolatban, hogy milyen nemű szeretne lenni.
Lövések is eldördültek, miután két társaság összeverekedett a IX. és a XIX. kerület határán, a Határ úton - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI információit.
A munkahely kiválasztásánál a legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör, amit a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. kutatása eredményeiről hétfőn az MTI-t.
Amikor valaki fiatalon, még élete fele előtt hal meg, valahogy mindig tragikusabb, mintha idősebben távozik az élők világából. Ez az érzés pedig csak hatványozódik, ha egy művész távozik túl korán. Hiszen mindig ott lebeg bennük a nagy kérdés: „Vajon mit adhatott volna még, ha tovább él?"
Apa lett Dobrády Ákos. A zenész a Facebook oldalán osztotta meg követőivel az örömét. "Sok szép élményben volt már részem, de a tegnapi csodát nem lehet szavakba önteni, ezt valóban át kell élni! 2021 06. 06-án, 13.07 perckor világra jött Dobrády Bende Mór! Isten hozott kisfiam!! Anya is, baba is jól vannak!! Az Apa meg azt sem tudja, melyik boly