Sir James Bevan, az angliai Környezetvédelmi Ügynökség vezetője beszélt nemrég egy londoni konferencián a sokkoló tényről, miszerint Anglia víztartalékai 25 éven belül kimerülnek. Bevan szerint az ország növekvő népessége és az ezzel arányos vízpazarlás elegendő indok arra, hogy negyed évszázadon belül már nem lesz elég víz ahhoz, hogy lapvető szük
Mi mással is próbálná az énekesnő eladni a termékeit, mint erotikával, vetkőzéssel és vonaglással, amin persze remekül lehet csámcsogni. Rihanna ezúttal is Instagramra töltött fel néhány képet, amiken gondoskodott róla, hogy vagy a dús mellei vagy a combjai egészen jól láthatóak legyenek. Az új színezőterméke a Trophy Wife, azaz Kirakatfelesé
Akár szalonban, akár otthon pedikűrözöd-manikűrözöd magad, a körömlakkozás mindig egy igazi csajos kikapcsolódás tud lenni, hiszen évtizedek óta relaxáló, elme pihentető, frissítő tevékenység a testnek és a léleknek egyaránt.
Nevet akar változtatni Michael Jackson egyik legnagyobb rajongója. John Lomas az elmúlt években több mint egymillió fontot, azaz 362 millió forintot költött Jackóval kapcsolatos ereklyékre, sőt, hivatalosan meg is változtatta a nevét John Michael Jackson-ra. A nemrég bemutatott Leaving Neverland című leleplező dokumentumfilm azonban az ő vélemén
A brit Tony Smollett informatikai projektvezetőként dolgozik, és a felesége szerint szeret tervezni, és felkészülni a legrosszabbra. Így volt ez akkor is, amikor egyik este berúgott, mint a csacsi, és 250 ezer forint értékben bevásárolt hazafelé, mert megijedt, hogy bámikor kiléphetnek az Európai Unióból. A birminghami otthonukba végül többe
Gyorsan lázba jött az internet népe Gáspár Laci legújabb fotóját látva, melyben a tükör előtt feszít, mutatva, hogy mennyire kipattintotta magát. Az eredmény valóban látványos, ahogy az is, hogy a tükör, ami előtt fotózta magát, meglehetősen koszos. Persze Gáspár is érezte, hogy ezt szóvá kell tenni, úgyhogy a "retkestükörselfie" hesteg is helye
Egy brooklyni szexmunkás nagyon bizarr – és annál is undorítóbb – módon próbált egy kis figyelmet szerezni magának. A Grimiestt néven regisztrált Twitterezőnek – aki nemtelennek tartja magát – ez valljuk be, sikerült is. Beteg mutatványától azonban inkább öklendeznek az emberek, mint lenyűgözi őket. A fiatal ugyanis videóra vette, ahogyan egy repü
Évszázados mítosz omlott össze: nem is sikít A sikoly című festményen látható alak. A British Museum szakértői szerint a norvég Edvard Munch 1893-ra datált festménye nem azt ábrázolja, amit eddig hittünk. Véleményük szerint az alak valójában erős sikítást hall, ezért tapasztja kezét a fülére fájdalmas arccal. A szakértők szerint Munch a benne lévő
Szépségbloggerek jellemző tartalmai közé tartozik olcsóbb és költségesebb szépségápolási márkák termékeinek összehasonlítása, mely során fény derül az ár-érték arány mértékére. Így tett egy Brandi Upton nevű fiatal nő is, aki a YouTube-oldalán tette közzé bizarr terméktesztelős videóját. A felvételen Upton a luxustermékekkel rendelkező Too Faced m
Ártatlan csokinyuszi, vagy rejtett perverzitás? Erről vitatkoznak most az interneten a szülők, akik a Marks and Spencer új, húsvéti jóga nyuszija miatt vannak kiakadva. – Úgy tűnik, Jessica nyuszi már nagyon várja a húsvétot – írta a kép alá egy Christian nevű kommentelő. A Marks and Spencer azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és válaszoltak a
Barátságban maradt volt nejével Danny DeVito. Az Ikrek és a Batman visszatér című filmek sztárja 46 év házasság után, két éve vált el feleségétől, Rhea Perlman színésznőtől. A döntésüket nem indokolták meg, ám úgy tűnik, békésen váltak el az útjaik, DeVito ugyanis most meglepően kedvesen nyilatkozott a nőről: – Közel állunk egymáshoz, barátok vagy
Elképesztő felismerésre jutott az az angliai nő, aki három hosszú éve bosszankodik szekrénye miatt. Kayleigh Greer egykor valósággal beleszeretett egy szürke fiókos szekrénybe, majd később elhatározta, hogy megveszi. Volt azonban egy aprócska bökkenő: csak kettő szürke fiók volt raktáron, így másikat választott – egy kék színűt. Teltek az évek,
Egy texasi anyukát bíróság elé állítanak, mert 400 dollárért, azaz körülbelül 110 ezer forintért többször is kölcsönadta az ötéves kislányát egy 62 éves férfinek, hogy az lefeküdjön vele. Az esetek 2017 és 2019 január hetedike között történtek. Hogy pontosan mi zajlott Gary Landreth és az ötéves kislány között, egyelőre nem derült ki. A bíró
Liptai Instagramja mostanában csak úgy szárnyal, ma pedig egy visszatekintő poszttal kedveskedett rajongóinak: a képen az akkor 17 éves Liptai szerepel. A vonások összetéveszthetlenek, de azt a tűzpiros hajat azért ma is megnéznénk a művésznőn!
A tizenhatéves Aaron Campbell életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság a hatéves Alesha McPhail bestiális meggyilkolásáért. A tinédzser fiú még tavaly nyáron rabolta el saját ágyából az óvodás korú kislányt, aki édesapjánál és nagyszüleinél töltötte a hétvégét. A kislány eltűnése után a mindössze 6500 lakost számláló, skóciai Bute szige
A budapestiek számára nyilván ismerős a Ferenciek terén található épület. Ki gondolta volna, hogy halandó itt ingatlanhoz juthat? Nos úgy fest, megnyílt egy lehetőség és valaki egy 96 nm-es, impozáns szépség tulajdonosa lehet. Jelenleg persze idegenek lakják az impozáns épület szóbanforgó otthonát, hiszen hol máshol pörögne jobban a rövidtávú lakás
Az idei antirasszista világnapon már tizenkilencedik alkalommal kapták meg a Radnóti Miklósról elnevezett díjat azok, akik a társadalomban a békét szolgálják, akik a toleranciát képviselik és ellent mondanak minden olyan dolognak, ami a gyűlölködésre szít.