Te is hajlamos vagy arra, hogy akkor is hibákat vélj felfedezni az arcbőrödön, amikor sminket is használsz? Nos, megnyugtatunk! A legtöbben észre sem veszik az apró bőrhibákat, nem szükséges mindig korrigálnod őket. Sőt, vannak olyan bőrhibák, foltok vagy fertőzések, amelyeket kifejezetten tilos sminkelned vagy piszkálnod. Most azt is megtudhatod,
A színész évekig alakította a DC-univerzum Supermanjét, és bár saját bevallása szerint, bármikor készen állna elővenni a szekrényből a piros köpenyt, erre sajnos egyelőre semmi esély, a stúdió ugyanis egy színes bőrű Supermannel szeretné bővíteni a stábját.
Vajon kik lehetnek azok a fekete szemű alakok? Szemtanúk elmondása alapján szinte a világon bárhol felbukkanhatnak. Ausztráliában is látták már őket, de Amerikában vagy Alaszka kietlen vidékein is.
Justin Bieber 2020-ban beszélt először nyíltan függőségéről, ami már 19 éves korában elkezdődött. Most felesége osztotta meg, hogy mennyire nehéz időszakon vannak túl.
Varga Irén alábbi videójában annyi minden történik, hogy nehéz lenne összefoglalni. Először háborog, majd megmérgezi az urát és még énekelni is próbál.
A nemzetközileg is elismert plus size modell, Sirokai Diána és a telt nők stylistja, body positive aktivista, író, Kozma Rita összefogott, hogy közösen segítsenek azoknak, akik szeretnének magabiztosabbak és sikeresebbek lenni.
Anyja agresszív barátja kioltotta az életét egy 1 éves kisfiúnak miközben vigyázott rá. Az anya és a férfi rács mögött van a Cherokee megyei börtönben.
Nádai Anikóéknál teljes értékű családtag kutyájuk, Süti. Nádai Anikó tavaly ősszel döntött úgy, hogy tavasszal örökbefogadott kutyusának egy jobb helyet keres.
A koronavírusnak egyre több variánsát fedezik fel, és habár egyelőre még nincs olyan köztük, amely gyorsan terjedne és immunkerülő is lenne egyszerre, külön-külön már volt ilyenre példa.
Rubint Réka kisfia életében komoly mérföldkő érkezett el. A fitneszguru közösségi oldalán adott számot arról, hogy kisfia, Zalán élete első úszóversenyén vett részt szombaton. Ráadásul a kisfiú még az aranyérmet is elhozta.
Gal Gadot világhírnévre a DC Univerzum egyik legkiválóbb és kulcsfontosságú szuperhőseként tett igazán szert. A színésznő pedig a valóságban is egy igazi Wonder Woman.
A Ninja Warrior fiatal versenyzője olyan szemtelenül rohant végig a heti döntő pályáján, mintha csak a sarki boltba sietne. Hihetetlen idővel jutott fel a toronyba!