Ha nem lett volna a zongora és a gitár talán fiatalkorú bűnöző vált volna belőlem – jelentette ki Széttört zene című életregényében Sting, azaz Gordon Sumner (66), aki gyakrabban kereste fel nagymamáját, miután félrelépésen kapta az édesanyját.
Valószínű, hogy szinte már mindenki eljátszott a gondolattal, mit kezdene 20 millió forinttal, ha az csak úgy hirtelen az ölébe hullana. A Survivor nyertese most ezt meg is tapasztalhatta, ugyanis ekkora összeget nyert a túlélőshow-val. Elmondta...
Igencsak feladja ma a séf a leckét a Konyhafőnök VIP első versenynapján Dobó Áginak, Vágó Pirosnak, Nyári Aliznak, Szabó Sipos Barnabásnak, Nébald Olivérnek (Éjjel-Nappal Roland) és Lakatos Márknak, mikor megmutatja nekik, mit is vár el tőlük az egyik feladatban.
A legtöbb ember, ha tömegközlekedést használ, igyekszik a saját dolgával foglalkozni, nem hangoskodik, nem zavarja a többieket, inkább zenét hallgat, olvas, vagy csak mereng a távolba.
Kim Kardashian közel meztelen testével próbálta felrobbantani az internetet, ahol azt vallotta, hogy szereti a testét, amire kifejezetten büszke is, de hamarosan olyan hozzászólások érkeztek, ami megingatták a magabiztosságát.
Visszatért a képernyőre Bencze Péter! A MTVA tévését spicces riporterként ismerte meg az ország, miután – saját bevallása szerint – gyógyszerre ivott egy-két kupicával, és úgy jelentkezett be élőben a Bajai Halászlé Fesztiválról.
Lázasan érkezett a stúdióba a Sztárban sztár egyetlen női zsűritagja a vasárnap esti felvételre, Liptai Claudia (44) ezt már a kezdés előtt közölte a nézőtéren ülő közönséggel és kollégáival, hogy nincs a legfittebb állapotban.
Iliász és barátnője 14 éve alkotnak egy párt. Eddig Angliában éltek, azóta hazaköltöztek, s itthon próbálnak szerencsét. Közös kasszán vannak, így a férfi nyereményével is közösen terveznek.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Berta Claudia (†42), a 90-es évek egyik legnépszerűbb lánybandája, a C’est La Vie egykori énekesnője. A halálhírt édesanyja erősítette meg.
Napra pontosan öt éve, 2012. október 17-én hunyt el Komár László (†67), de vagyonának sorsa még mindig rendezetlen. Fordulat azonban, hogy hamarosan végre sor kerülhet a tárgyalásra, és a táncdalénekes talán békében nyugodhat.