Dupla adaghoz egy deci langyos, kevés cukorral elkevert vízben futtassunk fel 2,5 deka élesztőt, majd dagasszuk be fél kiló liszttel, 1-2 kanálnyi olajjal, mokkáskanál sóval, valamint annyi langyos vízzel, hogy rugalmas tésztát kapjunk.
Számtalan magyaros étel alapfűszere a hagyma és a fokhagyma, és nem is képzelhetők el ezek nélkül, mégis sokan ódzkodnak tőlük, mert a felaprításuk után bűzleni fog a kezük.
Az első elődöntőn végül Iliász diadalmaskodott. Ő tudta magát a legtovább megtartani a folyamatosan lejtő deszkákon. Szandi azonban összeomlott a vereség súlya alatt.
Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy magánszemély.
Hujber Ferenc (43) beváltotta ígéretét, és Kanadába költözött! A Blikk információja szerint a színész néhány hete már Vancouverben él, a családja nélkül szelte át az óceánt, hátrahagyott mindent, ami Magyarországhoz köti.
Aradszky László sosem tagadta, hogy előadói karrierje előtt a Töltőtolljavító Kisipari Termelőszövetkezet dolgozója volt. A hozzá közel állók azonban jól tudták, hogy az ő igazi helye nem a gyártósoron, hanem a színpadon van.