Kalocsai György egykori újpesti utánpótlás korú focista minden szerdán meglátogatja a budakeszi szanatóriumban Törőcsik András volt válogatott ászunkat, aki tippelt a Bors kérésére a június 10-én kezdődő franciaországi Eb magyar szereplésére.
A helytelenül bevett gyógyszereknek káros mellékhatásai lehetnek, allergiát okozhatnak, gyengíthetik vagy erősíthetik egymás hatását, sőt bizonyos ételek is befolyásolhatják a hatásukat.
1976. április 23-án nagyon kevesen érezték, de a történelem igazságot tett minden idők egyik legjobb és legforradalmibb lemezének. Már egyik eredeti Ramone sem él. További olvasnivaló.
A német kancellár a menekültválság megoldását célzó egyezmény részleteiről tárgyal a török miniszterelnökkel, Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének társaságában.
(Pontosabban Becsó Zsolt és a zenekar néhány tagja.) Azt hiszem, az ilyen esetekben hangzik el az a kifejezés, hogy „önmaga paródiája”. Nem lövöm le a poént, és nem árulom el, hogy melyikük Becsó Zsolt Nógrád megyei fideszes parlamenti képviselő, aki nem tagja a zenekarnak. A politikus a héhalmi böllérfesztiválról tudósít.
Kismenők-lázban ég, pedig ha jól számoljuk, ez a 13. műsora, mégis olyan lelkes mint talán még soha. Elmesélte kalandját a pityókás kenyérrel, a traktorral, hogy miért vágyott Tillára és azt is, szeretne-e még gyereket.
Fotó: Osservatore Romano / AFP A katolikus egyházfő reggel bukkant fel meglepetésszerűen, és gyóntatott 16 katolikus fiatalt több mint egy órán át. Régebben mintha a gyónás bizalmasabban ment volna. (Daily Mail)
400 millió forintból újul meg a 4-es számú főút kenderesi szakasza. Fazekas Sándor tegnap Pádár Lászlónéval, a 2004-ben városi rangra emelt Kenderes polgármesterével járta be az érintett területet, és úgy látta, a munka terv szerint halad.
Prince attól lett a világ legjobb előadója, hogy rengeteg hangszeren játszott és áradt belőle a muzikalitás - mondta Torma Gábor "Frenk" az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Lakók várakoznak (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI) Feltehetően vegyi anyag berobbanása miatt keletkezett tűz egy pesterzsébeti tömbházban – közölte a BRFK az MTI-vel. Az eddigi adatok szerint a Lajtha László utcai házban senki nem sérült meg, a rendőrök intézkednek. Az MTI úgy tudja, egy 10 emeletes panelházban keletkezett a tűz.
Kutatások szerint még mindig fontos egy párkapcsolatban a nők számára a biztonság, a férfiakat pedig továbbra is erősen motiválja a hódítás. Evolúciós pszichológiai értelmezésben pedig mindkét nem legfontosabb érdeke a sikeres reprodukció.
Felidézte, hogy Prince egy 2011-es koncertjén őt is felhívta a színpadra. De a nő (itt a foglalkozását neveztem volna meg, ha világos lenne, mi az, ha van neki) akkor – állítása szerint lefagyott, így – csak állt, és nem csinált semmit. Prince erre egy „Get off the stage!” felszólítással zavarta le a színpadról. (Mashable)
A mai egyike volt azon minimális számú napoknak, amikor Schiffer András Vasas-drukker LMP-társelnök győzelmet aratott Orbán Viktor Puskás Akadémia-alapító mindendrukker miniszterelnök felett, miután a Vasas elverte a kiesésre álló Felcsútot. Schiffer ezt ennyivel nyugtázta: