A február 14-i Valentin-napon – vagy Bálint-napon –, sokan lepik meg párjukat, kedvesüket virággal, csokoládéval, piros szívvel díszített tárgyakkal – és újabban már parfümmel is. Az illatok ugyanis csábítóan hatnak ránk.
Állásával fizetett az arab származású Ibrahim Masri azért, mert 2017-ben testépítő bajnokságot nyert. Az izraeli Acre városának mecsetjében müezzinként alkalmazott izomember annak idején országos bajnoki címet szerzett, de mivel erről most nyilatkozott a sajtónak, elöljárói menesztették. Arra hivatkoztak, hogy a muszlim vallás tiltja az efféle sp
Nicole Scherzinger (40) és a 27 éves ex-kedvese, Grigor Dimitrov ágya még ki sem hült a nemrég bekövetkezett szakítás óta, egyes pletykák szerint Nicolnak máris új udvarlója akadt. A teniszező és a volt Pussycat Dolls énekesnője közel négy év után intett búcsút egymásnak, most pedig egy újabb sportoló, a híres ex-futball játékos, Jamie Redknapp (45
A szervezők már 2017-ben elkezdték gyűjteni a nem használt okos telefonokat, digitális kamerákat és laptopokat azért, hogy a bennük lévő nemesfémeket kinyerjék.
Magabiztosabbnak tartja magát Völgyesi Gabriella, a Unique énekese, ha megfelelő arckezeléseket elvégeznek rajta. Ezekhez pedig bár nem szükséges szike és vágás, mégsem számítanak olcsó mulatságnak. Egy három alkalmas mikrotűs RF-feszesítéses...
A nő először a nagyobb műanyag zacskókba csomagolt szemet dobálja a nyílt utcán hömpölygő esővízbe, majd mikor kiürült a kuka, azt is belemártja, hogy kicsit kiöblítse a belsejét. Az ismeretlen helyen készült videó a napokban került fel a Facebookra, és hatalmas felháborodást váltott ki a kommentelők között. Voltak, akik azt is megemlítették, hogy
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 9 (kilenc) 16 (tizenhat) 31 (harminchegy) 32 (harminckettő) 38 (harmincnyolc) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 483 085; a 4 találatos szelvényekre 853
A 14 millió dolláros, azaz négymilliárd forint értékű karácsonyi ajándékra csak húzta a száját a valóságshow-sztár, Kim Kardashian! A popsikirálynőt férje, Kanye West egy luxuslakással lepte meg közvetlenül Miami tengerpartján. Most kiderült: Kim egyáltalán nem volt oda az ingatlanért, és arra kérte a férjét, hogy valami eldugottabb luxusszállót
Bár rengeteg filmben és színdarabban játszott, az emberek nagy része Komlós Jucit leginkább Lenke néniként ismeri. Sőt, a nézők sokáig azt hitték, hogy Zenthe Ferenccel ők az életben is férj és feleség.
Túl van az első nagy veszekedésen a 48 éves Naomi Campbell és 25 éves szeretője, Liam Payne. Bár a brit lapok már hetek óta pletykálnak arról, hogy az idősödő topmodell a One Direction együttes fiatal szívtiprójával jár, a pár még nem jelent meg együtt nyilvánosan. De Naomi nem is sietteti ezt: kijelentette, a BAFTA-gálára sem hajlandó együtt
Vasárnap délután Fucsovics Márton 6:4, 6:3-ra kikapott a világranglista 16. helyén álló orosz Danyiil Medvegyevtől az szófiai keménypályás ATP 250-torna döntőjében, így a magyar teniszező elvesztette pályafutása második ATP-döntőjét. A magyar teniszező az elsőt tavaly játszotta Genfben, amikor legyőzte a német Peter Gojowczykot - azzal a Danyiil
A dél-afrikai nagymama ismerőseit látogatta meg Angliában, amikor egyik este úgy döntöttek, hogy négyen csajos bulit tartanak, picit lazítanak és megnéznek egy chippendale showt. Merle Groenewald (58) barátnőivel teljes eksztázisban, az első sorban élvezte térdre ereszkedve, a kezeivel színpadot fogva a londoni Rise sztríptízklub táncosainak előad