Mintegy 6 milliárd forintot fizet ki a kárenyhítési alapból a gazdáknak a tavalyi károk után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a következő napokban.Fizet
A magyar lakosság nagyobbik feléről elmondható, hogy nem igazán viszi túlzásba a pénzügyi ismeretszerzést. A többiek pedig örülhetnek, a Magyar Nemzeti Bank ugyanis újabb tájékoztató erőfeszítéssel bővíti online információtárát.
Nem csekély ellenérzést váltott ki világszerte, hogy a Facebook vezérigazgatója találkozott a hétvégén egy gazdasági fórumon Liu Yunshan kínai progapandavezérrel.
A fiatalember tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését.
Rejtélyes körülmények között szívódott fel az ausztrál énekesnő, Olivia Newton-John kedvese 2005-ben: Paul McDermott éjszakai halászatra indult, és a tengeren nyoma veszett. A rendőrség hosszas kutatás után eltűntnek nyilvánította.
Ha ünnepi menü, akkor a karácsonyhoz hasonlóan a húsvétról is elsősorban egy klasszikus ételsor jut eszünkbe, ez utóbbinál természetesen a főtt sonka, retek, újhagyma és tojás. Amellett, hogy ezek minden bizonnyal ott lesznek minden család asztalán, Sörfőző Zoltán séfet arra kértük, hogy alkosson egy modernizált változatot is.
A közbeszerzés sokak számára az állam megrövidítésének szinonimája lett, hiszen – egy esküvőhöz hasonlóan – szinte minden többször annyiba kerül, mintha csak simán bemennénk a boltba megvenni.
Két orosz újságíró megölésében, békés polgári lakosok meggyilkolásának kísérletében és illegális határátlépésben ítélték el Nagyija Szavcsenko ukrán főhadnagyot.
Az ítélet szerint Jean-Pierre Bemba Gombo emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket követett el a Közép-afrikai Köztársaságban 2002 és 2003 között.
Akkor nyújthatnak majd segítséget a rendőrségnek, ha a nagyobb migrációs nyomás miatt nemzetbiztonsági veszély vagy humanitárius katasztrófa fenyegeti.
A török elnök szerint egyik oldalról a Kurdisztáni Munkáspárt szakadár szervezet és az ahhoz kapcsolódó szélsőséges milíciák, másik oldalról az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vette célba Törökországot.
Barack Obama 57 év után az első amerikai elnök, aki Kubába látogatott, a hivatalos programjának pedig része volt az is, hogy a Forradalom téren vett részt egy állami megemlékezésen. A háttérben felsejlő gigantikus Che Guevara portré miatt pedig a kép nagyszerű illusztrációja lesz majd ennek a korszaknak évtizedek múlva. (AFP/STR)