2017. március 23. csütörtök

márc. 23
7:15
Nem találná ki, hol pihen Bereczki Zoltán (Blikk)
Bereczki Zoltán újabb fotóval örvendeztette meg követőit a Facebook-on.
márc. 23
7:17
Hoppá: Klapka két fiát is kizárta örökségéből (Blikk)
Budapest - Végrendelete szerint legidősebb fia semmit se kap az örökségéből, középső fia is csak akkor, ha bizonyítani tudja, hogy ő a vér szerinti gyereke.
márc. 23
7:33
Nemcsák volt párja üzent a férfiaknak: lehet kapcsolat nélkül élni (Blikk)
Budapest - Nemcsák Károly volt felesége, a Turay Ida Színház új darabja kapcsán beszélt a férfiakról és szerepükről az életében.
márc. 23
7:35
Javul Tahi Tóth László állapota – már paprikás csirkét rendel a kórházba (Blikk)
Tahi Tóth László január 21-én, a József Attila Színház színpadán lett rosszul. Február elején műtötték, egy egész ország aggódik érte azóta is. Most azonban úgy néz ki, javul az állapota Kossuth-díjas színésznek.
márc. 23
7:37
Élvezze ki a jó időt: hamarosan visszatér a szél és a fagy (Blikk)
Még két nap gyönyörű idő vár ránk 20-24 fokkal, sok napsütéssel, aztán fagyni fog.
márc. 23
7:42
A Fülöp-szigeteki elnök kedvet kapott a totális diktatúrához (444.hu)
A katonai junta vezette országban tett látogatása után bejelentette, hogy rendkívüli állapotot vezethet be és felfüggesztheti a választásokat.
márc. 23
7:51
Arcpirító: ártatlanságát hangoztatja a lúgos doki (Blikk)
Budapest - Ártatlanságát hangoztatja, de családján és szűkebb baráti körén kívül senki nem hisz a lúgos orvosnak.
márc. 23
7:53
Brad Pitt és Angelina Jolie újra szóba áll egymással (Blikk)
Angelina Jolie (41) és Brad Pitt (53) kapcsolata úgy tűnik, javul - már nem csak ügyvédeik jelenlétében beszélgetnek egymással.
márc. 23
8:15
Még nem tudják, de már sejtik, ki lehetett a londoni támadó (444.hu)
A nyomozók szerint "a nemzetközi terrorizmus" inspirálhatta az elkövetőt.
márc. 23
8:27
Kihagyja Orbán Viktor a portugál-magyart? (Blikk)
Március 25-én, szombaton este ünneplik az Európai Uniót megalapító római szerződés aláírásának hatvanadik évfordulóját Rómában, ahol egyben az Európai Bizottság által kiadott Fehér Könyvet is megvitatják.
márc. 23
8:29
Szavazzon! Ön szerint ott lesz Orbán a portugál-magyaron? (Blikk)
Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök szombaton egy római csúcstalálkozó miatt nem utazik Lisszabonba a válogatott meccsére.
márc. 23
8:31
A népszerű időjós vallomása: nem bírja feldolgozni egyedül édesanyja halálát (Blikk)
Az időjósnő édesanyja tavaly augusztusban hunyt el agydaganatban. Elvesztését azóta sem tudja feldolgozni, szakemberhez fordult.
márc. 23
8:33
Mi történt Király Lindával? Mikor lesz az esküvő? (Blikk)
A munka miatt sokat van távol egymástól Király Linda és kedvese, Zsombor. A pár azonban nagy boldogságban él és hamarosan az esküvőt is elkezdik szervezni.
márc. 23
8:45
Likvidálják az Iszlám Állam vezetőjét (Blikk)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet gyökeres kiirtását és vezetőjének likvidálását ígérték az amerikai fővárosban megrendezett terrorellenes nemzetközi konferencia résztvevői.
márc. 23
8:47
Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját a legidősebb magyar színésznő, aki még mindig aktív (Blikk)
Békés Itala (90) ma ünnepli születésnapját. A hihetetlenül aktív életet élő színésznő joggal büszke magára: nemrég Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjében alakított nagyot.
márc. 23
8:48
Kezdenek elpártolni Trumptól a szavazói (444.hu)
Már a férfiak és a fehérek többsége szerint se végzi jól a dolgát, a választók kétharmada gyengének tartja.
márc. 23
8:49
Felrobbant egy lőszerraktár: 15 ezer embert telepítenek ki Ukrajnában (Blikk)
Robbanások történtek és hatalmas tűz ütött ki egy lőszerraktárban csütörtökre virradóra Ukrajna keleti részén, a Harkiv mellett lévő Balaklija városánál.
márc. 23
8:50
Nem vicc, tényleg közpénzből hoznák el a Rolling Stonest, hogy megnyissa Hosszú Katinkát (444.hu)
3,5 milliárd forintba kerülne a vizes vb megnyitóünnepsége, ami hagyományosan senkit sem érdekel.
márc. 23
8:51
Podolski óriási bombagóllal búcsúzott a német válogatottból - videó (Blikk)
Lukas Podolski az Európa-bajnokság után lemondta a válogatottságot, azonban a német támadó kapott egy búcsúmérkőzést, ami álomszerűre sikerült.
márc. 23
8:52
Garancsi több százmilliónyi közpénzt adott üzlettársa cégének egy bukdácsoló projektre (444.hu)
A miniszterelnök barátjaként is ismert üzletember partnerének cége 800 milliós bevétellel számolt 2015 végéig, de ebből 2 millió jött össze. Ez a projekt is a több sebből vérző Jeremie-program része volt.
márc. 23
8:53
A Dunába vetette magát a Szabadság hídról egy férfi (Blikk)
Ma hajnali fél 1-kor riasztották a rendőröket a Szabadság hídhoz, amikor látták, hogy egy 29 éves férfi ugrani készül.
márc. 23
9:03
Bajban van Trump: több munkatársa is kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal (Blikk)
Egyre bizonyosabbá válik, hogy a Trump amerikai elnök csapatából többen is dolgoztak az orosz kormánynak.
márc. 23
9:05
Hanga Ádám készen állna az NBA-re (Blikk)
A spanyol Baskonia Vitoria Gasteizt csapatkapitánya, Hanga Ádám úgy érzi eljött az ideje annak, hogy az NBA-ben szerepeljen.
márc. 23
9:07
Új szerelmével romantikázott Sarka Kata, ugyanott, ahol régen Hajdúval is (Blikk)
Gyerekeivel elmenekült pár napra a főváros zajától Sarka Kata (30) – legalábbis erről árulkodnak a műsorvezető Facebook-posztjai.
márc. 23
9:21
Óriási hír: jön a Rolling Stones a vizes Vb-re? (Blikk)
Állítólag tárgyalnak is már a vizes vb szervezői a legendás zenekar menedzsmentjével és az sem kizárt, hogy a Rolling Stones fel fog lépni a 2017-es budapesti vizes-vb megnyitóján.
márc. 23
9:21
Hiába volt infarktusa, nem segítettek az orvoson a mentők (444.hu)
Elvégeztek rajta egy EKG-t, majd otthagyták.
márc. 23
9:23
Hoppá: magyar lett az év EP-képviselője (Blikk)
Az Év EP-képviselőjének választották Ujhelyi Istvánt. Egyedüli magyar uniós honatyaként, az Év Európai Parlamenti Képviselője díjat vehette át szerda este Ujhelyi István Brüsszelben.
márc. 23
9:23
Hét embert vettek őrizetbe a londoni merénylettel kapcsolatban (444.hu)
A brit rendőrség szerint a merénylő egyedül hajtotta végre a támadást.
márc. 23
9:25
Félelmetesen sivár az egykori politikai foglyok börtöne - galéria (Blikk)
Elképesztő képek készültek a horvátországi Goli otok politikai börtönről.
márc. 23
9:25
A Dunába vetette magát egy férfi a Szabadság hídról (444.hu)
A vízirendőrök perceken belül kimentették a 29 éves férfit, aki csütörtök hajnali fél egy körül ugrott le a hídról. A mentők a Szent János Kórház Traumatológiai Osztályára szállították. (Via Blikk)
márc. 23
9:27
Egyetemistákat motivált a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (Blikk)
Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a Debreceni Egyetemen tartott előadást, amiben megpróbálta motiválni a fiatalokat.
márc. 23
9:39
Londoni terror: 7 embert vett őrizetbe a rendőrség (Blikk)
A brit rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést és hét embert vett őrizetbe a szerdai londoni merényletet követően - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a terrorelhárítás országos parancsnoka.
márc. 23
9:41
Az egész világ ámul, hogy mit tett a dugóban rekedt budapesti autós (Blikk)
Anyázás, idegeskedés helyett sokkal hasznosabban töltötte az időt egy budapesti dugóban ácsorgó autós.
márc. 23
9:43
Ilyet még biztosan nem ettünk: tunéziai húsos brik (Blikk)
Fő a változatosság! Ne együnk minden nap főzeléket, vagy bablevest. Fedezzük fel a külföldi konyha ízeit is!
márc. 23
9:54
A cipőfűzőjénél fogva lógott a Fehér Ház kerítésén egy nő (444.hu)
Két héten belül harmadszor próbált meg beugrani valaki Trumphoz.
márc. 23
9:56
Eggyel kevesebb halálos áldozata van a londoni támadásnak (444.hu)
A korábbi hírekkel szemben nem három, hanem két járókelőt gázolt halálra a még mindig azonosítatlan támadó. De hét sérült állapota is válságos.
márc. 23
9:57
Szörnyű: kétgyermekes anya a londoni terror egyik áldozata (Blikk)
A londoni terrortámadás egyik áldozata a 43 éves kétgyermekes anya, Aysha Frade.
márc. 23
10:15
Horror: beszorult egy munkás feje a londoni metróba (Blikk)
Nemcsak Budapesten van gond a metrókocsik ajtajával. Londonban egy ember feje szorult az ajtók közé.
márc. 23
10:17
Blikk-esték - Ceglédi Zoltán biztosan megmondja a tutit (Blikk)
Bő egy évvel az országgyűlési választások előtt különösen aktuális a kérdés: merre tovább, Magyarország? Feltűnhet-e egy új politikai erő? Mikor mondja majd azt a magyarok többsége, hogy jobban él, mint a rendszerváltás előtt? Ezekre a kérdésekre keressük a választ egy pódiumbeszélgetés keretében az első Blikk Estén 2017. március 30-án, 18 órakor.
márc. 23
10:27
Miért énekli Delhusa Gjon azt, hogy „honfoglaló Árpád kazár”? (444.hu)
Az előadóművész szerint az a sor is önmagáért beszél, hogy „zsarnoknak adtuk édes életünk”.
márc. 23
10:29
Kocsis Máté inkább nem tüntette ki az evangélikus lelkésznőt (444.hu)
Bolba Márta régóta bírálja a józsefvárosi önkormányzatot és az időközi választáson is indul, így inkább kihagyták a protestáns egyházak díjazottjai közül.
márc. 23
10:33
Rendesen beégette a kisfia Erdei Zsoltot: mások előtt pukizik (Blikk)
Erdei Zsolt a Tv2 "Vigyázat gyerekkel vagyok!" - című műsorában volt vendég a fiával.
márc. 23
10:35
Vallomás: Sírógörcsök törnek néha Molnár Anikóra (Blikk)
Fel kellett adja gyerekkori álmát Molnár Anikó, pedig olyan ember szeretett volna lenni, aki mindenkin segít.
márc. 23
10:37
Londoni terror: a rendőrség már vélhetően tudja, ki volt az elkövető (Blikk)
Vélhetően tudják a hatóságok, ki követte el a szerdai londoni merényletet, hiszen lelőtték és a képét is megmutatták, csak egyelőre a nyomozás érdekei miatt nem közlik az információt - mondta Kis-Benedek József az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
márc. 23
10:51
Itt az idő egy kis tavaszi feltöltődésre (Blikk)
Kimerítő tél van mögöttünk, rég tapasztalt extrém hideggel. A lehűlést pedig gyors felmelegedés, majd újabb hőmérsékletesés, felmelegedés követte...
márc. 23
10:53
Elkapták a rendőrök az éjszakai gyújtogatót (Blikk)
Egy nap sem kellett és elfogták a zalaegerszegi gyújtogatót.
márc. 23
10:55
Milyen edző Zidane? Hajdu Attilának ez a véleménye - videó (Blikk)
Zinedine Zidane eddig nem okozott csalódást a Real Madrid kispadján.
márc. 23
10:57
Összetörte kedvenc veterán autóját Jude Law - fotók (Blikk)
Kedvenc veterán Mercedesével kocsikázott London belvárosában a híres színész, amikor belerohant egy taxiba. Az ütközésben senki se sérült.
márc. 23
10:59
Exkluzív videó a Szépség és a Szörnyeteg budapesti premierjéről - videó (Blikk)
Szerda este A szépség és a szörnyeteg budapesti premierjén a Cinema City Aréna mozi IMAX-termében tartott vetítés elején megjelent a film főgonoszát, Gastont alakító Luke Evans.
márc. 23
11:00
Egy mémnek hála talán végre megtanulja a világ, hogy hülyeség kenyérrel etetni a kacsákat (444.hu)
Nem is az a legnagyobb baj, hogy a kenyér nem elég tápláló, hanem az, hogy a rohadó kenyér elalgásítja a vizet, így gyakorlatilag elpusztítja a kacsák valódi táplálékát.

Keresés