Görögországból, egy görög politikus nevében küldtek levélbombát előző nap a német pénzügyminisztérium címére - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
És még ezen a két eseten kívül 44 másikban tettek feljelentést erőszakosan fellépő rendőrök ellen az elmúlt másfél évben, de azokban az esetekben még csak ki se hallgatták a gyanúsítottakat.
Bény – Saját kezével vetett véget életének az érsekújvári járásbeli Bény község plébánosa. K. Sándor korábban Dunaszerdahelyen is szolgált, a papot hosszabb ideje nem érték el telefonon, holttestére otthonában bukkantak.
Budapest – Tóth Gabi (29) érettebb, megfontoltabb lett és a színpadi tapasztalatát más területen is igyekszik kamatoztatni, egy teljesen új személyiségben megformálva.
A kilencosztályos általános iskola ötlete már 2015-ben felmerült, a tanároknak már akkor sem tetszett, aztán Balog Zoltán emberminiszter néhány hete ismét felvetette az ötletet, ami a tanároknak továbbra sem tetszik, de még a kormányon belül sincs róla egyetértés, írja a Magyar Idők. Úgyhogy jövőre biztos nem lesz belőle semmi, és Lázár János miniszterelnöki-miniszter szerint a következő három…
A TV2 Facebook-oldalán élő videóban követhették a sajtótájékozatót, amelyből kiderült, hogy kik lesznek az április másodikán induló Nagy Duett szereplői, akikkel a profi énekesek színpadra lépnek majd!
Lajosmizse - Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki egy konyhakéssel többször mellkason szúrta saját másfél éves kislányát.
Tizenkét megapixeles fotók és 4K videók készítésére alkalmas drón segítségével készítettek bámulatos felvételeket a Magyar Tudományos Akadémia gyönyörű épületéről, olyan szögekből, ahonnan még biztosan sosem látta az egyébként felújítás alatt álló építészeti remekművet.
A Telekom Veszprémet és a magyar férfi kézilabda-válogatottat majd 2017 nyarától irányító Ljubomir Vranjes fegyelmet követel a játékosaitól, de emberséges is, és nem gázol át hullákon a győzelemért. Tanácsként annyit mond, tudni kell nevetni a kudarcokon is, még ha nem is azonnal a vereség után. A tréner ezekről is beszélt a Sport TV-nek adott exkluzív interjújában.
Ez emberség a javából! A szegény aranyhal képtelen volt felúszni az akváriumban., folyton csak az alján volt és lehetetlen volt számára bármilyen ficánkolás. Ám ekkor jött a segítség!
Halálos tömegbalesetet okozott Ludastónál 2016-ban egy iskolabusz sofőrje, a férfi ellen vádat emeltek. Az ügyész börtönbüntetést kért, illetve kötelezné a vádlottat a hétszázezer forintos bűnügyi költség megtérítésére is.
Nem akarunk ujjal mutogatni, hogy ki a lusta, hiszen nem illendő, de az a fóka, aki inkább fuvart szerzett magának, minthogy maga úszkáljon, nyugodtan nevezhető annak.
Robbanást okozott egy boríték felbontása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájában - jelentette csütörtökön a BFM TV francia hírtelevízió. A detonációban egy ember könnyebben megsérült.
A várandósság időszakában a kismamák egyik legfőbb támogatójaként kísérik figyelemmel a babavárást, majd később a csecsemő és kisgyermek fejlődését: a védőnők nagyon fontos munkát végeznek.
Mit is kívánhatnánk jobban egy hosszú és nehéz nap után, mint egy olyan ételt, ami szétomlik a szánkban. Finom illata az egész családot a konyhába fogja invitálni egy közös vacsorára!