Kizárta a szíriai válság rendezési lehetőségei közül a katonai megoldást Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán.
Több mint 170 ezer önkéntes, közel 1600 helyszín, mintegy 2300 tonna összegyűjtött szemét és közel másfél milliárd forint értékű elvégzett munka – ez a tavalyi TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció mérlege. Az országos nagytakarítás idén is folytatódik.
Jelentősen romlott az elmúlt negyedévben a világgazdaság növekedési környezete, elsősorban a kínai gazdaság lassulása és a feltörekvő térséget ért negatív olajpiaci ársokk miatt, de globális recesszió nem várható - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett, felülvizsgált negyedéves világgazdasági prognózisában.
Először indult és rögtön a harmadik helyet szerezte meg az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt a Hessen tartományi önkormányzati választáson a hétfőn megjelent részeredmények szerint.
Az egyik fiatal áldozat szülei beadvánnyal fordulnak a strasbourgi bírósághoz, és ebben Belgiumot azzal vádolják, hogy az állam gépezetében tapasztalható "súlyos működési zavarok" hozzájárultak a terroristák beszivárgásához Franciaországba.
A szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság még nem döntött arról, hogy részt vesz-e a szíriai rendezésről az ENSZ égisze alatt tartandó genfi béketárgyalásokon.
Nem sikerült megállapodni a török tervről. Úgy tudni, több EU-tagország vezetője is kifogást emelt a menekültek áttelepítéséről szóló tervezet több pontja ellen.
Az uniós tagállamok vezetői nem tudtak megállapodásra jutni a migrációs válság megoldását célzó török tervezetről, s a következő napokban tovább dolgoznak majd az ügy megoldásán - tudatta újságírókkal egy uniós diplomata hétfő este.
A közmédia állítja: a magyar miniszterelnök vétózott, a 444 brüsszeli forrásai szerint viszont több tagállamnak is elfogadhatalan a török javaslat a menekültválság kezelésére. Magyarország csak egy közülük.
A brit hercegi pár összes barátja részt vett Olivia Hunt és Nicholas Wilkinson hétvégi esküvőjén, Vilmos és Katalin azonban távol maradt az eseménytől.
A párt úgy döntött, hogy nem tárgyal Robert Fico kormányfő választásokon győztes pártjával egy leendő közös kormányról - közölte Bugár Béla, a szlovákiai Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke hétfőn a párt elnökségi ülését követ
A Szatmár megyei törvényszék alapfokon két-két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Borbély László volt környezetvédelmi minisztert állítólag megvesztegető vállalkozókat, illetve egy év felfüggesztett börtönbüntetésre Szepessy Szabolcsot, az állítólagos vesztegetésben közvetítői szerepet betöltő miniszteri tanácsadót.
A szíriai rendezést szolgáló genfi béketárgyalásokon a lehető legszélesebb körben kellene képviseltetnie magát az ellenzéknek, így a rijádi csoporton kívül a moszkvai, kairói, asztanai és damaszkuszi megbeszéléseken jelenlévő ellenzékiek képviselőinek is ott kell lenniük - közölte hétfőn Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti különmegbízottja Teheránban.