A Dózsa György úton halálos balesetet okozó M. Richárdot ezúttal egy konditeremben büntették meg, ahol nem lett volna szabad tartózkodnia járványügyi intézkedések miatt.
A vashiány manapság szinte népbetegségnek számít, a nem megfelelő táplálkozásból és az egészségtelen életmódból adódóan a lakosság felét-harmadát érinti. Vannak, akik speciális étrendjük vagy diétájuk miatt fokozottan veszélyeztetettek, ők jól hasznosuló vaskészítménnyel tarthatják optimális szinten szervezetük vastartalmát. Azt azonban fontos tudn
Ahogy írtuk, Kis Grófo édesapja a koronavírus következtében hunyt el. A zenész lélegeztetőgépre került, majd úgy tűnt, hogy javul az állapota. A család már arra számított, hogy nemsokára hazatérhet, de sajnos a férfi életét vesztette.
Év elején problémák léptek fel Erdei Zsolt kapcsolatában. Madár azonban úgy érzi, mostanra rendeződtek a dolgok, és rájött, nem tudna a családja nélkül élni.
Az advent és a karácsony tipikusan a nagy evészetek időszaka, amikor mindenki pukkadásig tömi magát az ízletesnél is ízletesebb fogásokkal. Ilyenkor általában a jól bevált családi recepteké a főszerep, ám néha nem árt kicsit újítani, például lecserélhetjük a szokásos köreteket valami egészen formabontóra.
Mazsi a LifeTV Bréking című műsorában mesélt megrendítő őszinteséggel arról, hogy férje, Berki Krisztián, már jóval korábban is csapta neki a szelet, pontosan akkor, mikor Hódi Pamelának is. Sőt, az is kiderült, hogyan akarta őt felszedni a celeb.
Keleti Andrea családját is utolérte a koronavírus, lánya elkapta a betegséget. Férje pedig magas lázzal küzdött, nyolc napig, noha neki a tesztje negatív lett.
Szakított egy százéves hagyománnyal Erzsébet királynő, idén ugyanis a koronavírus miatt nem tudja egy ünnepi ceremónia keretében megajándékozni a palota dolgozóit.
A Harry-Potter a világ egyik legismertebb filmje, a világon milliók rajonganak a szemüveges varázsló tanoncért. Sokan leginkább a Griffendél házba szeretnének kerülni, ha mindez a valóságban történne, ám vannak elkötelezett Mardekár rajongók is. Ha pedig Mardekár, akkor Draco Malfoy, ha Draco Malfoy, akkor Tom Felton. A szőke színészért újonnan meg
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki az év elején féltékenységből életveszélyesen bántalmazta élettársát Nyíregyházán - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/12/04/2595/