Kisebb balhé lett belőle, hogy az egyik cég döglött darazsakat tesz a mézes üvegcsékbe, hátha így kelendőbb a mézük. A gyártó cég azt mondja, hogy ennek nemcsak dekorációs okai vannak, hanem a darázstól finomabb és egészségesebb lesz a méz, mások szerint viszont ez szimplán hülyeség, és állatkínzás, mert még élve teszik bele a darazsat a mézbe,
Sokan nemcsak a szerencséjük kísértése miatt játszanak szerencsejátékokat, hanem gyermekeik, unokáik vagy akár dédunokáik miatt, hátha tudnak valamivel kedveskedni nekik. Szabolcsiné Nagy Ildikó világéletében szerette a nyereményjátékokat, a keresztrejtvényeket és a Borsot. Lapunk iránti hűsége különösen kifizetődő volt: a frissnyugdíjas budapest
A család többi tagja a földszinten társasozott és tévézett. Az ötéves Alex még adott az anyjának egy puszit, elmondta neki, hogy szereti, és felment a szobájába, ahol az öngyújtóval kezdett játszadozni. Szerette volna megpörkölni az egyik oldalt egy könyvben, de olyan szerencsétlenül alakultak a dolgok, hogy végül lángra kapott körülötte mind
Közel 700 patkányt találtak abban az Ojai házban, ahol egy nő élt két gondozására bízott idős emberrel. Az egyik a nő 96 éves édesapja volt, aki ágyhoz fekve tehetetlenül feküdt, miközben rágcsálók szaladgáltak körülötte. A hatóságok végül gondozási kötelezettség elmulasztása és állatkínzás bűntette miatt tartóztatták le a ház tulajdonosát. Ezen a
Még soha senki nem örülhetett annyira saját letartóztatásának, mint az ír Cathleen Krause. Az 57 éves asszonyt Szent Patrik napján kapták el, mert marihuánás sütit és gumicukrot árult az ünneplő tömegnek. A rendőrséget a szemtanúk értesítették, akik azonnal kiemelték a tömegből az asszonyt. Letartóztatáskakor állítólag bűzlött az alkoholszagtól
4 kiló 59 dekával jött világra Jessica Simpson harmadik gyermeke, Birdie Mae Johnson. A popsztár egy tündéri fotóval tudatta a világgal, hogy kislánya március 19-én épen és egészségesen megszületett.
Hiába a sok hódoló, Cseke Katinka (47) nem adja magát könnyen! A Jóban Rosszban színésznője nagy fogyása után az ismerkedni vágyó férfiak céltáblája lett, de mint kiderült, egyelőre szingli.
Gyönyörű nők elegáns ruhákban vonultak fel csütörtök este a Várkert Bazár rendezvényközpontjában. Ám ezúttal a belbecs sokkal fontosabb volt, hiszen sikeres, inspiráló nőket méltattak.
Habár rendszeresen a szombathelyi kórházba kényszerül betegsége miatt Törőcsik Mari (83), amint teheti, mindig rögtön hazatér szeretett otthonába. Még úgy is, hogy orvosai azt tanácsolják neki, jobb lenne, ha több időt töltene bent a gyógyulása érdekében.
A stábot kiküldték, csupán néhány ember maradhatott a díszletben a fehérneműre vetkőzött Kiss Ramónával a Kölcsönlakás című film intim jelenetének forgatásán. A színésznő ekkor még nem tudta, hogy új életet hord a szíve alatt.
A politikus síremlékét egy kidőlt fa rombolta le teljesen még 2018 februárjában. Azóta persze helyreállították a szív alakú, összetartozást jelképező síremléket.
Sokszor hazaviszi a munkát, de emiatt nem neheztel a férje Dióssy Klárira. A Duna Televízió műsorvezetője úgy érzi, egyensúlyba kerültek az életében a fontos szerepek, és ebben ötéves kisfia apjának is komoly szerepe van.
Nem sikerült jól kezdenie a fociválogatottnak az Eb-selejtezősorozatot. A szlovákok elleni vereséget a játékosok nehezen élik meg, ráadásul a csapatkapitány, Szalai Ádám is kemény kritikát fogalmazott meg. Vasárnap bravúr kell a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen a Groupamában.
Csütörtök este, ötödik alkalommal rendezték meg az Instyle Award gálát. Ez az a parti, ahol a dress code az extravagáns. ByeAlex hasitasija is menő volt.