Pár napja derült ki, hogy megromlott az egykori valóságshow-sztár és felesége kapcsolata. A rapper már el is költözött otthonról. A Ripost megtudta, kibe szeretett bele!
Amennyiben lemondunk egy időre a nehezen emészthető húsokról, zsíros fogásokról, azzal – a természettel összhangban – lehetőséget teremtünk testünknek és lelkünknek is a megújulásra.
Barátnője, Elise Christie mindenhová elkísérte Liu Shaolin Sándort, még úgy is, hogy a szintén műkorcsolyázó brit sportolónő a saját futamain súlyos sérüléseket szerzett, így térdig sínben volt a lába akkor is, mikor szemtanúja lehetett a magyar gyorskorcsolyaváltó történelmi győzelmének.
Louis Ducruet (25) Vietnamban, egy luxushotel strandján tette fel a sorsdöntő kérdést, és Marie Chevallier (25) igent mondott, de a Monacói Hercegség csak szűkszavú közleményt adott ki az eseményről.
Cheryl Cole és Liam Payne szakításának jelei egyre csak gyarapodnak! A páros ugyan együtt jelent meg a Brit Awards díjátadó gálán, de alig szóltak egymáshoz.
Felháborodtak Rihanna rajongói, miután kiderült, hogy még mindig nagyon jó barátságban van Chris Brownnak, aki korábban brutálisan megverte az énekesnőt.
A napokban indiai orvosok eltávolították egy 31 éves férfi 1,8 kilogrammos agydanatát, ami valószínűleg a világ eddig legnagyobb agytumorának számított.