A poggyászként feladott rakéták faládákba voltak csomagolva. Állítólag a libanoni hadsereg így küldte vissza az amerikaiaknak a gyakorlatra megkapott eszközöket.
Az idomeni menekülttáborral kapcsolatosan már állandó kifejezésként használja a görög sajtó a rémálomszerű szót. Fokasz Nikosz szociológus szerint a menekültek az embercsempészekben és az uniós csúcsban bíznak.
Nem okoz komoly zavart az MSZP-ben Szanyi Tibor bejelentkezése a pártvezetői posztra. Az MSZP halála lenne, ha a tisztújítás a belső harcról szólna – nyilatkozta a párt elnökhelyettese, Gőgös Zoltán.
Keresztes Ferenc molekuláris gasztronómiával foglalkozik, keze alatt minden étel és ital elképesztő formát vesz fel. A limonádé habbá válik, kaviárrá a koktél és kocsonyává a saláta.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a 48-as magyarság "az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épített országot magának", mert tudta, hogy a "szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház".
Magyarország a 19. században, a nemzetállamok forradalmakkal kísért kialakulásának időszakában is az európai kultúra hordozója és része volt - mondta Gulyás Gergely.
Gondok lesznek a magyar hajósképzéssel, ha nem változnak a hiányszakma oktatásának jelenlegi feltételei – mondja az egyetlen magyar képzőhely igazgatója.
A pubertás és a menopauza közti időszakban sokkal gyakrabban szenvednek agyrázkódást, és sokkal súlyosabb következményekkel mint a férfiak. Pillanatnyilag ennyit tudunk, az okokat most kezdik csak vizsgálni.
Áder János magyar köztársasági elnök Recep Tayyip Erdogan török államfőnek hétfőn küldött táviratában fejezte ki részvétét a vasárnapi ankarai terrortámadásban életét vesztettek hozzátartozóinak.
"Alternatíva nélküli vesztesnek" nevezte Angela Merkel kancellárt a vasárnapi német tartományi választások eredményeit értékelve Kiss J. László Németország-szakértő.