Az énekes annyira durván szólt be az egyik műsorban Csobot Adélnak, hogy sírva fakadt. Istenes Bence egy ideig visszafogta magát, de aztán kikelt magából.
A rendszeres testmozgás jótékony hatásai már senki számára nem ismeretlenek, mégis, olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az egészséges életmód, azaz a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint a fizikai aktivitás az általános egészségünk talán legmeghatározóbb alappillérei. Ha ezekre odafigyelünk, nagyobb eséllyel kerülhetjük el a s
Végigkísérhettük Mazsi terhességét az interneten, most azonban jogtalanul támadták őket. Berkiéket azzal vádolták, hogy pénzért árulják gyerekük születését.
Minden évben talán az a legszórakoztatóbb a Halloweenben, ahogy a sztárok beleélik magukat és hihetetlenül komoly szettekbe bújnak az év legfélelmetesebbnek tartott estéjére. Az elmúlt évben mivel nem igazán volt lehetőség kiélni az öltözködést és az együtt ünneplést, idén - bár még mindig fokozott biztonsági körülmények között - de azért egye-egy
Berki szerint a szülés három szakaszos tartalomban lesz elérhető majd. Az első két szakasz ingyenes lesz, de kislányuk világrajövetelét azért teszik fizetőssé, mert így akarják kizárni a trollokat.
A Facebook mindenkit kitilt, aki ezt az alkalmazást nem kapcsolja be a profilján november közepéig. A Facebook Protect számos adatvédelmi funkciót lát el.
Oszter Sándor és Failoni Donatella az év nagy részét külön töltötte, de az utóbbi időkben közelebb kerültek egymáshoz. A Kossuth-díjas színművész élete utolsó perceit hitvesével töltötte balatonrendesi házukban.
– Meglepő fordulat, közel a hetvenhez, húsz év kihagyás után tért vissza a színpadra Éliás Tibor. Az operaénekes kalandos múltat tudhat maga mögött, igazi sztárokkal állt színpadra, külföldön sokat szerepelt, ám a negyvenes éveiben egy infarktus miatt kénytelen volt visszavonulni. Most az X-Faktor színpadán bizonyított, produkciója annyira megnyert
Álmodtál már olyat, hogy egyszer csak zuhanni kezdesz egy teljesen valószerűtlen helyről, egy csapat zombi üldöz, vagy éppen a kedvenc színésznőddel teázgatsz a nagyszüleidnél? Álmunkban minden logikusnak és életszerűnek tűnik, és ébredés után pedig fogalmunk sincs, merre járt az elménk éjszaka. A legtöbb álom komoly jelentőséggel bír, és érdemes f
A közvélemény és Hollywood sem tudott még megbékélni a szörnyű esettel. Most az a stábtag is nyilatkozott, akinek Halyna Hutchins a karjai közt halt meg.
Ariana Grande, Kendall Jenner és Pink is kitett magáért, Mariah Carey pedig ugyan idén nem öltözött be semminek, mégis sikerült előrukkolnia egy frappáns ötlettel.
Szeretjük azt gondolni, hogy kedvenc filmsztárunk vagy énekesünk civilben egy földre szállt angyal, a látszat azonban néha – sőt, olykor elég sokszor – csal.