2017. március 5. vasárnap

márc. 5
16:15
Szívszorító: a nagypapa 95 évig titkolta, de most végre felvállalta, hogy meleg - videó (Blikk)
Davey Wavey egy nagyon híres Youtube-sztár, ő készítette az interjút a 95 éves Romannal, akit az idős férfi unokáján keresztül ismert meg.
márc. 5
16:33
Ilyen egy boldog család: kiruccant az álompár kislányukkal - fotók (Blikk)
Blake Lively (29) és Ryan Reynolds (40) egy forgatáson találkoztak 2010-ben, majd két évvel később fogadtak örök hűséget egymásnak.
márc. 5
16:33
Welt: 2015 szeptemberében azért nem zárták le a német határt a menedékérők előtt, mert végül senki sem vállalta a döntés felelősségét (444.hu)
Ez azután történt, hogy migránsok gyalog indultak el Budapestről Ausztria felé.
márc. 5
16:35
Egy zseniális katonai újítás Irakból (444.hu)
Ebből még valami szimpatikus dolog is kisülhet.
márc. 5
16:51
7 tuti tipp: így tüntessük el a sárfoltokat (Blikk)
Tavasszal gyakori az eső, a latyak, hiába próbálunk vigyázni a ruhánkra, mégis előfordul, hogy sárfoltos lesz a nadrágunk. A gyerekek öltözékéről pedig ne is beszéljünk, rajtuk a sapka, a kabát is veszélyben van. Na de játék közben ki figyel a tisztaságra? Pedig nincs mese, a sárfoltokat el kell tüntetni. Nézzük, mit tehetünk ellenük.
márc. 5
17:09
Tavaszi fáradtság: Ön is ebben szenved, ha ezeket a tüneteket tapasztalja (Blikk)
Biológiai óránknak ezekben a hetekben kell átállítania magát a téli időszámításról a tavaszira. Ez nem könnyű feladat, de sokat tehetünk azért, hogy minél kevesebb fáradtsággal járjon.
márc. 5
17:11
Újra válogatott lesz Varga Dénes (Blikk)
Budapest — Varga Dénes visszatér a férfivízilabda-válogatottba, de csak a nyáron.
márc. 5
17:27
Pisztollyal fenyegette a hangoskodó gyerekeket egy férfi Pécsen (Blikk)
Pécs — Hangosnak és zavarónak érezte a zsivajt a gangon, ezért pisztollyal megfenyegette a futkározó gyerekeket és szüleiket egy 71 éves férfi, ha nem lesz csend és rend, ő bizony lőni fog.
márc. 5
17:39
Az 50 legnagyobb európai és amerikai bank a világválság óta 300 milliárd dollárnyi bírságot fizetett ki (444.hu)
Ezt írja a Boston Consulting Group adatai alapján a Quartz.
márc. 5
17:41
Egy lengyel kamionos a 42-es főúton előzés közben leszorított egy kocsit, de nem zavartatta magát (444.hu)
Cserbenhagyás miatt emelnek most vádat.
márc. 5
17:45
Nézzük, ki markolhat fel egy zsák pénzt - itt vannak a hatos lottó nyerőszámai (Blikk)
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
márc. 5
18:03
Emma Watson visszavágott azoknak, akik beszóltak a pucér keblei miatt (Blikk)
Emma Watson (26) nemrégiben eléggé meglepte a rajongóit azzal a különleges fotósorozattal, amiben a kebleiből is sokat mutatott.
márc. 5
18:12
Az orosz kormány Sarah Jessica Parkerrel tréfálkozik (444.hu)
Szex és Moszkva.
márc. 5
18:21
A Corleone-klán tündöklése és bukása - A keresztapa-trilógia (Blikk)
A keresztapa-trilógia egyedülálló a filmtörténetben. Nem mérhető semmihez, hacsak önmagához nem. Alapmű, melyet minden filmiskolán tanítanak, melyre állandóan hivatkoznak, állandóan utánoznak és idéznek. Coppola trilógiája iskolát teremtett, sokan próbáltak a nyomába lépni, sikerét meglovagolni. A trilógia részei vasárnap esténként a Duna televízión láthatóak!
márc. 5
18:39
Ennyit változott egy reggeli elkészítése a technológia fejlődésével - grafika (Blikk)
Rengeteget változott az évek során az ételkészítési szokása az emberiségnek.
márc. 5
18:41
Merész: megmászta Trump határra épített falát egy politikus - videó (Blikk)
Braulio Guerra, a mexikói kongresszusi tag megmászta Trump határra felhúzott falát Tijuanában.
márc. 5
18:45
Fegyert fogott, mert zavarta, hogy szaladgálnak a szomszéd lakásban a gyerekek (444.hu)
A 71 éves pécsi férfinél betelt a pohár.
márc. 5
18:57
Ez aztán a buli: 300-an ünnepelték az 50 éves Stohl Andrást - fotók (Blikk)
Domony — Színészek, rendezők, tévések, vadászok és barátok köszöntötték ötvenedik születésnapja alkalmából Stohl Andrást, aki már egy hete ünnepelte az ötödik iksz elérését.
márc. 5
19:15
Ez a titka: így tartja magát formában Medveczky Ilona (Blikk)
A díva a múlt hét végén ünnepelte a 76. születésnapját. Saját bevallása szerint nem érzi az idő múlását, a barátai és a mindennapi ­teendői tartják fiatalon, ennek megfelelően nagy bulit is tartottak a jeles nap alkalmából.
márc. 5
19:18
Lengyel balhé van az Európai Tanács elnöki posztja körül (444.hu)
Az Európai Néppárt ugyanis kizárja Jacek Saryusz-Wolskit, ha indul az Európai Tanács elnöki tisztségéért.
márc. 5
19:20
Késsel rabolt mobilt a 19 éves Király Márk (444.hu)
Elfogatóparancsot adtak ki ellene.
márc. 5
19:51
Andy Vajna szerint a magyar filmtámogatás nagyon átlátható lett, pontosan tudják, a pénz mikor, hova, kinek megy (444.hu)
A filmügyi kormánybiztos elmondta, hogy próbálkoznak Hunyadi-, betyár- és más történelmi témájú filmekkel is, de az eddigi forgatókönyvek nem voltak elég jók.
márc. 5
19:53
Kapás Boglárka és Hosszú Katinka a zárónapon is aranyérmet szerzett Marseille-ben (444.hu)
Ez már nem aranyeső, hanem aranymonszun!
márc. 5
19:55
Az MSZP nőnap alkalmából kitüntette Kéri Lászlót (444.hu)
Megvan a magyar Bono!
márc. 5
20:57
Meghalt Mohaman (444.hu)
Meggyes Roland, a Happy Gang alapítója 45 éves volt.
márc. 5
21:03
Lebukott: kiskorú prostituálttal szexelt a perverz pap (Blikk)
A hónap végén várható ítélet annak az oregoni lelkésznek az ügyében, aki egy kiskorú prostituálttal létesített több alkalommal is szexuális kapcsolatot.
márc. 5
21:05
Tűzre és robbanásra készítik fel az ovisokat Várpalotán - fotók (Blikk)
Várpalota — Gázálarccal és menekülőkámzsával játszanak, tankokat és tűzoltóautókat rajzolnak a várpalotai Lurkó Kuckó óvoda 101 kiskutya csoportosai.
márc. 5
21:21
Mellen találta egy labda, majd halálos húsevőbaktérium támadta meg testét - fotók 18+ (Blikk)
Majdnem megölték a húsevő baktériumok ezt a fiatal anyát. A kegyetlen baktériumokat labdajáték közben szedte össze a nő.
márc. 5
21:23
Fotók a leégett családi házról: halálos áldozatot követelt a tűzeset (Blikk)
Az éjszaka folyamán égett le egy családi ház, egy halálos áldozatot követelt a tűzeset.
márc. 5
21:25
Teljesen bevadult: szexi csipkében fetreng ÉNB Paula - pikáns fotók (Blikk)
Budapest — Az Éjjel-nappal Budapest tetovált sztárja, Paula, azaz Biacsics Tina merész döntésre szánta el magát: fehérneműben állt kamera elé. A pikáns fotókkal a szerelmének szeretett volna kedveskedni, a várt siker pedig nem is maradt el.
márc. 5
21:30
Forever Sound: a börtönből egyből Siófokra ment, ahonnan lopott kerékpárral átment Zamárdiba, és beköltözött egy üres nyaralóba (444.hu)
A 44 éves T. A.-t itt ébresztették fel a rendőrök.
márc. 5
21:39
Bánja a megcsalást: eltörölné fia létezését Schwar­zenegger (Blikk)
Hollywood — Arnold Schwar­zenegger (69) először beszélt legkisebb fiáról. Joseph (20) nem Maria Shrivertől született, hanem a sztár házvezetőnőjétől, Mildred Baenától.
márc. 5
21:41
Megszólalt a Jóban Rosszbanból távozó színésznő (Blikk)
Budapest — Fábián Anita (41) és lánya, Pipi (12) nyolc év után távozik a Jóban Rosszban című sorozatból.
márc. 5
21:57
A menekültek és a korrupció miatt bírál minket az USA (Blikk)
Budapest — A menedékkérőkkel való bánásmódot, a sajtószabadság visszaszorulását, a civil társadalom elleni támadást és a korrupciót bírálja az amerikai külügyminisztérium szokásos éves jelentése Magyarországgal foglalkozó fejezete.
márc. 5
21:59
Tündéri fotó Liluról és kisfiáról: meghitt pillantot osztott meg a büszke anyuka (Blikk)
Elképesztően aranyos fotót posztolt Lilu (40)! A gyönyörű műsorvezető lélegzetelállítóan meghitt pillanatot élt át kisfiával.
márc. 5
22:03
A martfűi rém lett a legjobb film a Magyar Filmhéten (444.hu)
Másodszor osztották ki a Magyar Filmdíjakat.
márc. 5
22:36
Vida Máté a vakbélműtétje miatt nem játszik a portugálok ellen (444.hu)
Bernd Storck az operáció miatt egyelőre nem játszatja. A Vasas focistája korábban a térdfájdalmai miatt nem játszott hetekig.
márc. 5
22:38
„Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott”, Elek Ákos Disgyőrből Kazahsztánba megy (444.hu)
A 42-szeres válogatott játékos tartotta a szavát, és nem magyarul klubhoz ment át a kieső helyen lévő miskolci klubtól.
márc. 5
23:09
Elköszönök, és bediszkózok (444.hu)
Sziasztok!

Keresés