Allison Janney (58) újabb trófeát, mégpedig a legnagyobbat és a legfényesebbet is hazavihette a vasárnapi Oscarról legújabb alakításáért. A színésznő álmában sem merte remélni, hogy egyszer ő is elérheti minden színész álmát, bekerülhet Hollywood krémjébe.
Az Oscar-gála az év egyik legnagyobb eseménye, ahol mindenki tökéketesen akar kinézni. Azonban a hírességek is hús-vér emberek, akik nem mindig tudják a legjobb formájukat nyújtani.
Március 5-én rendezték meg Sydney-ben a melegfelvonulást. A rendezvényen több mint félmillióan vettek részt, így az esemény igazán ütősre sikeredett. Az első felvonulás egyébként 1978-ban volt, azóta pedig minden évben megtartják.
A globális felmelegedés egyre nagyobb problémákat okoz a Földön, ez azonban csak nekünk, embereknek köszönhető. Bár tudunk a problémáról, amire megoldások is lennének, ám annak ellenére, hogy a bajt tudatosítottuk, a gyakorlatban még nem történt változás.
Semmit sem vesztett bájából az évek alatt Halle Berry, aki 51 évesen is kirobbanó formában van: egyszerű, ám de annál nagyszerűbb ruhában jelent meg a Vanity Fair által rendezett Oscar-gála after partyján.
Hiába árulták már a jegyeket, a zalegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem váratlanul lemondta az Alföldi Róberttel való beszélgetős előadást – számolt be a szinhaz.hu.
Mesterséges intelligenciával rendelkező robot "dolgozik" egy Kína Anhuj tartományának egyik kórházában: az AI orvosasszisztens nevet viselő rendszer meghallgatja az orvosok diagnózisait, és automatikusan elkészíti az esetjelentéshez szükséges elektronikus dokumentumokat.
Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ügyében ma dönt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója. A képviselőjelölt tárgyalása már elkezdődött, Gyurcsány Ferenc is a helyszínen van.