Az ország Rózsija megtörte a csendet, exkluzív interjút adott a Borsnak. Az énekeslegenda jól van, és lapunknak arról beszélt: várja, hogy újra színpadra lépjen.
A dögös Instagram-sztár előszeretettel mutogatja hatalmas kebleit és formás fenekét rajongói legnagyobb örömére. Most épp Ibizán nézelődik egy szál bodyban.
Végre elérkezett a pillanatot, amikor az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO kutatói végre bejutottak abba a vuhani laboratóriumba, ahonnan indult a vírusfertőzés az összeesküvések szerint.
Bár a koronavírus még javában tombol, a szakemberek újabb veszélyre hívták fel a figyelmet. A kutatók szerint a következő világjárvány veszélyesebb lehet, mint a koronavírus.
A műsorvezető most tudta csak meg, hogy ő is már átesett a koronavíruson. Kiss Ramónának fogalma sincs, mikor betegedhetett meg, hiszen semmilyen tünete nem volt, és a Dancing with the Stars forgatásai alatt folyamatosan tesztelték őket.
Minden sarkon találunk olyan élelmiszereket, ételeket, amelyektől jóllakunk. Imádjuk a pizzát, a gyrost és a hamburgert, de mit kell fogyasztanunk ahhoz, hogy egészségesek is legyünk? Könnyen rávághatjuk, hogy egészséges a sok zöldségféle és a saláták, fehér húsok, de el tudjuk-e fogyasztani azt a mennyiséget mindenből, ami a szervezetünknek kiegye
Ahogy azt korábban megírtuk, Tóth Andit egy zárt csoportban kérte számon Tóth Gabi egy alkoholt reklámozó posztja miatt, ugyanis a híres édesanya szerint Andinak a hírnevéből fakadóan sokkal jobban kellene figyelnie arra, hogy mit üzen az őt követő fiatal generációnak.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/02/04/3243/
Ian Somerhalder némi betekintést engedett a feleségével, Nikki Reeddel való kapcsolatába, és abba, hogy miként tudták sikeresen megtartani a magánéletük bizonyos részeit a nyilvánosság kizárásával.
Mind azt hisszük, hogy velünk úgysem történhet meg, aztán csak akkor kapcsolunk, amikor megtörténik a baj – jelentette ki a Metropolnak az a zsámboki nő, aki egy hónapon belül két közeli hozzátartozóját is elvesztette a korona miatt. Mint kiderült, a sógora ráadásul vírustagadó volt.
Egy német állatklinikán betanított kutyák az emberi nyálból vagy a légutak váladékából 94 százalékos pontossággal szagolják ki az új koronavírus, a SARS-CoV-2 okozta betegséget.