Évente csak a fővárosban 30-35 ezer új kátyú keletkezik az utakon, amelyek a beléjük szaladó autókban akár százezer forintos javítással járó károkat is okozhatnak. Ezeket ugyan elvileg az illetékes útkezelők állják, ám a gyakorlati tapasztalat az, hogy az esetek mintegy felében visszautasítják a kárigényeket – figyelmeztet a Független Biztosítási A
Talán nem is oly meglepő, hogy a konvencióktól terhes Japánban rukkoltak elő azzal a bizarr ötlettel, hogy egy cég vállalja át a szerelmi vallomásokat a félénk, bátortalan szerelmesek helyett. Az ötlet picit olyan, mint amikor a suliban egy barátot kértünk meg arra, hogy adja át a szerelmes levelünket helyettünk - csak hát már nem az iskola falai
John McTiernan, a Die Hard-filmek, a Ragadozó vagy épp a Thomas Crown-ügy rendezője jól ismerte a közelmúltban elhunyt Andy Vajnát, hiszen több filmen is dolgoztak együtt, például a Bruce Willis nevével fémjelzett Az élet mindig drága mozin, vagy a Sean Connery-féle Medicine Man-en. McTiernan egy most megjelent videóban idézi fel emlékeit a produ
A nyolcéves Callum Drew már most igazi úriemberként gondolkodik, és a félretett kis zsebpénzéből minden lány iskolatársának vett egy szál virágot Valentin-nap alkalmából. A kisiskolás elhatározta, hogy idén sem engedi, hogy akárcsak egy lány is szomorkodjon a szerelem ünnepén, így mindnyájuk arcára mosolyt – és egy kis pírt – varázsolt, amikor áta
A napokban a New York-i Divathét egyik eseményén kapták lencsevégre a szebb napokat is látott színész-ökölvívó Mickey Rourke-ot. Mit ne mondjunk, a törpespiccével a karjában megjelenő, kis híján köldökig kigombolt selyemingben és cowboy-kalapban megjelenő Rourke látványa igen nehezen összeegyeztethető azzal, hogy a most 66 éves férfi anno igazi sze
Csalók használták fel jogtalanul Polgár Tünde lakását. A Feleségek luxuskivitelben sztárja maga is meglepődve értesült a ház többi lakójáól, miszerint potom áron árulják férjével a belvárosi ingatlanjukat. A sztár azonnal a csalók nyomába eredt, gyorsan összeállt számára a kép. -Egy rövidtávú bérbeadással foglalkozó oldalon adjuk ki ezt a lakás
Jó nagy bajba keverte magát a 19 éves torontói Marcella Zoia, amikor úgy döntött, hogy kihajít egy széket szállása alatt húzódó autópályára. A magát Instagram infuencernek nevező tini február 9-én délelőtt döntött úgy, hogy a Le Germain Hotel negyvenötödik emeleti erkélyéről, az alatta haladó autók közé dobja a széket. Jó messzire hajította, majd
Nem kell félteni a Trónok harca sztárját, Lena Headeyt. A sorozat kíméletlen királynőjét, Cersei Lannistert alakító színésznő Instagram oldalán kapott gusztustalan megjegyzést egy trolltól. Headey egyik képe alá a kommentelő azt írta, könyörögve kéri a színésznőt, ne jelenktezzen be a képmegosztón smink nélkül. A hozzászólás felébresztette a