Borisz Bogatirjev, a Metrovagonmas vezérigazgatója és Tarlós István főpolgármester kezet fog az M3-as vonalon közlekedő első felújított metrószerelvény elindításán a BKK Kőér utcai telephelyén (Fotó: Balogh Zoltán / MTI) Forgalomba állították a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt Budapesten. Tarlós István főpolgármester a metrószerelvény ünnepélyes elindításán elmondta, hogy a tervek…
9 diák megsérült, miután reggel árokba borult a dévai Téglás Gábor Gimnázium hazafelé tartó diákjait szállító iskolabusz a Hunyad megyei Csernakeresztúr közelében, a Vajdahunyad és Déva közötti főúton – írta meg a Főtér. Az erdélyi lap szerint a buszon összesen 17 diák utazott. A sérülések egyike sem súlyos. A sofőr ittas volt.
A nyomozás sorban cáfolta meg a szalkszentmártoni vadásztársaság elnökének hazugságait is, amivel annak idején a 444 tényfeltárását próbálta megakadályozni a kutyagyilkos vadász főnöke.
Hétfőn délután indul Lisszabonba a magyar labdarúgó-válogatott, hogy világbajnoki selejtezőn megmérkőzzön az Európa-bajnok portugál nemzeti csapattal. Az indulás előtt azonban még edzést tartott Telkiben Bernd Storck szövetségi kapitány.
Szombat hajnalban történt a tragédia, aminek következtében a 22 éves világbajnok kajakozó, Janza Richárd életét vesztette. A megemlékezését hétfő délután tartják a Római-parton.
Az fájt neki, hogy Zorán azt mondta, soha eszébe nem jutna állami támogatást kérni. Jordán Tamás pályázatáról meg L. Simon azt mondta, jobb lenne, ha nem is lenne „álszent pályázati rendszer”, hanem az önkormányzat nevezné ki azt, akit jónak talál.
A csatár a világbajnoki selejtezősorozatban a magyar válogatott legeredményesebb játékosa: négy meccs, négy gól a mérlege. Klubjában, a német Hoffenheimben is egyre több lehetőséghez jut, ami még sokat érhet szombaton Portugália ellen.
London - Ronnie Wood (69) egy magazin fotózásán osztott meg számos titkot a házas életéről Sallyvel (39), valamint a 10 hónapos ikerlányaikról. Gracie Jane és Alice Rose már az ötödik, valamint hatodik gyereke Woodnak.
"Amikor Mama meghalt, úgy éreztem, soha többé nem fogok pásztorkodni." A szadista vadász által lelőtt juhászkutya francia gazdája nyilatkozott a 444-nek.
Budapest — Április 1-jén megválasztják a Magyar Ökölvívó-szakszövetség új elnökét, aki nagy valószínűséggel a korábbi világ- és Európa-bajnok bunyós, Erdei Zsolt (42) lesz.
Az elmúlt húsz év legsúlyosabb esőzései, és áradásai pusztítanak az országban, eddig 72 áldozatról tudnak a hatóságok. A szokatlan mennyiségű csapadékot az okozza, hogy a Csendes-óceán felső vízrétegének a hőmérséklete 5 Celsius-fokkal magasabb az átlagosnál, és elérte a 20 Celsius-fokot. Szakértők szerint a heves viharok legalább két hétig folytatódnak még.
Heather Locklear (55) új barátjáról máris azt állítják, hogy hűtlen barátnőjéhez. Úgy tűnik a színésznőnek nagyobb baja is van annál, minthogy priusza van szerelmének.
Röszke – Röszkénél jelentkezett belépésre egy macedón állampolgár, akinek gépkocsijából csaknem 10 kilogramm kábítószergyanús anyag került elő. Az 59 éves férfit a Csongrád megyei nyomozók őrizetbe vették.
Budapest — Fakerekű autók, traktorok, buszok, teherautók és korabeli ruhákba bújt gyönyörű lányok várják az érdeklődöket 2017. április 7-9. között a budapesti Vasúttörténeti Parkban, ahol ismét megrendezik Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű-rendezvényét, az Oldtimer Show-t.
Egészen elképesztő jelenetnek lehetnek ma szemtanúi a nézők az RTL II képernyőjén: a Hagyjál főzni! konyhájában ugyanis egy anyuka próbálja meg befűzni a műsorvezetőt, Istenes Bencét.
Budapest — Nem mindennapi módszerrel készül útjára Klein Dávid és Suhajda Szilárd. A két hegymászó pár napon belül veszélyes kalandra indul, a Mount Everestet kívánják meghódítani, amire a Jégpalota tetején jógával is készültek.