A maximálishoz közelítő börtönbüntetés kiszabását és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) betiltását kérte az ügyész pénteken a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán és Beke István, a HVIM erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője perében.
Carrie Fisher tavaly decemberben bekövetkezett halála miatt nem kellett változtatni a Star Wars soron következő epizódján - mondta el Bob Iger, a Disney stúdió főnöke.
„A kirakott lomok környékén bűnözői csoportok terrorizálják a kerület lakóit, ami számomra elfogadhatatlan” - írja az FKF-nek címzett levelében Bús Balázs.
Budapest/Lisszabon — Hivatalos: az éjjel nem ért véget! A magyar szempontból nagy sikert hozó tavalyi labdarúgó-Európa-bajnokság után is tart még a szurkolók lelkesedése.
Emma Thompson (57) izgalmas titokról libbentette fel a fátylat a minap! Az Oscar-díjas színésznő elmesélte, hogy Donald Trump egykoron randira hívta őt.
Valódi kuriózum a maga nemében, tudományos körökben pedig komoly elismerés, hogy első alkalommal sikerült Magyarországon francia szarvasgombát mesterségesen termeszteni. Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán tizenhét éve kezdték meg a kísérleteket, most sikerült az áttörés.
Európában fontos lenne a terrorizmus megelőzése érdekében folytatott közös politika megerősítése - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Piotrków Trybunalskiban, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából megtartott államfői találkozó utáni sajtóértekezleten.
Magyarországot és Lengyelországot közös célok és érdekek kapcsolják össze, a közös történelmi sors a mai törekvésekben is tetten érhető - jelentette ki Áder János köztársasági elnök pénteken Piotrków Trybunalskiban, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából rendezett ünnepi gálaesten.
Budapest - A Brazíliából érkező hústermékek fokozott vizsgálatát rendelte el Bognár Lajos országos főállatorvos - hasonlóan uniós kollégáihoz - miután a brazil hatóságok súlyos szabálytalanságokat tártak fel a múlt héten az ország legnagyobb húsfeldolgozó vállalatainál.
Emma Buntonnak (41), a Spice Girls egykori szőke üdvöskéjének már van két fia, ám amikor meglátta egykori énekesnő barátnője, Geri Horner kisfiát, irigykedni kezdett.
Lisszabon - Bernd Storck (54), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya rendhagyó módon már hétfőn elhozta Lisszabonba "fiait", minden apró előnynek jelentősége lehet a viharos időjárásban.
Tizenhét éve nem haltak meg olyan sokan Magyarországon, mint idén januárban: több mint 14 ezren vesztették életüket, ez majdnem ötödével több, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Szakértők szerint a szokatlanul agresszív influenzajárvány is állhat az adatok mögött. Idén sokkal többen és sokkal hamarabb kapták el a vírust, mint máskor.
Az egységes Európa fő értéke a szolidaritás, amely reményt adhat, ellenszere lehet a populizmusnak és bezárkózás helyett a másik ember felé nyit - mondta Ferenc pápa az Európai Unió és a tagállamok vezető politikusait fogadva a Vatikánban pénteken.
Luxembourg — A tavalyi Európa-bajnokság házigazdája, Franciaország Luxemburgban készül könnyed győzelmet aratni az európai világbajnoki selejtezők mai játéknapján.
Az élet minden területén nemzeti érdekeink érvényesítésére, ha kell azok megvédésére kell törekedni - hangoztatta pénteken Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke pénteken szombathelyi lakossági fórumán.
Királyi segítséggel állíthatja meg a világ legjobb focistáját a magyar válogatott. A mai (M4, 20.45), Portugália elleni, sorsdöntő világbajnoki-selejtezőn a mieinknek győzniük kell ahhoz, hogy reális esélyük maradjon kijutni a jövő évi oroszországi viadalra.
Csak azok léphetnek be Magyarországra, akikről mindent tudunk, és valóban jogosultak politikai menedékjogra - emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Üdvözölte pénteken a Trump-kormányzat az Európai Uniót a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából, hangsúlyozva, hogy osztja "a szabadság, a demokrácia és a jogállam" előmozdítása iránti elkötelezettséget.
Varsó - Több mint tucatnyi embert meztelenre vetkőzött, lölt egy birkát, majd odaláncolta magát pénteken az egykori auschwitzi náci haláltábor "A munka szabaddá tesz" feliratot viselő kapujához.
Március 31-re előrehozták a NATO brüsszeli külügyminiszteri találkozóját, így Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is részt vesz azon - értesült a Reuters hírügynökség amerikai külügyi forrásból.
Az amerikai kormányzat visszavonja az új egészségbiztosítási törvény tervezetét a képviselőházi szavazásról - jelentette be Paul Ryan házelnök pénteken Washingtonban egy sajtótájékoztatón.
Dallas - Igazán furcsa és lássuk be, eléggé hihetetlen történettel állt elő egy amerikai evangelikus lelkész, Lance Wallnau: váltig állítja, hogy két prostituált egy bárban heteroszexuálissá tett egy meleg férfit.
Ünnepnapnak nevezte a pénteket Szabó Tünde sportért felelős államtitkár amiatt, hogy Brüsszel engedélyezte a társaságiadókedvezmény-rendszer (tao) további hat éven keresztüli működését változatlan formában.
Határozatot fogadott el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyben elítéli a kulturális örökség elpusztítását, és figyelmezteti az Iszlám Állam (IÁ), az al-Kaida terrorszervezeteket és más fegyveres csoportokat, hogy az ilyen támadások háborús bűncselekménynek minősülhetnek.