Minden harmadik Covid-19-en átesett betegnél diagnosztizáltak fél éven belül agyi vagy pszichés zavart - állapította meg egy 230 ezer, főként amerikai páciens eseteit feldolgozó tanulmány.
Történelmet írt egy csecsemő, aki három hímtaggal született Irakban. Állapota gyorsan felhívta az orvosszakértők figyelmét, a világon most először dokumentáltak triphalliával (három pénisszel) született gyereket.
Az ohiói Bowling Green Állami Egyetem beavatási rituáléján bekötötték a 20 éves fiú szemét és így kellett meginnia egy teljes üveg alkoholt. Ezt követően a szobájába vitték és részegen magára hagyták. A szobatársa talált rá az akkor már eszméletlen állapotban lévő fiúra.
A Netflix új sorozata, A kígyó rögtön az első percekben megalapoz a hangulatnak, hiszen egy archív felvételben látjuk először Charles Sobhraj-ot, akit arról kérdeznek, hogy igazak-e a vádak, tényleg gyilkolt-e a 70-es években. A fickó erre kitérő választ ad, miszerint a hatóságoknak sosem sikerült rábizonyítaniuk a bűntényeket, de érezni, hogy a bi
Az ügyészi indítvánnyal egyezően, jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a jászárokszállási férfit, aki hónapokon keresztül szexuálisan molesztálta a leánygyermekét - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Somhegyi Krisztián nem bírta tovább és úgy döntött, inkább kiviharzik a pályáról. Nem volt megelégedve csapattársai teljesítményével, elege lett a kudarcokból és ennek elég keményen hangot is adott.
Tudtad, hogy például Jennifer Aniston görög eredetű vezetéknévvel született? Natalie Portman pedig azért vette fel a nagymamája vezetéknevét, mert féltette a magánéletét?