Sokáig őrizte az ártatlanságát Courteney Cox! A Jóbarátok című sorozat színésznője intim titkot árult el magáról. – Édesanyám nem igazán világosított fel, nagyjából 21 éves voltam, amikor elvesztettem a szüzességemet. Azt hiszem, erre azért büszke lehetek – fedte fel James Corden beszélgetős műsorában. – Már jó ideje jártam egy fiúval, amikor
Egy újabb világsztárral bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora: a hazai közönség Szegeden hallhatja először élőben a Prodigy legújabb albumának dalait, de természetesen ott lesznek a brit csapat ismert slágerei is. A szervezők három hazai koncertet is közzétettek: jön Majka, a Cloud9+ és a The Biebers. A SZIN-re augusztus 28-31. között ke
TOP Employer 2019 (Kiváló Munkaadó 2019) díjban részesült a Provident Pénzügyi Zrt. A TOP Employers Institute kitüntetését az ideális munkahelyi környezet megteremtéséért és az embereket előtérbe helyező humánerőforrás-tevékenységéért vehette át a vállalat február 14-én Amszterdamban.
Sokan máig emlegetik az esti mesét, amit egyszer Kovács P. József mondott el lebetegedett kolléganője helyett a Magyar Televízióban. Minden szava pajzán kikacsintás lett pusztán amiatt, hogy férfiként mondta.
Lopással vádolják A Dal 2019 egyik döntősét! Az előadó nevét a csatorna nem hozta nyilvánosságra, ám az kiderült a szombati élő adás végén, hogy valaki bejelentést tett az egyik idei produkció miatt. Ha bebizonyosodik, hogy a vádak igazak, borul az idei döntősök listája.
A teljes kiőrlésű pékáru rosttartalma magasabb, ebből fakad a félreértés. – Azért teljes kiőrlésű, mivel a gabona héját is beledarálják. Ezáltal igaz, hogy egészségesebb, de a fogyáshoz nem jó, mivel magas a szénhidráttartalma, pedig pont ezt kellene csökkenteni – magyarázta Schobert Norbi. A korpa kivételével a fehér és a teljes kiőrlésű liszt n
Hazai és külföldi sztárok után most hetven magyar civilt tetovált Bercsényi Balázs, hogy elmesélje egy rózsa életét, és ezzel olyat alkosson, amilyenre még soha nem volt példa a történelem során.
Beigazolódott a gyanú, plágium miatt kizárás A Dal 2019 döntője előtt. Petruska helyett az épp előtte kiesett Oláh Gergő lesz a legjobb nyolc versenyző között A Dal fináléjában.
Ma reggelig még csak találgatni lehetett, ám pár perccel ezelőtt az MTVA megerősítette: Petruska András Help Me Out of Here címá dalát kizárták A Dal 2019-ből plágium miatt, amiről Fekete Gyula a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese állított ki szakvéleményt. - A két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmónia struktúrája, jel
Mindig azt hisszük, velünk nem történhet meg, ezért ha megvan a baj, csak fogjuk a fejünket. A Bors a katasztrófavédelem segítségével ad tanácsokat a lakástüzek megelőzésére.
Szinte mindenki ébredt már úgy, hogy csúnyán elfeküdte a haját. Aztán nem győzte vizes fésűvel helyrehozni, hogy ki merjen lépni az utcára. Nos, a 22 éves elefántcsontparti Laetitia Ky épp az ellenkezőjét teszi, káprázatos formákba rendezi a frizuráját, amelyek egy csapásra igazi műalkotásokká válnak. Ráadásul nem is molyol vele túl sokat, a
A svéd gyerekeknek készített iskolatáskából igazi ikonná lett hátizsák, a Fjällräven Kånken teljesen megújul egy limitált széria erejéig idén tavasszal.
Különleges programot hirdettek meg a Rákóczi téren: egy órára bárki beülhet száz virág közé relaxálni, pihenni, zenét hallgatni vagy egyszerűen csak nézni azokat.