2016. február 18. csütörtök

febr. 18
9:13
Oroszország épp most zúdítja rá a menekültek újabb hullámát Európára (444.hu)
Közben, mintegy mellékesen megerősíti pozícióit a Közel-Keleten is, ahol kliensének, Aszadnak lassan már tényleg csak az ISIS marad ellenfélnek. És ehhez kivételesen az Egyesült Államok is asszisztált.
febr. 18
9:27
"Ezrek munkahelye múlik a jó orosz-magyar együttműködésen" (hirado.hu)
A gyógyszeripar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is érintett - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
febr. 18
9:29
A véltnél korábban keveredhetett a modern ember a Neander-völgyivel (hirado.hu)
A korábbi kutatások szerint a Homo sapiens és a Neander-völgyi mintegy 50-60 ezer évvel ezelőtt keveredett egymással.
febr. 18
9:30
Hiperaktív gyerekeket fejleszt Nóra (BorsOnline)
Kevés egykori élsportoló akad, akiből sportpszichológus lett, s olyan, aki emellett még vívóedző is, csak egy, Simóka Nóra.
febr. 18
9:42
Mi van az egészségügyben, ha már a hálapénzes orvosok is beadták felmondásukat? (444.hu)
A győri Petz-kórházból 15 sebész távozik, ha nem rendezik a bérüket. Levélben magyarázták el, hogyan jutottak idáig. Nem hálapénzt szeretnének, hanem tisztességes jövedelmet, zsebbe dugott borítékok nélkül.
febr. 18
9:44
Egy brit iskolának rá kellett szólnia a szülőkre, hogy legalább olyankor ne tépjenek be, mikor a gyerekekért jönnek (444.hu)
Különben szólnak a rendőröknek.
febr. 18
9:45
Hatszázmilliót oszt szét az NMHH (hirado.hu)
Rádiós műsorok 300 milliós, forgatókönyvírók 10 milliós támogatásra pályázhatnak. Helyi és körzeti rádiók, televíziók működésére, műsoraira további csaknem 300 millió forint jut.
febr. 18
9:48
Így élesszen újra egy csecsemőt! (BorsOnline)
Önnek sikerülne? Ha nem, mindenképp olvasson tovább!
febr. 18
10:03
Terrorizmus a vád a röszkei zavargások hangadója ellen (hirado.hu)
A vád szerint a szír férfi vezető szerepet vállalt a határkerítés ledöntésében és a rendőrsorfal elleni támadásban.
febr. 18
10:06
Tereskova újabb végrendeletet ír (BorsOnline)
Nagy Kriszta Tereskova elhatározta, megírja a következő végrendeletét: ha nem állítják ki életében a Magyar Nemzeti Galériában, megtiltja, hogy halála után ezt megtegyék.
febr. 18
10:15
Fegyverrel rabolt ki migránsokat egy csongrádi taxis (444.hu)
Először felvette őket a 47-es főúton, majd menet közben azt mondta, ha nem adják át a pénzüket, megöli őket.
febr. 18
10:17
Terrorizmussal vádolják a férfit, aki hangadó volt a röszkei határátkelő megrohamozásánál (444.hu)
Az ügyészség részletesen leírta, hogyan is zajlott a terrorcselekmény. Kövek, mikrofonba kiabálás és bedöntött kerítés.
febr. 18
10:21
Ami az érintést illeti: Stylus 2 (hirado.hu)
Az idei MWC-t elárasztja ötleteivel az LG: cerkás okostelefonja egyszerűbb jegyzetelést és élményszerű rajzolást ígér.
febr. 18
10:24
Simogatta, ölelgette diákjait a 60 éves tanár (BorsOnline)
A rendőrség szexuális zaklatással gyanúsítja a nyíregyházi kollégiumi tanárt. Akkor bukott le, amikor egy diáklány öngyilkossággal fenyegetőzött.
febr. 18
10:39
Részvétét fejezte ki az ankarai robbantás miatt Áder János (hirado.hu)
A köztársasági elnök részvétét fejezte ki a török államfőnek a 28 halálos áldozattal járó szerdai merénylet miatt.
febr. 18
10:41
Kirabolt három migránst egy taxisofőr (hirado.hu)
A migránsok Nagyfa közelében állítottak meg egy taxit, beültek, majd a sofőr fegyverrel fenyegette meg őket.
febr. 18
10:42
Caramel majdnem leájult a színpadról (BorsOnline)
Rendkívül zsúfolt évet zárt az egykori megasztáros, aki azt hitte, év elején jut ideje pihenésre és a családjára. Ekkor jött a szörnyű hír: nagynénje agyvérzést kapott.
febr. 18
10:43
Eltiltották hivatalától a sepsiszentgyörgyi polgármestert (hirado.hu)
Nem vették őrizetbe, de felügyelet alá helyezték Antal Árpádot.
febr. 18
10:45
Földi: 2016 a katasztrófa éve lesz (hirado.hu)
A szakértő szerint a migránsok át fogják törni Schengen II.-t, és Európában is az ankaraihoz hasonló robbantások lehetnek.
febr. 18
10:48
Magyar Csuklós: kicsit drága, kicsit lapra szerelt, de a miénk (444.hu)
Váratlanul visszavonta a főváros a 3-as metró pótlására kiírt, sikerrel zárt tenderét. A BKV végül drágállotta a magyar csuklóst, ami még úgyis drágább a lengyelnél, hogy össze kell szerelni. Így viszont a Solarisoknak is lőhettek.
febr. 18
10:50
Az állami felügyelet alatt álló MKB adott pénzt az Origo megvásárlására (444.hu)
A teljes vételár 13,2 millió euró, azaz nagyjából 4,2 milliárd forint volt.
febr. 18
10:52
Török buszok viszik majd a magyarokat a Várba (444.hu)
Pedig eredetileg Rába-járművekről volt szó. Májusban kellene az új midibuszokkal utasokat szállítanania a BKK tenderén nyertes Orangewaysnek. Szerződést is kötöttek a Rábával. A két cég egymásra mutogat, hogy miért nem kezdődött el a gyártás, az Orangeways viszont már inkább a török Karsan buszaira váltana. Az biztos, hogy májustól nem lesznek új buszok a Várban. (VG)
febr. 18
10:54
Halálra simogattak egy bébi delfint a turisták Argentínában (444.hu)
Az őrületes szelfizés közben senkinek sem jutott eszébe, hogy talán vissza kellene vinni a vízbe.
febr. 18
11:15
Időjárás: Újabb globális rekord dőlt meg (hirado.hu)
Az adatok szerint 2015 volt a legforróbb év a 19. század végén megkezdett mérések óta.
febr. 18
11:18
Szulák Andrea és volt párja túl van a szakításon (BorsOnline)
Sokaknak évek kellenek hozzá, de van, akinek egy élet sem elég hozzá. Szulák Andreának és párjának pár hónappal a szakítás után sikerült rendezni a viszonyukat.
febr. 18
11:21
Panellakása van? Hatalmasat kaszálhat! (Blikk)
Több mint negyven százalékkal drágultak a budai panellakások, és míg korábban akár évkig is árulták őket, most átlagosan 24 nap alatt elkelnek.
febr. 18
11:21
Felvette az autós, ahogy el akarta ütni a rendőrt (444.hu)
A 61 éves férfi részegen törte az autókat a XIX. kerületben, még a rendőrök sem tudták megállítani. És okosan rögzítette is az egészet a fedélzeti kamerájával.
febr. 18
11:23
Egy nála is nagyobb emberrel találkozott Kövér László (444.hu)
Ehhez egészen Szlovéniáig kellett menni. Kövér László és Milan Brglez, a szlovén nemzetgyűlés elnöke Fotó: MTI Kövér Lászlón nincs kockás ing, de stílust teremthet a sötét öltönyhöz felvett barna cipővel.
febr. 18
11:33
Újabb pokolgépes merénylet Törökországban (hirado.hu)
Több katona meghalt.
febr. 18
11:35
Részegen elmenekült a rendőrök elől, majd visszatért a helyszínre (hirado.hu)
Egy 61 éves férfi tavaly a XIX. kerületben ittasan elmenekült a rendőrök elől. Parkoló autóknak hajtott, egy nő emiatt beszorult a kocsik közé. Húsz perccel később a férfi visszatért a helyszínre, de a szemtanúk felismerték...
febr. 18
11:36
Győri focista tragédia: terhes párját hagyta hátra Róbert (BorsOnline)
Egy egész éjszakára az autója alá szorult Zsédely Róbert győri focista, akire reggel még életben találtak rá, de műtét közben elhunyt. A helyiek szerint menyasszonya várandós.
febr. 18
11:37
Vágyfokozó játékszert, luxus toalettpapírt és egyéb érdekességeket kaptak a filmszínészek (hirado.hu)
Nem elég, hogy a sztárok szépek, csinosak, dúsgazdagok, de szinte bármit megkaphatnak ingyen. Főleg, ha díjkiosztó szezon van. Megnéztük, mi van az ajándékcsomagokban.
febr. 18
11:38
Fábry Sándor egyre mogorvább mióta apa lett (BorsOnline)
Sosem a simulékonyságáról volt éppen híres a humorista, ám most egyesek szerint még annál is magának valóbb és kiállhatatlanabb, mint volt. Az apaság megváltoztatta?
febr. 18
11:51
Helyet keresnek a bevándorlóknak Olaszországban (hirado.hu)
Idén újabb "nagy migránshullám" érkezésére készül a római belügyminisztérium.
febr. 18
11:53
Szórakozni akartam - mondta a szadista óvónő (hirado.hu)
Maró ízű ételekkel etette a gyerekeket, az egyiket le is videózta. Egy hat éves ovisnak szalaggal ragasztotta be a száját.
febr. 18
11:54
Több százmillióért hirdet az állam Habony Árpád lapjában (444.hu)
A titkolózás miatt pontos számot nem tudni, de fél év alatt akár 670 millió közpénz is mehetett az ingyen terjesztett Lokálhoz.
febr. 18
11:55
Tűzveszélyes a gyermekjelmezek több mint fele (hirado.hu)
A legveszélyesebbek a műanyag fóliából készült jelmezek.
febr. 18
11:56
A török kormány a szíriai kurdokat gyanúsítja az ankarai robbantással (444.hu)
Az ország keleti részén ma is felrobbantottak egy katnai konvojt.
febr. 18
11:57
Nem szabad kioktatni a V4 országait a bajor pénzügyminiszter szerint (hirado.hu)
Markus Söder úgy véli, komolyan kell visegrádi államok aggodalmait a menekültválság kezelésével kapcsolatban.
febr. 18
11:58
Pukli István a tanártüntetésekről: Nincs hova hátrálni (444.hu)
A Klik által vegzált igazgató szerint nem fognak engedni a követeléseikből. Civil platformot hoztak létre és újabb tüntetéseket szerveznek.
febr. 18
11:59
Milliós festményeket loptak Józsefvárosban (hirado.hu)
A festményekre és más műtárgyakra egy balatonfőkajári férfi házában bukkantak.
febr. 18
12:00
A magyar focista egyben letudta a szex-, zsarolási és informatikai botrányt (444.hu)
Kabát Péter 500 dollárt fizetett, hogy ne semmisüljön meg az egész pályafutását megörökítő 75 ezer darabos albuma. És a szexképei se kerüljenek nyilvánosságra.
febr. 18
12:09
Luxushajóba küldenék a menekülteket (hirado.hu)
Svédország helyhiánnyal küszködik.
febr. 18
12:11
A terror árnyékában is jól teljesítettek hoteleink (hirado.hu)
Annak ellenére javult a hazai hotelek minden mutatószáma, hogy az európai terrorfenyegetettség hazánkat is érintette, leginkább pedig Budapestet sújtotta.
febr. 18
12:12
Kardját keresi a kaposvári lovag (BorsOnline)
Száz centi pengehosszúságú kardot keres Erős Tivadar. A fegyver egy kaposvári parkolóból tűnt el.
febr. 18
12:13
Semjén: Magyarország újra vadászati nagyhatalom lehet (hirado.hu)
Megnyílt Budapesten, a Hungexpón a 23. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítás.
febr. 18
12:15
Tegyünk a bolygóért! (Blikk)
A The Body Shop® küldetéséhez tartozik, hogy az egész világon minden ember életébe pozitív változást szeretne hozni, ami most szó szerint a mi kezünkben van.
febr. 18
12:15
"Ilyen kretén" még nem volt George Clooney (hirado.hu)
Azon túl, hogy George Clooney lassan nyugdíjas szeretne lenni, még egy fontos titkot árult el szakmai múltjáról és jelenéről.
febr. 18
12:27
Látványos gyakorlat (Metropol)
Felrobbanó füstgránátok, tüzelő tank.
febr. 18
12:27
Magyar határon készült kép nyerte a World Press Photo fődíját (hirado.hu)
2015 legjobb hírfotóját az öt éve Magyarországon élő Warren Richardson ausztrál fotóriporter készítette.

Keresés