A Belügyminisztérium kategorikusan visszautasítja azokat a nemzetközi és a magyar sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint magyar rendőrök migránsokat bántalmaznak.
Kilencvenhárom éves korában meghalt Paula Fox amerikai regényíró, aki saját életéből merítve írt történeteket veszteségről és elhagyatottságról gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
"Szívesen látjuk az apukát és a kislányát, hogy a történteket megbeszéljük, és a tanulságokat levonjuk - már ha létezik az apuka egyáltalán" - írja a mohácsi közlemény.
Míg a Schobert házaspár a testmozgásra építi életét, addig lányuk inkább hangszálait tornáztatja, hiszen Réka Instagram videójából kiderül, hogy Larának nagyon jó hangja van.
Tulajdonképpen azt gondolhatnánk, hogy egyre több családban osztják meg a szülők egymás közt a gyerek gondozási és nevelési feladatit. Pedig főleg az anya nem tud aludni a gyerek miatt.
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legnagyobb a vezető tisztségben dolgozó férfiak és nők fizetése közötti különbség – állapította meg az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Összeesküvés, árulás, leszámolás és szövevényes szerelmi szálak. Folytatódik A szultána: keddtől láthatják a nézők a népszerű török sorozat második évadát a TV2 műsorán, új szereplőkkel.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint a Szeviép-ügy azt mutatja, hogyan működött 2010 előtt Magyarország.
Az iraki biztonsági erők - fogságban lévő - több mint harminc volt tagja vesztette életét egy légicsapás során, amelyet az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció indított terrorista célpontok ellen Moszul nyugati részén.
Elfogadhatatlan, hogy az élelmiszerek minőségével kapcsolatban egyes cégek másodrendű uniós állampolgároknak tartják a közép-kelet-európai lakosokat - jelentette ki a földművelésügyi miniszter.
Mióta édesanya lett, Dobó Ági még jobban odafigyel az egészségére. Ezt a fajta tudatosságot a gyerekekkel kapcsolatban is követi, hiszen most már nem csak saját magáért, de a családjáért is felelősséggel tartozik.
Magyarország járványügyi helyzete stabil, a lakosság a Makón észlelt kanyarómegbetegedések miatt nincs veszélyben - mondta az Országos Epidemiológiai Központ vezetője.
Egy év sikertelen árverezés után is csupán a becsérték 90 százalékán lehetne elárverezni a végrehajtás alatt álló ingatlant. A Bankszövetségnek nem tetszik az ötlet.
Az amerikai haditengerészetnél szolgáló pilóta igen kevés időt tölt családjával, ám remek ötlete támadt, hogy távollétében is jól szórakozzon kisfia: saját hullámvasutat épített a kicsinek a házuk hátsó udvarán.
Csaknem ezer pénzérmét operáltak ki egy teknős gyomrából Thaiföldön. A thaiföldiek szerint szerencsét és hosszú életet hoz, ha pénzt dobnak a teknősök otthonául szolgáló tavakba.
Budapesten több mint 26 ezer kft. törzstőkéje még nem éri el a 3 millió forintot. A cégeknek alig több mint egy hete van a tőkeemelésre, hogy elérjék a határösszeget.