Dollármilliárdos bírságot is kiszabhatnak olyan nemzetközi nagybankokra, melyek szabálytalanul kereskedtek lakáshitel alapú kötvényekkel a 2008-as válság előtt.
A kutatott üstökösre zuhanva befejezte küldetését pénteken a Rosetta űrszonda, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) 12 éve bocsátott fel a 67/P Csurjumov/Geraszimenko égitest tanulmányozására.
A Kardashian lányok beragyogták a párizsi éjszakát, pontosabban Kim és Kourtney. Az egykori valóságshow szereplők Párizsban több buliban is megjelentek.
A Jobbik elnöke a népszavazással kapcsolatban a pártvezetők közötti érdemi vitát hiányolja, értékelése szerint egy ilyen esemény hozzájárult volna az érvényességhez.
Ellenőrzést indított a tűzifa kereskedelem területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel, az elmúlt hetek vizsgálatai alapján a leggyakoribb probléma az új típusú szállítójegy hiánya, valamint annak hibás kitöltése.
Abony - Több mint 20 millió forintot utalt át a helyi önkormányzat számlájáról a sajátjára egy, a hivatal közüzemi számláinak rendezésével foglalkozó fiatal nő 2013 és 2016 között.
Az Európai Unió központjában, Brüsszelben állíttatná ki a 2015. áprilisában több száz emberrel a fedélzetén elsüllyedt hajó roncsát Matteo Renzi olasz kormányfő, hogy emlékeztesse az uniós tagállamokat a szolidaritás és az integráció értékeire - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap pénteken.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke szerint az október 2-ai népszavazáson arról dönthetnek az emberek, milyen jövőt képzelnek el maguknak, gyerekeiknek és unokáiknak.
Egyre népszerűbb a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), augusztusban 16 százalékkal több igénylést fogadtak be, mint az előző hónapban, és eddig 56 milliárd forintot fordítottak támogatásra, amivel 27 ezer családnak tudtak segíteni.
Franciaország - Egy férfi egyik délután belátogatott egy, az országban levő Apple Storeba és egy fémlabda segítségével rengeteg készülék kijelzőjét összetörte.
Manapság már bármit megvehetünk a neten, ki is szállítják és máris élvezhetjük az új szerzeményünket. Na persze azt is tudjuk, hogy sok furcsaságot is találhatunk a keresgélés közben. Erre egy kiváló példa a vaginamaszk.
Nyílt levélben fordult Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a Betegszervezetek Országos Szövetsége (Bemosz) és a Magyar Rákellenes Liga, jelezve: a szakmai konszenzus ellenére késik annak a rendelettervezetnek a kihirdetése, amely tizenöt új, innovatív gyógyszer támogatásba történő befogadásáról szól.
Tokodaltáró - Vasvillával többször is fejen ütötte majd kétszer megszúrta kutyáját egy férfi. Az állat több törést illetve izomba hatoló szúrt sebet szenvedett, a férfi ellen vádat emeltek.
Tíz év fegyházra ítélt a Budapest Környéki Törvényszék pénteken, nem jogerősen szemérem elleni erőszak, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt egy Pest megyei férfit, aki éveken át bántalmazta, molesztálta nevelt és saját gyerekeit - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Sok nő panaszkodik, amiért nem éppen felhőtlen a szexuális élete – még ha a testi szerelem örömszerző jellegében nincs is semmi hiba. Éppen ellenkezőleg: gyakran a legkielégítőbb szeretkezés után érzik úgy, hogy hólyaghurut támadta meg őket.
Budapest - Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő életmentő szakorvosi ellátásra alkalmas egészségügyi komplexumot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) telephelyén pénteken Budapesten.
Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő életmentő szakorvosi ellátásra alkalmas egészségügyi komplexumot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) telephelyén pénteken Budapesten.
Fetser János, az MSZP orosházi szervezetének elnöke, vizsgálatot követel az ügyben, hogy az orosházi kórházban közegészségügyi szükséghelyzetet rendeltek el.
Veszprém - Ötvenezer forintot csalt ki egy 75 éves asszonytól egy magát háziorvosnak kiadó, 31 éves nő. A Fejér-megyei álorvos közgyógyellátást igért pénzéért a gyanútlan hölgynek.