2017. március 8. szerda

márc. 8
10:57
Sokkolóval támadtak rá, elraboltak és megvertek egy férfit: vádat emeltek a tettes ellen (Blikk)
Vádat emeltek az ellen a budapesti férfi ellen, aki két társával együtt még 2009. október 2-án Budapesten elrabolt, megvert és ki is rabolt egy férfit.
márc. 8
11:00
A magyar foci találkozása a magyar egészségüggyel (444.hu)
Hahó, miniszterelnök úr! A Vasas válogatott játékosa vakbélgyulladással került kórházba, 9 órán keresztül várt az ellátására, mert 32-en voltak előtte.
márc. 8
11:09
Így kaphatja vissza a régi életét infarktus után (Blikk)
Bár szerencsére egyre jobbak a szívinfarktuson átesettek kilátásai, sokan úgy érzik, az esemény után már csak „lassan, öregesen” élhetnek.
márc. 8
11:11
Bizarr vágy: bombariadót csinált egy hajdúsági nő, mert betegesen vonzódik az egyenruhákhoz (Blikk)
Betegesen vonzódik az egyenruhákhoz, és szeretett volna minél több rendőrt látni egy helyen – ezzel magyarázza a fiatal nő, hogy miért fenyegetőzött bombatámadással Hajdúböszörményben.
márc. 8
11:13
Eltűnt a kerékpárja? Kattintson, hátha az Ön ellopott biciklijét is megtalálták a rendőrök! (Blikk)
Három kerékpárt foglaltak le a győri rendőrök egy biciklitolvajtól, és most keresik a gazdájukat.
márc. 8
11:15
Villannak a cicik - St. Barts szigetén nem viccelnek a sztárok, ledobják a fürdőruhát - 18+ fotók (Blikk)
A celebek nem viccelnek St. Barts szigetén. Rengeteg hírességet lencsvégre kaptak, ahogy meztelenül vagy monokiniben élvezik a tengert. Gyönyörű modellek, sportolók, színészek itt mindig elengedik magukat és ledobják a textilt.
márc. 8
11:27
Tragédia: két síelő életét vesztette a franciaországi lavinaomlásban (Blikk)
Két síelő életét vesztette két lavinaomlásban a francia Alpokban, kettőt pedig még mindig keresnek - közölték szerdán az illetékes hatóságok.
márc. 8
11:33
Tényleg Hollandiában lesz a következő populista forradalom? (444.hu)
A Wilders vezette szélsőjobb lehet a legnépszerűbb erő a választásokon, de várhatóan így se jutnak majd kormányra. A kampányban minden a bevándorlásról szólt, míg a komolyabb gazdasági problémák a mélyben maradtak.
márc. 8
11:35
Hoppá, újra betette a lábát Magyarországra az infláció (444.hu)
A 3 százalékot súrolta februárban.
márc. 8
11:37
Kameruni amatőr focistát keres a rendőrség, amiért megerőszakolt egy 18 év alatti lányt (444.hu)
Ha valaki tudja, hol van a 24 éves Pierre Paul Menyoa, az szóljon a rendőrségnek.
márc. 8
11:39
Összeomlott Málta egyik leghíresebb látnivalója (444.hu)
A miniszterelnök megrendülten jelentette be az Azúr Ablak megsemmisülését.
márc. 8
11:45
Brutális részletek: feldarabolta feleségét a Veszprém megyei hentes (Blikk)
Kegyetlen gyilkosság történt még pénteken a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben.
márc. 8
11:47
Nyakon és arcon szúrta lakótársát az alkoholfüggő battonyai férfi (Blikk)
Battonya - Alkoholfüggő férfi késelte meg lakótársát Battonyán, az önkormányzati szükséglakásukban.
márc. 8
11:49
Kizárták a Tatabányát az NB III-ból (Blikk)
A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Tatabányát az NB III Nyugati csoportjából és az eddigi eredményei is törlésre kerülnek.
márc. 8
11:51
5 dolog, amit tegyünk meg magunkért nőnap alkalmából (Blikk)
Minden nap egy rohanás: reggel sietve főzzük a kávénkat, miközben betömünk a szánkba egy zabfalatot, hogy utána fussunk munkába, majd az egész napos őrült tempó után hazamenjünk és fáradtan beledőljünk az ágyba.
márc. 8
12:03
Kapucnis fiatalok vandálkodtak egy budapesti Starbucksnál éjszaka - videó (Blikk)
Starburka névre keresztelt akciójuk során a Starbucks logón szereplő sellőt ragasztották le az elkövetők.
márc. 8
12:06
Öt és fél órát késett a British Airways gépe, mert elfogyott a vécépapír (444.hu)
A társaság 290 ezer fontos számlára számíthat.
márc. 8
12:08
Alexis Sanchez nem tudta letörölni a vigyort az arcáról, amikor megint kaptak egy ötöst a Bayerntől (444.hu)
Két meccs, 10-2-es gólkülönbség, de Wenger szerint jól játszottak, csak hát a bíró.
márc. 8
12:21
Kórház mellett robbantottak: az első fotók a Kabulban történt detonációról - fotók (Blikk)
Erős robbanás rázta meg ma az afgán főváros, Kabul központi kerületét.
márc. 8
12:23
Hoppá: Csonka András vezetés közben üzent Nőnapra - videó (Blikk)
Csonka András annyira laza, hogy vezetés közben videózza magát.
márc. 8
12:25
Brutális: levágta az anyja fejét majd feladta magát a 18 éves gyilkos (Blikk)
Észak-Karolina – Brutálisan megölte édesanyját egy 18 éves fiú Franklin megyében hétfőn kora délután.
márc. 8
12:39
Kinek vitt egy szál rózsát Vastag Csaba? - Rejtélyes videó az énekes párjáról (Blikk)
Nemsokára fény derül a rejtélyes partner kilétére, akivel Csaba a Nagy Duett során fog színpadra lépni.
márc. 8
12:39
Ha a prostituált bevallja, hogy gyereke van, elveszik tőle, ha nem vallja be, előzetesbe kerülhet (444.hu)
Kiskorú gyereket egyedül nevelő szülőt nem lehet elzárni szabálysértés miatt. Viszont a gyámhivatal jöhet, ha a szexmunkás szülőről kiderül, hogy mivel foglalkozik.
márc. 8
12:41
Ez az oka Weisz Fanni kóros soványságának (Blikk)
Rendszeresen sportol, egészségesen táplálkozik, de nem a diéta és a mozgás miatt ilyen sovány a gyönyörű modell, Weisz Fanni.
márc. 8
12:41
Gyorsabb és szebb lesz mobilon a 444 (444.hu)
Tesztüzem indul.
márc. 8
12:43
Utcai harcok Athénban: brutális csatát vívtak a tüntetők a rendőrökkel - galéria (Blikk)
Athén - Rohamrendőrök csaptak össze a görög kormány megszorító intézkedései ellen tüntető parasztgazdákkal az athéni földművelésügyi minisztériumnál tartott tiltakozáson. Azt egyelőre nem tudni, voltak-e sérültek, és hány tüntetőt állítottak elő.
márc. 8
12:45
Minden, amit érdemes tudni a Brazilok című magyar vígjátékról (Blikk)
Április 6-án mutatják be a mozikban a Brazilok című magyar vígjátékot. A filmet az országszerte ismert szerkesztő, riporter, műsorvezető M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor (Konyec) rendezi.
márc. 8
12:57
Nagyon szexi: hatalmasat villantott edzés közben Sarka Kata - fotó (Blikk)
Sarka Kata tökéletes passzban van!
márc. 8
12:59
Villantott a popsztár: ilyen jó mellet ma még biztosan nem látott - képek (Blikk)
Nadeea Volianova az orosz popsztár Beverly Hillsben járt és a melleit is megmutatta.
márc. 8
13:01
Összeomlott Málta látványossága, a természetes kőhíd (Blikk)
Összeomlott Málta látványossága.
márc. 8
13:12
John le Carré 25 év után újra George Smiley-ról ír kémregényt (444.hu)
Szeptemberben jelenik meg.
márc. 8
13:14
A frissen átadott úszóaréna mellé építenek egy mobilmedencét, hogy legyen hol úszniuk a gyerekeknek (444.hu)
A Hosszú Katinka-Darnyi Tamás medenceháborúban egészen meglepő megoldással állt elő a minisztérium.
márc. 8
13:15
Jakabos Zsuzsa bikiniben mutatta meg csodás testét - fotó (Blikk)
Vadítóan szexi fotó posztolt Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszónő.
márc. 8
13:17
Elképesztő: így szórakoztatják magukat a könyvtárosok, ha unatkoznak - fotók (Blikk)
Vannak munkák, aminél csak cammog az idő és úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább.
márc. 8
13:33
Molesztálta a kislányt a mostohaapa, a család brutálisan helybenhagyta (Blikk)
Börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék egy család három tagját, akik életveszélyesen bántalmazták a család lánygyermekét szexuálisan zaklató mostohaapát - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
márc. 8
13:35
Az oroszok ellen is megküzd a magyar labdarúgó-válogatott (Blikk)
Június 5-én az Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen szerepel legközelebb hazai közönség előtt a magyar labdarúgó-válogatott.
márc. 8
13:45
Nőnapi kislány száll szembe a Wall Street Bikájával (444.hu)
Mert a nagy amerikai cégek igazgatótanácsában máig túlnyomó többségben férfiak ülnek, és a nők a pénzügyi szektorban is kevesebbet keresnek férfikollégáiknál.
márc. 8
13:47
Lázár és Varga kinyírná az élelmiszerláncokat (444.hu)
A Tescót, az Auchant, de a LIDL-t és az Aldit is padlóra küldheti az új javaslat. Évente 20 milliárd a parkolásért, kötelező létszámnövelés, reklámlimit. A kormány megfojtja az iparágat.
márc. 8
13:51
Szörnyű: halottat találtak a gyenesdiási plázában, a férfi öngyilkos lett (Blikk)
Halott férfira bukkantak szerdán reggel hét órakor a Keszthely és Gyenesdiás határában fekvő Liget Plaza üzletközpont közlekedő terében.
márc. 8
13:53
Így kíván boldog nőnapot Kasszás Erzsi - videó (Blikk)
Előző héten futótűzként terjedt Kasszás Erzsi videója.
márc. 8
14:09
Íme, Peller Anna eddig soha nem látott esküvői videója (Blikk)
Peller Anna, olyan videót osztott meg, amitől leesett az állunk.
márc. 8
14:11
Kiakadtak a feministák a nőnap alkalmából kirakott lámpákon, mert szerintük szexista (Blikk)
Melbourne – Megváltoztatták a nőnap alkalmából a jelzőlámpákat. A hagyományostól eltérően most női alakok is segítették a forgalmat, ám ez sokaknak nem tetszett.
márc. 8
14:13
Borzasztó: fahusánggal verte halálra a kölyökkutyát egy férfi, mert a szájába vette sportcipőjét (Blikk)
Elvitte a sportcipőjét egy három hónapos kiskutya, ezért kegyetlenül agyonverte az állatot egy méretes fahusánggal a férfi.
márc. 8
14:15
9 órát várt az ügyeleten Vida Máté, mire fogadta az orvos - Nem játszhat a portugálok ellen (Blikk)
Szinte az egész téli felkészülést ki kellett hagynia Vida Máténak. Majd miután visszatérhetett volna az NB I-be, jött az újabb gond: vakbélgyulladás miatt kórházba került.
márc. 8
14:15
Balog nőnapi üzenete: a kormány nemet mond a társadalmi nemekre (444.hu)
Európa legférfiasabb kormánya sem feledkezett meg március 8-áról.
márc. 8
14:17
Elképesztő jelmezekbe bújtak a transzvesztiták a RuPaul's Drag Race versenyén - fotók (Blikk)
RuPaul's Drag Race néven fut az immáron kilencedszerre megrendezett verseny, amelyen transzneműek vesznek részt.
márc. 8
14:27
9 órát várt műtétje előtt a kórházban a válogatott focista (Blikk)
Szinte az egész téli felkészülést ki kellett hagynia Vida Máténak. Majd miután visszatérhetett volna az NB I-be, jött az újabb gond: vakbélgyulladás miatt kórházba került.
márc. 8
14:45
Kefirrel és fertőtlenítővel támadtak a nőnap alkalmából felvonuló feministákra (Blikk)
Kefirrel és zöldszínű fertőtlenítő oldattal öntötték le szerdán Kijevben a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozó felvonulás résztvevőit.
márc. 8
14:47
Több, mint négy millióan látták már a 8 éves kissrác klipjét - ő lesz a következő Kis Grófo? (Blikk)
Több, mint 4 millióan látták Mezei Enrikó klipjét a Youtube-on, sokak Kis Grófo utódjaként emlegetik.
márc. 8
14:48
Ugyan lehet verni a feleségeket, de Putyin szerint Oroszországban nagyobb szeretettel gondolnak a nőkre, mint bárhol máshol (444.hu)
Az elnök atyuska szerint a nők hordozzák magukban Oroszország igazi lelkét. Közben a Kremlben feministákat állítottak elő.

Keresés