2019. március 21. csütörtök

márc. 21
11:48
Már Nagyszombatban hangolódnak a szurkolók (BorsOnline)
Már tegnap megérkeztek a vidéki magyar szurkolók a Szlovákia-Magyarország foci Eb-selejtező helyszínére, Nagyszombatba. A drukkerek képviseltették magukat Szegedről, Zalaegerszegről, Szombathelyről, Kecskemétről, Komlóról, Körmendről, Sopronról, Makóról és Hódmezővásárhelyről is. A válogatott ultracsoportja, a Carpathian Brigade ma délután ér
márc. 21
12:00
Eddig ilyet nem tett: Ezt jól bevállalta Till Attila (Ripost)
Till Attila eddig mindenhová biciklivel járt, de mostanra megelégelte a dolgot.
márc. 21
12:06
Majdnem Kaley Cuoco nélkül indult el az Agymenők (hirado.hu)
Pedig nála jobbat nem is találhattak volna a női főszerepre, a készítőket elsőre azonban nem tudta meggyőzni.
márc. 21
12:06
3 év fegyházat kapott a katona a görbe estéért (BorsOnline)
Tűzzel-vassal irtották a frissen hatalomra jutó kommunisták az alkoholfogyasztást. Az 1919-es szesztilalom akkora ellenállást váltott ki, hogy egy évig sem maradt érvényben.
márc. 21
12:12
Meztelenül pózol egy másik modellel Palvin Barbara (Life)
Nagyon szexi fotó.
márc. 21
12:14
Sári Évi szakított 10 évvel fiatalabb pasijával (Life)
"Mást gondoltunk az életről"
márc. 21
12:18
Jennifer Lopez a vőlegényével reklámoz napszemüveget, de csak a kockás hasát bámuljuk (Glamour)
Hihetetlen formában van
márc. 21
12:24
Meztelen férfi sokkoló sétája Sárváron (Infostart)
Bizarr videót tett közzé a Vas megyei hírportál.
márc. 21
12:36
Szűrt vízzel még finomabb lesz a reggeli fekete (BorsOnline)
Még a legolcsóbb őrölt kávéból is ki lehet hozni a maximumot, ha tisztában vagyunk azzal, hogy főzőnknek mire van „szüksége”.
márc. 21
12:42
Gwen Stefani és Blake Shelton emiatt tolják az esküvőjüket (Joy)
A fotóikat elnézve igazi álompár lett belőlük, és látszik, hogy mennyire szerelmesek egymásba. Mégis tolják az esküvőt, és most már tudni, hogy miért.
márc. 21
12:48
Nem láttad még Amanda Seyfriedet olyan ruhában, ami ennyire illet volna hozzá (Glamour)
Ez számára a tökéletes darab
márc. 21
12:54
Kiderült, mennyit keres Koholák Alexandra: magas a tarifája (Life)
Megkéri az árát.
márc. 21
13:06
Megszületett a mindkét lábán amputált háborús hős és az őt megmentő nővér gyermeke (BorsOnline)
A duplán amputált lábú háborús hősnek idén március 18-án megszületett a fiúgyermeke a nővértől, aki megmentette őt. Az újszülött az Ethan Richard Alan keresztneveket kapta. A skót Davie Birell (33) szerelmes lett Mary Parkinsonba (37), az edingburgh-i kórházi csapat egyik tagjába, aki egyike volt azoknak, akik megmentették az életét, miután a lá
márc. 21
13:12
Ritka pillanat: lesifotón Jennifer Lopez és a lánya (Life)
Rég láthattuk Emme Maribelt.
márc. 21
13:14
Durva dolgot művel a repülőgép vécéjében a prostituált – videó (18+) (Life)
Mindenki kiakadt.
márc. 21
13:16
Eltűnt az X-Faktor versenyzője: senki nem tudta, hol lehet (Life)
„Nagyon féltettük”
márc. 21
13:18
Bill és Ted készen áll az új kalandra – bejelentették a visszatérésüket (hirado.hu)
Keanu Reeves és Alex Winter végre részleteket is elárult a folytatásról.
márc. 21
13:24
Így tanítja jelnyelvre követőit Weisz Fanni (BorsOnline)
A modell fontosnak tartja, hogy szépsége mellett valami pluszt is adjon követőinek, ezért - még tavaly - elhatározta, hogy apró lépésekben, de megtanítja a jelnyelvre a követőit. A #jelszerdára keresztelt videók legfrissebbikében épp a reggeli legfontosabb szavakat tanulhatjuk meg jelelni: kávé, tea, tejeskávé...  Fanni videói egyébként rendszer
márc. 21
13:36
Karddal kergette ki az anya a házából az ötéves kislányát molesztáló barátját (BorsOnline)
Egy meg nem nevezett anyuka arra ért haza, hogy a 25 éves John Lawarren Williams az ötéves kislányát molesztája. Az anyuka nem vacakolt sokat, felkapta az első dolgot, ami a keze ügyébe akadt, ami történetesen egy kard volt, és nekiesett a férfinak. Williams menekült, ahogy a tudott, és megúszta komolyabb sérülések nélkül. Az anyuka összvissz a
márc. 21
13:42
Nagyon lefogyott Rebel Wilson (Joy)
Mindig is kerek formákkal hódított a színésznő, most pedig diétába kezdett, és egyre karcsúbb.
márc. 21
13:42
Ilyen egy férfiprostituált élete, és ennyit keres: nem semmi (18+) (Life)
Ezeket a kívánságokat nem teljesítette.
márc. 21
13:48
Meztelenül ölelkezett modelltársával Palvin Barbi (SzMo)
Újabb dögös fotó készült a modellről.
márc. 21
13:54
Épp Egyiptomban szexizik Tolvai Reni (BorsOnline)
Az énekesnő talán még a szokásosnál is több fotót oszt meg rajongóival most, hogy épp Egyiptomban, a festő szépségű Mahmya-szigeten nyaral. Tolvai Reni posztjaiból két dolgot egész biztosan megtudhatunk: nagyon jó ott az idő, Reni pedig még mindig elképesztően dögös. Mutatjuk is rögtön mindkettőre a bizonyítékot:
márc. 21
14:00
Tüneményes vadmalacok születtek a vadasparkban: cuki fotók az apróságokról (Life)
Ennél aranyosabbat ma nem látsz.
márc. 21
14:06
"Pofán vertek" - Bereczki Zoltán még ebből sem tanult (Ripost)
A színész sokszor csalódott már az életben, mégsem tanulta meg mindig a leckét.
márc. 21
14:06
5+1 hiba, amit te is elkövetsz, amikor a pénzedről van szó (Glamour)
Pedig hidd el, sokat spórolhatsz, ha nem teszed
márc. 21
14:06
Sophie Turner alaposan megnevettette egy hokimeccs közönségét és a netezőket (Joy)
Még az sem zavarta, hogy a kivetítőn mindenki végignézte, amit tett, sőt, büszkén ki is posztolta!
márc. 21
14:08
Újabb csapás, ez derült ki Michael Jackson birtokáról (Ripost)
A sztárt ért vádak mindent befeketítenek, Jackson egykori otthona is eladhatatlanná vált.
márc. 21
14:12
Érkezhet a második gyerek Judyéknál (Life)
„Az első perctől úgy volt, hogy kettő gyereket szeretnénk."
márc. 21
14:14
Kirúgták az RTL Klub sorozatából a színésznőt: ez történt utána (Life)
"Egy álom vált valóra."
márc. 21
14:16
Ruha nélkül fotózták Rubint Rellát: mindent ledobott magáról (Life)
Gyönyörű helyen pihen.
márc. 21
14:18
Megnyílt a világ legnagyobb Lush üzlete (Glamour)
1380 négyzetméternyi csoda várja a vásárlókat
márc. 21
14:18
Magyar siker: a pécsi mandulafa lett az év fája Európában (Life)
Csodás látvány.
márc. 21
14:18
Marsi Anikót megműtötték, most beszélt először állapotáról (SzMo)
Jelenleg csavarok tartják össze a combját.
márc. 21
14:24
Hihetetlen, mi mindenből csinálnak versenyt - például ablakpucolásból (BorsOnline)
Bizarr versenyt rendeztek Londonban: a legügyesebb ablakpucolót keresték. Az évtizedes múlttal rendelkező világbajnokságon az alaposság mellett a gyorsaság a fő szempont. Idén váratlan eredmény született: az elmúlt húsz év csúcstartóját, a 63 éves Terry Turbo Burrows-t letaszították a trónról. Az amerikai Jeremiah Hickey elismerésre méltó 17,02 más
márc. 21
14:36
Angliában 25 éven belül elfogyhat a víz (BorsOnline)
Sir James Bevan, az angliai Környezetvédelmi Ügynökség vezetője beszélt nemrég egy londoni konferencián a sokkoló tényről, miszerint Anglia víztartalékai 25 éven belül kimerülnek. Bevan szerint az ország növekvő népessége és az ezzel arányos vízpazarlás elegendő indok arra, hogy negyed évszázadon belül már nem lesz elég víz ahhoz, hogy lapvető szük
márc. 21
14:36
"Tudom, mik az álmai" – Jennifer Lopez most először nyilatkozott eljegyzése óta (SzMo)
Úgy tűnik, alaptalan volt az Alex hűtlenségéről szóló pletyka.
márc. 21
14:42
Vajon mit szól Liam? Miley Cyrus teljesen meztelen fotón mutatta meg magát (Joy)
Egy szál semmiben süttette magát a napon Miley Cyrus, semmi sem takarta fedetlen testét.
márc. 21
14:42
Tragikusan fiatalon elhunyt a sportújságíró (Life)
Csak 47 éves volt.
márc. 21
14:54
Down-szindróma világnapja: Szinetár Dóra videót posztolt közösségi oldalára (Life)
Erre szeretné felhívni a figyelmet.
márc. 21
15:06
Rihanna bearanyozva mutogatja bájait (BorsOnline)
Mi mással is próbálná az énekesnő eladni a termékeit, mint erotikával, vetkőzéssel és vonaglással, amin persze remekül lehet csámcsogni. Rihanna ezúttal is Instagramra töltött fel néhány képet, amiken gondoskodott róla, hogy vagy a dús mellei vagy a combjai egészen jól láthatóak legyenek. Az új színezőterméke a Trophy Wife, azaz Kirakatfelesé
márc. 21
15:09
Ezért nem vett részt Koós János temetésén Verebes István (Ripost)
A híres színészt több évtizedes barátság kötötte Koóshoz.
márc. 21
15:11
Van barátnője Dzsudzsák Balázsnak? Elárulta a magyar sztárfocista (Ripost)
A magyar válogatott csapatkapitánya a magánéletéről beszélt. Kiknek lehet esélye a 32 éves játékosnál?
márc. 21
15:12
Nagyon veszélyes a forró tea: új kutatás állítja, rákot okoz (Life)
Erről érdemes lemondani.
márc. 21
15:18
Megszületett Jessica Simpson kislánya, és már fotót is mutatott róla (SzMo)
Igazán különleges nevet kapott a kisbaba.
márc. 21
15:24
Ez a férfi felvette Michael Jackson nevét, ma már szabadulna tőle (BorsOnline)
Nevet akar változtatni Michael Jackson egyik legnagyobb rajongója. John Lomas az elmúlt években több mint egymillió fontot, azaz 362 millió forintot költött Jackóval kapcsolatos ereklyékre, sőt, hivatalosan meg is változtatta a nevét John Michael Jackson-ra. A nemrég bemutatott Leaving Neverland című leleplező dokumentumfilm azonban az ő vélemén
márc. 21
15:36
Minden amire vártál: Leo és Brad egy filmben, itt nyár filmjének előzetese (Glamour)
Volt egyszer egy Hollywood
márc. 21
15:36
Egy brit részegen bepánikolt, és 250 ezerért bevásárolt, hogy felkészüljön a Brexitre (BorsOnline)
A brit Tony Smollett informatikai projektvezetőként dolgozik, és a felesége szerint szeret tervezni, és felkészülni a legrosszabbra. Így volt ez akkor is, amikor egyik este berúgott, mint a csacsi, és 250 ezer forint értékben bevásárolt hazafelé, mert megijedt, hogy bámikor kiléphetnek az Európai Unióból. A birminghami otthonukba végül többe
márc. 21
15:38
Gazdagék is lehetnek szakadtak: koszos Gucci 300 ezerért (Glamour)
Micsoda ajánlat!
márc. 21
15:42
Gáspár Laci retkes tükörben fotózkodott, de legalább jól néz ki (BorsOnline)
Gyorsan lázba jött az internet népe Gáspár Laci legújabb fotóját látva, melyben a tükör előtt feszít, mutatva, hogy mennyire kipattintotta magát. Az eredmény valóban látványos, ahogy az is, hogy a tükör, ami előtt fotózta magát, meglehetősen koszos. Persze Gáspár is érezte, hogy ezt szóvá kell tenni, úgyhogy a "retkestükörselfie" hesteg is helye

Keresés