Az intézkedés az Astoria, Múzeum körút, Baross utca, Szentkirályi utca és Rákóczi út által határolt területet érinti március 15-én éjféltől délután egy óráig.
Galló Béla szerint Orbán Viktor azzal lépett ki az európai nagypolitikába, hogy maga köré szervezte a V4-eket. Nem az a kérdés, hogy a magyar kormányfőnek igaza van-e, hanem az, hogyan ismerteti ezt el a nyugattal.
Tudáslöket az agyba? Kaliforniai tudósok azt állítják, már van olyan eszköz, amelynek segítségével sokkal gyorsabban sajátíthatunk el képességeket, ismereteket – persze azért (még) nem úgy, mint a hollywoodi filmekben.
Előzetesen ugyan a címvédő üzbég Ruszlan Csagajevet tartották esélyesebbnek a WBA nehézsúlyú vb-bokszmeccsen, végül meglepetésre az ausztrál bunyós, Lucas Browne technikai K.O.-val nyert.
Egy nappal azután, hogy a török állam óriási felháborodást keltve átvette az irányítást a legnagyobb ellenzéki médiavállalat fölött, megjelent a Zaman új száma, amiben már nem kritikusak a kormánnyal, és Erdogan elnököt méltató anyagokkal jelentkeztek. Tessék, nem kell mindig krakélerkedni, lehet konstruktívan is írni a köz ügyeiről! (Reuters)
Mert az Operaház pár régi Ákos-számot szeretne felhasználni a kádáros kamaradrámához, de erről még nincs se szerződés, se engedély, csak véletlenül és túl korán került ki a hír a honlapjukra.
Március elején a KézenFogva Alapítvány képviseli Barcelonában Magyarországot az ENSZ Fogyatékos Emberek Jogairól szóló Egyezményt népszerűsítő nemzetközi programban.
1:58.04 perces versenyrekorddal lett az első 200 méter pillangón (amiben tavaly a kazanyi vb-n is aranyat nyert), vegyesen pedig 2:02.13-mal győzött a zárónapon. A 2. az egri klubtársa, Nagy Péter lett (2:04.97-tel). Cseh 100 méter háton 2. lett (55.80-nal). Pénteken 400 méter vegyesen és 400 méter gyorson, szombaton pedig 100, majd 50 méter pillangón nyert. (MTI)
Hiába nyújtotta élete egyik legjobb produkcióját Talán Attila, nem került be az élő show-ba, a Deutschland Sucht Den Superstar elnevezéső tehetségkutatóban.