A liga két legjobb védelme csapott össze, így tán nem is annyira meglepő, hogy a győztes csapatnak összesen 194 yard is elég volt a győzelemhez. Na, de ki nyert? Spoiler alert!!!
A Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírója szerint néhány ember úgy végzi a bírói tevékenységét, hogy annak végeredménye megrendíti a bíróságokba, az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat.
A Denver Broncos 24-10-re legyőzte a Carolina Panthers együttesét az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntőjében, az 50. Super Bowlban.
A Rák baráti társaságra vágyik, az Oroszlánt most a szerelemben és a barátságban is csalódás érheti, a Skorpió régóta vár az igazira, miközben nem veszi észre, hogy épp ott áll mellette.
Az UEFA közleménye szerint hivatalosan csak tőlük lehet Eb-belépőhöz jutni, de a Ferencváros elnökének a névrokona szerint közvetítő irodája szabályosan árulja a jegyeket.
Két évig szenvedett Sydney Van den Bosch, mire kiderült: súlyos refluxszal küzd. A gyomorsav addigra olyan mértékben szétmarta a nyelőcsövét, hogy akár hónapokig tartó kezelésre is számíthat.
„Sosem bocsátok meg Kis Grófónak!” – mondta a Borsnak Jolly másfél hete. A mulatós fáraó akkor azt nehezményezte, hogy Grófo nem volt hajlandó duettet énekelni vele Londonban, a nagy mulatós fesztiválon.
A támadást a kormányellenes tálib fegyveres lázadók vállalták magukra, és ők azt mondták, hogy a merényletnek összesen 30 halálos és sebesült áldozata van.
Mintha a száján köpte volna ki – tartja a mondás, ha szülő és gyermeke annyira hasonlít, mint két tojás. Rubint Réka is elismeri, hogy a most tizenhárom éves Lara a húszéves önmagára hajaz.
Élőben is megnézheted Hatvanban, hogy régen minden ugyanolyan volt, csak pixelek helyett pamuttal dolgoztak. A XX. század elején a parasztfacebook a konyhafal volt.