Justin Bieber (23) éppen Melbourne-ben intézte az ügyeit, amikor egy rajongója megpróbált közelebb férkőzni hozzá, hogy szelfit készíthessen vele. Az énekes elég paraszt módon koptatta le a lányt.
Haiti - Március 12-én harmincnyolcan haltak meg és legalább tízen megsérültek egy balesetben. A karambolt okozó busz sofőrje elvesztette járműve felett az irányítást és az épp utcazenészeket hallgató tömegbe hajtott.
Budapest - A külföldi tulajdonú áruházláncok parkolóhelyei után a házhoz szállítást is megadóztatná a kormány. És, hogy mivel indokolják ezt a rendeletjavaslatot? Hivatalosan azzal, hogy a házhoz rendelhető napi bevásárlások számának jelentős növekedése a közúti járműforgalmat is erősen megterheli, így a környezetet károsítja.
Gina Lollobrigida fia feljelentette az egykori filmcsillag fiatal menedzserét, volt sofőrjét, mert az úgymond beférkőzött az idős és beszámíthatlan színésznő bizalmába és rátette a kezét annak sokmilliós vagyonára.
Francesco Zagarolo a hatóságok gyanúja szerint a Camorra egyik nagy klánja, a Casalesi legfontosabb területi főnöke volt. A hatóságok szerint számtalan helyi vállalkozásában a drogkereskedelemből származó jövedelmet mosta tisztára. (MTI)
Szurkolói menetet szervez Lisszabonban a portugál-magyar mérkőzésre a Carpathian Brigade szurkolói csoport. Az ultrák célja, hogy a marseille-i vonuláshoz hasonlót produkáljanak a magyar drukkerek.
Mint arról a Blikk beszámolt, különleges expedícióra indul Lilu (40) és a magyar Everest Expedíció csapata. Lilu komolyan veszi a kihívást, máris nekifogott a felkészülésnek!
Lázadók elrabolták egy amerikai keresztény jótékonysági szervezet nyolc helyi munkatársát Dél-Szudánban - közölte hétfőn a kelet-afrikai ország egyik katonai szóvivője.
AFP PHOTO / Brendan Smialowski Donald Trump kommunikációs guruja valamit nagyon félreértett, de a tények ismeretének hiánya se akadályozta abban, hogy megismételje főnöke légből kapott lehallgatási vádjait a USA Todaynek adott interjújában. (Via The Independent)
Aleppő - Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának adatai szerint már 321 358 ezer ember halt meg a konfliktus kezdete óta Szíriában, ami pedig az egyik legszomorúbb az egészben, hogy a gyermek halottak miatt is ilyen magas ez a szám.
Budapest – A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége június 30-ig meghosszabbította a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztján Javier Sabaté, valamint stábja megbízatását.
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebb hullást is tapasztalhatunk. Ez a folyamat fokozódhat hormonális változások, stressz és különböző betegségek hatására. Dr. Vincze Ildikó, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa elárulja, hogy mi állhat pontosan a hajhullás hátterében, illetve abban is segít, mit tehetünk ellene.