Ezúttal egy profi budapesti sofőr olvasónk írt nekünk, ugyanis elege lett, hogy a mindennapi munkája során -egészségügyi futár - agyzsibbasztó dolgokkal találkozik nap mint nap a budapesti közlekedésben. Ön szerint is olyan a főváros közlekedése, ahogy olvasónk lefesti?
A határszemlén részt vesz Bojko Boriszov kormányfő. Később Burgaszban, egy munkavacsorán csatlakozik hozzájuk Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök is.
A Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt a vonatsíneken áthaladó nőt gázolt halálra a Nyufatiból Ceglédre tartó vonat. Az aluljáró, ahol minden baj nélkül átérhetett volna a gyalogos, öt perc sétára volt a baleset helyszínétől.
Jean Asselborn Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de "magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül" - reagált a magyar külügyminiszter luxemburgi kollégája szavaira.
A szakértelem, kreativitás és találékonyság eredményeként a magyar startupok olyan találmányokat alkottak, amelyek megkönnyítik a mozgásukban korlátozott személyek mindennapjait.
A K&H egy kezdeményezéssel kíván segíteni azoknak, akik lakókörnyezetükben valamilyen szolgáltatást vagy üzletet hiányolnak, így bárkinek lehetősége adódik egy interaktív térképes felületen megjelölni, hogy számára milyen üzlet vagy szolgáltatás hiányzik az adott környéken.
Varsó - Kedden megkezdődik a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportköre, egyedüli magyarként Nikolics Nemanjáért szurkolhatunk, aki a lengyel Legia Warszawával szerdán este fogadja majd a német Borussia Dortmundot.
Elég sokmindent láthatott már a Való Világon edzett néző, de a mostani jelenet, amit bemutatunk, még a legerősebb idegzetűeknek is sok lehet: akár egy pornófilm, olyan előadást rendeztek le a nyílt színen, Mici és Ati.
Várkonyi Andi a sztárpár hálószoba titkaira volt kíváncsi. A műsorvezető Szandinak szegezte a kérdést: mit tesz, ha Csabi megkívánja a nyári szünetben?
Párizs - Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) edzői konferenciáján vett részt Párizsban Bernd Storck és Andreas Möller, a magyar válogatott szövetségi kapitány és segítője, s amellett, hogy Sir Alex Ferguson előadását is élvezhették, nagy dicséretet kaptak az Európa-bajnoki címet a nyáron begyűjtő Portugália szövetségi kapitányától, Fernando Santostól.
Hat illegális bevándorló - köztük több gyermek - a Dunába fulladt, folyó bulgáriai szakaszán - írta kedden a Trud című szófiai napilap. Hivatalos forrásból az értesülést egyelőre nem erősítették meg.
New York - Rendbontás miatt átmenetileg félbeszakadt egy amerikai táncos tévéműsor, amikor a riói botránya miatt tíz hónapra eltiltott úszó, Ryan Lochte lépett fel.