2017. március 23. csütörtök

márc. 23
13:25
Istenként tisztelik a világ egyik legkisebb emberét - galéria (Blikk)
India - Csupán 51 cm magas az a 21 éves férfi, akit egy Hindu Isten reinkarnációjának tartanak a lakosok.
márc. 23
13:33
A Barátok közt egykori sztárja teljes lázban ég: Ábrahám Edit még álmában is énekel (Blikk)
Ábrahám Edit az RTL Klub korábbi színésznője nemsokára a TV2 Nagy Duett-jében énekel.
márc. 23
13:35
Gyerekekre uszította a kutyáját a hajdúsámsoni nő, mert zavarta a hangoskodásuk (Blikk)
Megharapott egy kisfiút Hajdúsámsonban egy kutya, miután a gazdája kiengedte az utcára, mert zavarta őt a kerékpározó gyerekek hangoskodása - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
márc. 23
13:37
Egy gyomorbeteg ex-osztályvezető-helyettes kalandjai a nagybetűs ÉLET-ben (Blikk)
Ilyen sem volt még! Saját sorozatot kapott a Munkaügyek széria gyomorbeteg osztályvezetője, aki immár saját név alatt a családi fészekből kiszorulva, kevesebb gyógyszerrel, állástalan bürokrataként keresi helyét a számára szinte teljesen ismertetlen, nagybetűs ÉLET-ben. A Tóth János című sorozat csütörtök esténként a Duna tévén látható.
márc. 23
13:39
Közösen gondozott rózsáik miatt verte meg szomszédját egy ásóval a püspökladányi nő (Blikk)
Püspökladány – Durván elfajult a közös kertészkedés, hiszen ásóval estek egymásnak a helyi asszonyok.
márc. 23
13:41
Gondolta volna? Az énekesnő díva profi szakács is (Blikk)
Tia Mowry színésznőnek és énekesnőnek szinte kettős személyisége van: a színpadon ragyogó díva, míg otthon remek háziasszony, feleség és anya.
márc. 23
13:45
Kulcscsomóval dobott fejbe egy gyereket hittanórán a babócsai plébános (444.hu)
A keresztény jámborság és a legmodernebb pedagógiai módszerek egyesítése ráadásul nem is a rendetlenkedő gyereket találta el.
márc. 23
13:47
Az Iszlám Állam vállalta a londoni terrortámadást (444.hu)
Azt még nem tudni, hogy pontosan mi köze volt a merénylőnek a közel-keleti terrorszervezethez.
márc. 23
13:51
Theresa May: A titkosszolgálat ismerte a londoni merénylőt (Blikk)
Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott "a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok" miatt - mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.
márc. 23
13:53
Részegen akarta vezetni a repülőgépét a pilóta (Blikk)
105 utas élete kerülhetett volna veszélybe egy 37 éves pilóta miatt, aki a
márc. 23
13:55
Kórházba juttatta a plébános a hittanóráról a kisfiút Babócsán - kulcscsomót vágott a kicsik közé (Blikk)
Kulcscsomót dobott a rendetlenkedő gyerekek közé hittanórán a babócsai iskolában a plébános, egy kisfiú a fején megsérült, kórházba került - írja a Somogy Online.
márc. 23
13:57
Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni merényletet (Blikk)
Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a londoni merénylet elkövetőjeként - jelentette csütörtökön a dzsihadista szervezett szócsövének számító Aamák hírügynökség.
márc. 23
14:09
Bárdosi Sanyi római császár lett (Blikk)
Egy római császár bőrébe bújt Bárdosi Sándor, olimpiai ezüstérmes birkózónk egy filmforgatás erejéig.
márc. 23
14:11
A nap képe: Metal Lady lett Vajna Timiből - fotó (Blikk)
Újabb szexi képpel örvendeztette meg követőit Vajna Timi az Instagramon: metálos fürdőruhájában eszméletlen vadítóan tekereg a víz felett.
márc. 23
14:13
Megszólalt II. Erzsébet a londoni terrortámadásról (Blikk)
"Legmélyebb részvétét" fejezte ki csütörtökön II. Erzsébet brit királynő az előző nap London központjában végrehajtott terrortámadás érintettjeinek, és egyúttal méltatta a történtekre adott rendőrségi választ.
márc. 23
14:18
Észak-Koreát gyanúsítják a világtörténelem tán legnagyobb bankrablásával (444.hu)
Az amerikai ügyészek szerint az észak-koreaiak megbízásából dolgozó kínai szervezte azt a hackertámadást, amivel 81 millió dollárt szívtak le Banglades a New York-i jegybanknál vezetett számlájáról.
márc. 23
14:20
Hopp, már itt is a délután két óra (444.hu)
Akkor én már indulok is, viszlát!
márc. 23
14:27
Szörnyű: halálra gázoltak egy embert Óbudán (Blikk)
A Szőlő utcában ért egy járókelőt a halál.
márc. 23
14:29
Foglyul ejtette és megverte a fürdőigazgató a szentgotthárdi képviselőnőt (Blikk)
Szentgotthárd - Megfenyegették, bántalmazták és bezárták a szentgotthárdi önkormányzat egyik képviselőnőjét.
márc. 23
14:31
Tündéri: így élvezi az első tavaszi napokat Som-Balogh Edina és kislánya (Blikk)
Som-Balogh Edina, a Barátok közt sztárja boldogan élvezi az első tavaszi napokat nemrég született második kisbabájával, Liliennel.
márc. 23
14:33
Brutális fotó: vérbe fagyva fekszik a járdán az agyonlőtt orosz képviselő - fotó (18+) (Blikk)
Agyonlőttek egy volt orosz parlamenti képviselőt csütörtökön Kijevben egy fegyveres összetűzésben - jelentette be Andrij Kriscsenko, az ukrán főváros rendőrfőnöke. Kijev szerint Oroszország áll a gyilkosság mögött.
márc. 23
14:45
Milyen édes: tekintse meg a nyíregyházi kengurubébiket - fotók (Blikk)
Szép számmal gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark benett-kenguru családja, a 10 fős csapatban 5 nősténynek is született utódja.
márc. 23
14:47
Egy 80 éves embert ölt meg ez a férfi - így fogták el a túronyi gyilkost - videó (Blikk)
A rendőrök a saját házában fogták el azt a 26 éves túronyi férfit, akit egy helyi, egyedül élő, 80 éves, német állampolgárt ölt meg, majd kifosztotta a lakását. A gyilkosság még 2016 májusában történt, a gyanúsítottat most kapták el. Az elfogásról videó is készült:
márc. 23
14:49
Itt a vége - drámai bejelentést tett a Kossuth-díjas színészlegenda (Blikk)
Videófelvételen jelentette be Vári Éva, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a visszavonulását. "Az az igazság, hogy elfáradtam, megállás nélkül dolgoztam 18 éves korom óta"- indokolta lépését a művésznő a megható felvételen, melyet fent megtekinthet ön is.
márc. 23
14:51
Lázár János Csíkszeredába utazik, felajánlani a magyar kormány segítségét a Heineken ellen (444.hu)
Vajon mit szólna Lázár, ha egy román kormánytag nálunk hergelne egy magyar bíróság ítélete ellen?
márc. 23
14:53
Amerikai fiatalok felfedezték, hogy állatokat is lehet alkoholizálásra használni (444.hu)
SPRING BREAK FOREVER!
márc. 23
15:03
Amikor kiszárad a p.nci (18+) (Blikk)
Szeretünk panaszkodni a pasikra, hogy kevés ideig bírják a menetet, 5 percig reszelnek, majd kidőlnek. De mi a helyzet a nőkkel?
márc. 23
15:05
Nem adja fel: Scarlett Johansson harcol lányáért (Blikk)
Scarlett Johannson (32) saját védelmére kelt férjével szemben, akivel épp egy válás közepén vannak.
márc. 23
15:07
Kreatív tavaszi ötletek: készítsen Ön is mesés hidegtálat (Blikk)
Itt az ideje újragondolni, hogyan tálaljuk a zöldségeket!
márc. 23
15:09
Photoshop a századfordulón – elképesztő képeslapok az 1900-as évekből - Galéria (Blikk)
Szinte hihetetlen belegondolni, hogy a képes levelezőlapok közel 150 éves múltra tekintenek vissza.
márc. 23
15:21
Csirkés enchiladas, ami maradék húsból is finom (Blikk)
A hagyományos mexikói finomság a legkülönfélébb összetevőkkel és többféle formában, például a tortillalapokat töltve vagy rakottasan is elkészíthető. Az alábbiakban az egyszerűbb, utóbbi változathoz adunk egy receptet.
márc. 23
15:23
Az eltűnt győri újságírónő holttestét találhatták meg, öt percnyire a lakóhelyétől (Blikk)
A Blikk információi szerint minden jel arra mutat, hogy az eltűnt győri újságírónő holttestét találták meg a győri iparcsatornában csütörtökön.
márc. 23
15:24
Újra bebizonyosodott, hogy Parragh László nélkül egyszerűen lehetetlen Magyarországon testületet felállítani (444.hu)
Most is bekerült egy testületbe.
márc. 23
15:25
Gyönyörű: Hargitai Bea új tetoválást csináltatott - fotó (Blikk)
Hargitai Bea (33) magára tetováltatta kisfia szívhangját.
márc. 23
15:26
A szentenderei önkormányzat kiszedte a Kétfarkú Kutyapárt által két hete ültetett fákat (444.hu)
A párt szerint az önkormányzat megbolondult, az önkormányzat szerint vannak szabályok.
márc. 23
15:27
Életfogytiglant kaphat a pornós barátnőjét szétverő ketrecharcos (Blikk)
Las Vegas – Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélhetik a korábbi ketrecharcost, Jonathan Koppenhavert (35), aki 2014 nyarán megverte barátnőjét, Christy Macket (25).
márc. 23
15:28
Fegyelmit kaptak az '56-os Intézet történészei, mert nyilatkozni merészeltek Pruck Pál ügyében (444.hu)
Schmidt Mária sziluettje tűnik fel a háttérben, aki hosszú ideje szeretné bedarálni az OSZK osztályaként működő műhelyt.
márc. 23
15:39
Dzsudzsák Balázstól tartanak a legjobban a portugálok (Blikk)
Lisszabon — Dzsudzsák Balázstól (30) tart leginkább az Európa-bajnok portugál futballválogatott a magyar csapat elleni szombati vb-selejtezője előtt.
márc. 23
15:41
Terrortámadás Antwerpenben - Járókelők közé hajtott egy autó a belvárosban (Blikk)
Belgium - Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
márc. 23
15:43
Újabb pánik Londonban: lezárták a város keleti részét - fotók (Blikk)
Alig 24 órával azután, hogy a Westminsternél a tömegbe hajtott egy autós Londonban, most újra kitört a pánik az angol városban.
márc. 23
15:45
Hatalmas szurkolótáborral érkezik Szicíliába az albán fociválogatott (Blikk)
Palermo — Szicíliában is élvezheti a „hazai pálya” előnyét Albánia az Olaszország elleni labdarúgó-világbajnoki-selejtezőn.
márc. 23
15:47
Lázár kiakadt - ne a magyarok mondják meg, ki élhet Magyarországon? (Blikk)
Elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja Lázár János miniszter azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt.
márc. 23
15:49
Igazi viccmesterek: így nevezték el ikrei a híres színésznőt (Blikk)
Zoe Saldana (38) ikrei elnevezték édesanyjukat Hulk anyunak.
márc. 23
15:51
Szélvihar és lehűlés várható - nincsenek jó híreink a hétvégi időről (Blikk)
Hűvösebb levegő érkezik a hétvégére: kezdetben még 20 Celsius-fok körül, vasárnap néhol már csak 10 fok alatt alakulnak a maximumok.
márc. 23
15:53
Nikolics szinte eltörpül a szerbek legjobb kosarasa mellett - fotó (Blikk)
Chicago – Kosárlabdameccsre látogatott a Chicago Fire magyar válogatott támadója, Nikolics Nemanja (29).
márc. 23
15:57
Orvosi papírral igazolja Balogh Ottó, hogy betegség miatt adta fel a versenyt (Blikk)
Budapest — Orvosi látlelet másolatával bizonyítja igazát Balogh Ottó.
márc. 23
15:57
Szobrot állítana Lech Kaczynski emlékére a fővárosi Fidesz (444.hu)
A lengyel-magyar barátság napján adtak egy lökést a megromlott viszonynak.
márc. 23
15:59
Harmadszor első a diósgyőri hokiklub (Blikk)
Miskolc — A DVTK Jegesmedvék csapata sorozatban harmadszor zárt az élen a jégkorong-Mol Ligában, miután a döntő ötödik mérkőzésén hazai környezetben 2-1-re legyőzte a MAC Budapestet, és ezzel 4-1-re megnyerte az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot.
márc. 23
16:01
Elképesztő: száz liter anyatejet adományozott egy anya (Blikk)
RISHTON — Elisabeth Devey (35) nem tartozik azon nők közé, akik azzal küzdenek, hogy kevés lenne az anyatejük.
márc. 23
16:03
Döbbenetes felvételek - Itt drágább a víz, mint az arany - galéria (Blikk)
Amikor órákig folyatod a vizet vagy locsolod töménytelenül a kertben, gondolj arra, hogy a bolygónk másik szegletében igazi luxus cikknek számít a víz! Ezeken a területeken igazi harc folyik azért, hogy ne haljanak szomjan az emberek.

Keresés