Victoria Beckham állítólag eltörte a lábát síelés közben, de ez sem állította meg, hogy másik lábára magassarkút húzzon, sőt a melltartóját is „elfelejtette”.
Hazaengedték a kórházból Szilágyi Istvánt (80). A Lópici Gáspár szerepével ismertté váló színész két hete sérült meg súlyosan: egy baleset következtében letört a medencéjéből egy darab.
Pamela Anderson (50) kiállt elvei mellett a milánói divathéten, ahova fekete-fehér műszőrmében érkezett, kicsit úgy festve, mint Szörnyella De Frász a 101 kiskutya című rajzfilmből.
Közel 40 év alatt csaknem 100 előadásunkban szerepelt. Tiszteli és nagy alázattal szolgálja a színházat – hangsúlyozta a főrendező, Szirtes Tamás (73), amikor a Madách Színház közönsége előtt felköszöntötte a 60. születésnapját ünneplő Szerednyey Bélát.
Néhány hét alatt elvitte betegsége Tahi Tóth Lászlót (†74). A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész halálhíre mélyen lesújtotta kollégáit.
Másfél hónapja sürgősségi műtéten esett át, péntek délután pedig már lovas bemutatón vett részt a Jászai Mari-díjas színművész, Sasvári Sándor (60), akinek Apollo nevű csikója törte szilánkosra az arccsontját még január elején.
Kigyulladt Somló Tamás egykori háza csütörtök hajnalban! A másfél éve elhunyt zenészlegenda özvegye és kislánya éppen aludtak, amikor óriási füst és a fojtogató szag árasztotta el a házat. A tragédiában megsemmisült a művész egyik pótolhatatlan ereklyéje is!
A fűtött lakások meleg, száraz levegője vagy az elhúzódó nátha miatt túlzásba vitt orrspray használat is okozhatja, hogy az orrnyálkahártya kiszárad. A száraz orrnyálkahártya minden lélegzetvételnél feszítő érzése nemcsak kellemetlen, de számos egészségügyi problémához is vezethet: gyakori orrvérzés jelentkezhet, a betegek fogékonyabbá válhatnak a
Lehet színpad nélkül élni, csak nem érdemes – olvasható Patkó Béla Kiki (60) hivatalos honlapján, és az énekes valóban mozgalmas év elé néz, alig négy évvel az Első Emelet búcsúkoncertje után.